Parancsnokváltás a Helikopterdandárnál

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Horváth Ádám, Rozgonyi Cecília

Ünnepélyes keretek között adta át beosztását az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoka, Bali Tamás dandártábornok pénteken, aki a továbbiakban az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyettesi beosztását tölti majd be. A helikopterdandár parancsnoki beosztását Kovács Krisztián ezredes vette át, ő a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség Stratégiai Tervező Főnökség főnöki beosztásából került a dandár élére.

A csapatzászló ünnepélyes bevonulását követően a résztvevő állomány, a katonai és civil elöljárók, vendégek előtt a személyügyi határozatok ismertetése történt meg. Mint az elhangzott, 2025. január 1-jétől kezdődően Bali Tamás dandártábornokot az – egyébként új szervezeti egységként létrejövő – MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyettesi beosztásába helyezik át.

Az ünnepség legmagasztosabb pillanatát, a csapatzászló átadás-átvételét követően, a búcsúzó parancsnok elköszönő beszédében értékelte munkásságát, összefoglalta azokat az eredményeket, melyeket vezetése alatt elért. Bali Tamás dandártábornok kiemelte, a H145M helikopterek teljes műveleti képességének eléréséhez szükséges feladatokat, a H225M helikopterek érkezésével, rendszeresítésével összefüggő, a típussal kezdeti műveleti képességeket megcélzó feladatokat, melyeken keresztül biztosítani tudták, hogy az új eszközökkel a haza védelmére képesek legyenek, integrálni tudják azokat a magyar haderőbe, támogatva a szárazföldi és különleges műveleti erőket.

„Az elmúlt több mint két évben megtörtént majdnem minden, ami megtörténhet egy parancsnokkal. Megváltozott az alakulat neve, eszerint átalakult az állománytáblánk. Az állománytábla átalakítás kapcsán a katonák új pozíciókba kerültek, és átalakítottuk a kiképzésüket. Amellett, hogy a feladatrendszerünkben nagy változás nem történt, ki kell mondani, hogy a katonák jogállásáról szóló háttérszabályzók megváltoztak, mely változások mindig morális mélypontok irányába mutatnak. Nagyon komoly munkám volt abban, vezénylőzászlós úrral, hogy a morált magasan tudjuk tartani.” – jelentette ki Bali Tamás.

Hozzátette: „Összességében kijelenthető az, hogy a sok nehézség ellenére, ami a változásokból adódott, a 86-os morálisan erősen jött ki, és én erre nagyon büszke vagyok, mert ez az erős morál hozta azt, hogy a mi reagálóképességünk növekedett, ami leginkább kézzelfoghatóan az árvíznél és a kiterjed erdőtüzeknél, mind a hazai, mind a külföldi tüzeknél, és az ott történő munkavégzésnél ütközött ki.”

A leköszönő parancsnok fontos eredménynek tartotta a helikopterdandár, a körülöttünk megváltozó biztonsági környezetre, a keleti határunkon zajló háborúra adott válaszát is: „Az egész magyar haderő a tapasztalatokra építve átalakult. Harceljárások változtak meg és ezzel együtt a 86-os is lépést tartva megváltoztatta a kiképzési struktúráját. Hiszen, egy igazi katonai képesség három lábon áll, az emberen, a technikán és a doktrínán. A helikopteres műveleti kiképzés módszertanát átalakítottuk és még most is folyamatban van az új harcászati szintű feladatoknak az integrálása a kiképzésünkbe. Ez nem áll meg, hiszen a világ változik és mi is azzal változunk folyamatosan!”

Bali Tamás dandártábornok büszkén említette a magyar haderő, új forgószárnyasokkal megerősített légvédelmi képességét is. Példaként hozta, hogy az elmúlt időszakban a helikopterdandár képes volt a Nemzeti Légvédelmi Készenléti Szolgálatot megerősíteni helikoptereivel, valamint, hogy műveleti területen, az EUFOR misszióban is hiba nélkül látták el feladataikat, továbbá, hogy a jövően a KFOR misszión belül is, a forgószárnyasok biztosítani tudják majd azt, amit elvár tőlük a katonai vezetés. A parancsnok méltatta az alakulat JTAC – előretolt repülésirányító – katonáinak tudását is, mely nemzetközi szinten is kimagaslóan elismert.

