Különös történet Afganisztánból…
Fordítás: Benedek Levente ; Fotó & Forrás: hungarianglobe.mandiner.hu
Egy érdekes egybeesés: a Magyar NATO pilóták és afgán társaik 20 év után ismét találkoztak Kabulban, ahol az emberi élet a személyes kapcsolatokon múlik.
KABUL –az eligazítás felénél, Gul Ahmed elhagyta a szobát. Az afgán ezredes és amerikai kollégák között feszült a viszony egy ideje. Az afgánok megsértve érzik magukat. Pár perccel később egy fegyverrel tért vissza. Megölte mind a 9 amerikait a szobában – 8 tisztet és egy szerződésest. Gyorsan elkapták, majd nem sokkal később már ő is halott volt. Afganisztánban a becsület fontosabb az emberi életnél.
Tavaly április 27-én az incidens hatalmas port kavart a világon. Az egész a Kabul Nemzetközi repülőtéren történt, csak egy kőhajításra az ISAF, a nemzetközi koalíciós erők közös parancsnokságától. „Abban az épületben” – mutat rá Koller József ezredes, miközben leparkol az autójával. Koller a parancsnoka a 12 fős magyar Air Mentor Teamnek – ahol az afgán repülőszázadban Mi–35-ös harci helikoptereket vezetnek – az „afgán oldalon”.
Ez az oldala a repülőtérnek egy hatalmas gáttal és szöges dróttal van elválasztva az ISAF résztől. A belépés ide egy vaskapun keresztül történik, miután megmotozták az embert – egy újságíró számára ez ritka dolog. 5000 ember él itt, nagyobb részét az Afgán Nemzeti Hadseregnek (ANA) a légi ereje teszi ki (a légierő teljes létszáma 7000 fő). A NATO mentor tagok általában csak a saját egyenruhájukat hordják az ISAF táborban, de itt mindenki golyóállómellényt hord, fegyverrel a kézben.
Feladatuk az afgánok segítése és mentorálása, egészen addig, amíg nem tudják saját országuk biztonságát maguk garantálni. A cél szép, a valóság már zord: az úgynevezett „green on blue” incidensek naponta megtörténnek, amikor a mentorált (green) megtámadja a mentort (blue) – csak augusztusban 7 amerikai katona halt megy így. Szeptember elején az Afgán Védelmi Minisztérium több száz embert távolított el az ANA állományából. Ennek oka a korábbi incidensekre vezethető.
A nemzetközi mentorok feladata kemény, nemcsak a vitatott bizalom miatt is: hanem mert nagyon kevés afgán beszéli az angolt, vagyis a NATO nyelvet, vagy egyáltalán nem.
Koller ezredes, aki nem viseli a saját golyóálló mellényét mégis tolmács segítsége nélkül üdvözli Khair Mohammad ezredest, az afgán harci helikopterek parancsnokát. Természetesen Koller nem beszéli a Dari törzsnyelvet. A két ezredes azonban tökéletesen megérti egymást, egy másik katonai nyelven egy hajdani érából: oroszul. Méghozzá a NATO első számú missziójának szívében.
És mégis, hogy lesz ebből egy érdekes történet?
Kabul, 20 évvel ezelőtt…
„Nem akartam hinni a szememnek”, emlékszik vissza Mohammad parancsnok amikor meglátta az első Magyar NATO pilótát 2010-ben Kabulban a mentor misszió keretében. „Ez Alex!” Azonnal felismerte régi-régi iskolatársát még úgy is, hogy majd 20 évig nem látták egymást.
Utoljára 1987-ben találkoztak Kirgizisztánban. A korábbi Szovjet dominálta országok pilótái itt kaptak kiképzést a fővárosban Frunze-ban, ma Bishkek, mert 1991-ben névváltoztatáson esett át. Nagyon sok fiatal a Szovjet nemzetek közül ide lett toborozva 19 éves korban, ahol nemcsak megtanulták közösen a repülést, hanem együtt is éltek. Két teljes évig, a magyarok szobái, Európa közepéből, és az afgánok szobái, Ázsia centrumából, egy folyosóra nyíltak.
A Szovjet kiképzés politika-ideológiai résszel is kiegészült. A Morse kiképzés után, politikai eligazítás volt minden reggel. Koller aki szintén a légierő akadémia végzős tagja volt, emlékszik meglepődött amikor 1989-ben a kiképző tisztjük ordítozni kezdett vele és ő, valamint a többi Magyar magában kérdezte „Mi az ördögöt csinálsz!!!???” Akkor otthon, Magyarországon megnyíltak az utak nyugatra Ausztria felé, az első vágás a vasfüggönyön a nyugati szféra és a Szovjet blokk között megtörtént.
Az ideológiai tréning abban az időben nem ért sokat. Mire Koller haza tért 1989 novemberében, hazája már Köztársaság volt, ami a szabadságára várt. Ugyanabban az évben a Szovjetek kénytelenek voltak felhagyni a harcot Afganisztánban.
„Úgy tudtuk mind meghaltak” – mondta Koller ezredes. Ám idén tavasszal, amikor megérkezett Afganisztánba (4 hónapos rotáció van a magyar Air Mentor Teamnél Kabulban), felismert még egy korábbi csoporttársat a mentoraltjai között Mohammad Harum Jr személyében. Még Koller alárendeltje „Zolika” őrnagy, aki az utolsók között végzett 1991-ben a Szovjetunióban, szintén megtalálta az akkori barátját, Asefet. „Zolika” őrnagy bátyja pedig nem más mint Alex, aki viszont Mohammad osztálytársa volt.
