A hét első felében minden ment a maga megszokott kis nyugalmas rendjében, majd 2013. február 28-án csütörtökön egy hónapra is elegendő mennyiségű (főként negatív) információs sokk zúdult ránk.
Egy érdekes egybeesés: a Magyar NATO pilóták és afgán társaik 20 év után ismét találkoztak Kabulban, ahol az emberi élet a személyes kapcsolatokon múlik.
Ha szeretnétek, hogy a helikopter felújítás befejeződhessen és mindenki számára elérhető legyen egy olyan kiállított Mi-24-es mely egyedülálló lesz az országban, hiszen gyári orosz mintázatú festést kap, akkor, ha tehetitek, támogassátok bármekkora összeggel a projektet!
Hagyományszerűen, mint minden évben, 2012. október 19-én megrendezésre került a 2004. szeptember 30- án felszámolt MH 87. BHHE és jogelődeinek megalakulásának 54. évfordulóján az emlékoszlop megáldása, koszorúzása a veszprémi VMK művelődési központ (régi HEMO) parkjában.
2012. szeptember 21-én egy ötpárti egyeztetést követően, sajtótájékoztató keretében, a Honvédelmi Minisztériumban jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter, hogy az elmúlt hónapok alatt a honvédelmi kormányzat kidolgozta a Nemzeti Katonai Stratégiát. A miniszter fontos mérföldkőnek nevezte a megújult dokumentum és az abban foglaltak megalkotását.
Augusztus utolsó hetében kezdődött a Deep Survival 2012 elnevezésű szárazföldi túlélő gyakorlat, melynek célja megtanítani az ellenséges területen történő túlélésre, menekülésre és a saját csapatokhoz való visszajutásra (úgynevezett SERE – Survival, Evasion, Resistance, Escape) a résztvevőket. A kiképzés a múlt hét végén zárult.