Értékelőjét folytatva a dandártábornok beszélt az alakulatnál zajló hajózóképzés eredményeiről is – „Óriási dolog, hogy olyan szinten hajtjuk végre a pilóták, a jövő nemzedékének a kiválogatását és kiképzését, hogy ma már pilótáink megállják a helyüket Amerikában, Olaszországban és Katarban is.” – valamint említést tett a megújult ejtőernyős képességekről. Megtudtuk, a régi ejtőernyők kivezetésre kerültek a hadrendből, az új ernyők megérkeztek, és ahogyan a forgószárnyasok megújultak, egy teljesen új kiképzési struktúrát kellett felépíteniük az ejtőernyős kiképzésre is.

„Most már az új típusokból hajtjuk végre az ejtőernyős ugrásokat, az új ejtőernyőkkel, csendben és mégis méltósággal, légiközlekedési esemény nélkül történt meg ez a nagy váltás.” – mondta Bali Tamás.

Említést tett még az alakulatnál megjelenő új pozíciókról is, kiemelve az Airbus helikoptereken megjelenő fedélzeti rendszerkezelőket. Mint mondta, ez az a beosztási kategória, amely nagymértékben fogja segíteni a helikopterek műveleti bevethetőségét és segíti jelenleg is azokkal a katonákkal, akiknek az átképzése már megtörtént. Ők ott vannak a határon, a Nemzeti Légvédelmi Készenlétben is, folyamatos felderítő feladatokban vesznek részt, támogatva a magyar haderő felderítő képességét.

Záró gondolataiban Bali Tamás dandártábornok szólt még azokról az infrastrukturális fejlesztésekről, melyek a szolnoki repülőtéren vezetése alatt megvalósultak és a katonák mindennapjait teszik könnyebbé, 21. századi, modern munkakörülményeket teremtve. Mint mondta, a történelmi jelentőségű és méretű, új hangárkomplexum építésének első üteme megvalósult, eközben folyamatosan biztosítani tudták a zavartalan repüléseket, megújították a repülőtér gyalogsági lőterét, amit nem csak a helikopterdandár katonái, hanem a különleges műveleti erők és a tartalékosok is használni tudnak kiképzésük során, valamint kiemelte a légiforgalmi munkahelyek felújítását, melynek keretében egy olyan tartalék vezetési pont is kiépítésre került, ami biztosítani tudja a műveleti vezetés folyamatosságát.

Az elköszönő parancsnok utódjához intézett gondolataiban elmondta, nagyon sok dolog van még hátra, nagyon sok munka szükséges a műveleti képességcélok eléréséhez, melyhez sok sikert kívánt az őt váltó Kovács Krisztián ezredesnek.

Az ezt követő köszöntőjében Kovács Krisztián ezredes meghatározta azokat az alapelveket és értékrendet, mely alapján vezetni kívánja a rábízott alakulatot, és melyeket alapvetően elvár katonáitól a sikeres munka érdekében.

„Nem változik a szakmánk szeretete és tisztelete, nem változik a szolgálatunk, amit családunkért, hazánkért teszünk. És nem változnak azok az értékek sem, amik mozgatnak minket, például a lojalitás, a szolgálatkészség. Rengeteg van még, de engedjék meg, hogy megosszak hármat, ami számomra különösen fontos. Ezek az örökség, a felelősség és a bizalom!” – mondta az ezredes.

Az ünnepségen résztvevő Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a parancsnok átadás-átvételi ünnepségen elhangzó beszédeket követően – elismerését kifejezve – kijelentette két kiváló szakember vált pozíciót egy remek alakulat élén!

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.