A találkozás sokkja nagyobb volt a magyarok részéről, mint az afgánoknak. Míg a magyarok a békés időket élték, mint helikopter pilóták a kiképzés után és Magyarország NATO tag lett 1999-ben, addig ezzel ellentétben az afgánok további polgárháborút vívtak 1996-ig, amikor a tálibok átvették Kabul irányítását és az ország vezetői lettek.
Korábban a tálibok oldalán
2001 végén az amerikai és nemzetközi erők kiűzték a tálibokat akik a 9/11 vádolt terroristáit támogatták, de a polgárháború hatása a mai napig érezhető. Mohammad parancsnok diplomatikusan kiemeli, hogy pilótái számára csak egy cél van, az egyesítés. Ellenben Koller ezredes megemlíti, hogy húszból egy mentoralt korábban a tálibok oldalán harcolt. Sőt, a polgárháborúban szemtől-szemben harcoltak egymás ellen. A végére már senki nem lőtt senkire.
Manapság már együtt dolgoznak. A közös munka higgadt, tiszteletteljes, az afgán pilóták között, akik közösen vesznek részt napról-napra a felkészülésben. Meglepetésére, egy korábbi tálib harcos esküdött meg neki: „Ha valaki megtámadna téged én magam leszek ott, hogy megállítsam a golyót”.
Az afgánok kemények, időszakos harcosok, némelyik esetben 20 éves harci tapasztalattal. Némelyikük több órát töltött a levegőben, mint néhány mentoruk eddigi életében. Másik oldalról nézve, a nemzetközi repülés standardja alapján, az eltöltött órák egy repülőgépen nem mindig egyenértékűek a professzionalizmussal. Ebben az esetben, rengeteget tudnak tanulni a NATO szövetségben lévő magyar mentoroktól, akik megtanítják őket tervezni és a repülésben használatos angol nyelvet.
Maczák Endre véleménye szerint: „néha többet tanulunk tőlük, mint ők tőlünk”. A 20-as éveit taposó százados 4000 méteres hegyek között tud itt repülni, ezek a magasságok nem léteznek Magyarországon. Ezen felül, a magyar pilóták a második világháború óta nem voltak harci cselekményben. Először láttak harcot itt Afganisztánban.
„Rengeteget repülünk. Közel a Pakisztáni határhoz Bargimatal mellett, a lázadókra lőve” – mondja Mohammad parancsnok. „Ha a nemzetközi erők 2014-ben vissza akarnak vonulni, akkor menjenek az a véleményem, de a Magyarok maradjanak” – emeli ki.
„Megtudni, hogy a Magyarok szomszédok voltak az afgánokkal 20 évvel ezelőtt nagy meglepetés volt. Hihetetlen véletlen. Ezek a kapcsolatok nagy segítségek a szövetségnek”, mondja Joshua Bowman alezredes, a Rotary Wing Squadron mentor csoport parancsnoka. Kiemeli azt, hogy az afgán misszió nem az egyéni nemzeteké, hanem a koalíciós erőké. Az ő véleménye szerint, a tavalyi „green on blue” eset mely csak amerikai áldozatokat követelt nem volt reprezentatív. Az áldozatok bármelyik NATO tagállam katonái lehettek volna. És a golyóálló mellény, valamint a gépkarabély nem azért van nála, hogy megvédje azoktól, akiket ismer, hanem azoktól, akiket nem ismer. „Teljes a bizodalmam az afgán pilótákban, ám a veszély mindig jelen van. Nem félek ettől. Csupán fel vagyok készülve rá”.
„Bármikor lelőhetnek engem is”
2001 októbere óta több mint 2000 amerikai katona halt meg Afganisztánban az Enduring Freedom hadművelet során, mely a neve alapján is látható nem egy háború. „Hogy hova sorolja az ember ezt a missziót Afganisztánban az nem számít azoknak akik már meghaltak” – mondja Bowman alezredes. Ám kijelentése időszerű. Tegnap két amerikai pilóta halt meg. „Bármikor lelőhetnek engem is amikor felszállok a Mi–17-essel, számomra ez háború”.
Ha ez háború, akkor megnyerhető?
„A győzelem lehetséges” – mondja, „ha nem várjuk el a teljes fegyveres konfliktus beszüntetését, de az afgánoknak lesz egy kompetens harci erejük mely képes garantálni az emberek biztonságát”.
Habár az afgán védelmi erők 320 ezer fős kompetenciája napról-napra nő, mégis 2014-re nehéz lesz ezt elérni. Senki sem tudja mi lesz 2014 után, amikor is az ISAF védőháló eltűnik. Támogatás nélkül az ország biztonsága nem garantálható, mondja Mohammad ezredes. Egy nemzetközi jelenlétre lehet, hogy szükség lesz még hosszú ideig, amit szarkasztikusan egy az ISAF zónában lévő katona is kiemel: „lehet béke 2014-re? Persze. Az afgán kalendárium szerint még csak 1391 van.”
Ennek ellenére Zolika, a bátyja Alex és Koller ezredes már nyertek Afganisztánban. Persze nem a háborút, de egy tökéletesre sikerült osztálytalálkozót igen, több mint 4500 kilométerre az otthonuktól, 20 évvel később, osztálytársakkal, akiket rég halottnak hittek…
