LHSN.HU

Új fejezet nyílt a Magyar Honvédség pilótaképzésében az L-39NG típus érkezésével. A gépek beszerzése csak az első mérföldkő volt, de a feladatok java csak ezután következik. Minderről Csák Sándor őrnaggyal, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár hajózójával beszélgettünk, aki az alakulat Harcászati Kiképző Repülőszázadának parancsnokhelyettese, egyben hozzá tartoznak mindazon feladatok, melyek az új L-39NG (még újabb nevén Skyfox) érkezésével, rendszeresítésével és a képzési háttér felállításával kapcsolatosak.

Tovább

2005. február 17-én Nagy János alezredes, gépparancsnok, Kovács Attila százados, másodpilóta és Freytag Béla főtörzsőrmester, fedélzeti technikus összetételű ekipázs gyakorló útvonalrepülésre emelkedett a levegőbe, a hófödte alföldi táj fölé, a 701-es oldalszámú Mi-17-es helikopterrel, melynek eseménymentes lerepülését követően elkönyvelhették magukban, hogy végrehajtották az első tisztán „szolnoki” gépszemélyzettel végrehajtott repülést a típussal.

Tovább

Ünnepélyes keretek között adta át beosztását az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoka, Bali Tamás dandártábornok pénteken, aki a továbbiakban az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyettesi beosztását tölti majd be. A helikopterdandár parancsnoki beosztását Kovács Krisztián ezredes vette át, ő a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség Stratégiai Tervező Főnökség főnöki beosztásából került a dandár élére.

Tovább

A Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága állományába tartozó Légirendészeti Szolgálat helikopteresei – egyik alapfeladatukként – egy fokozott közlekedésrendészeti akció keretében hajtottak végre szolgálati repülést a napokban, melynek során – ezúttal – Komárom-Esztergom vármegye szabálytalankodó sofőrjeit vették górcső alá.

Tovább

Úgy tudjuk hét, bérház méretű épülettel, logisztikai és infrastrukturális fejlesztésekkel bővítik a Veszprém-Jutaspuszta településrész határában elhelyezkedő katonai lőteret, melyről a helyi önkormányzat, a város és a leginkább érintett városrész lakossága semmit sem tud, miután arról őket – ahogy a néhány éve nagy felháborodást keltő gyulafirátóti NATO központ építésekor sem – senki nem tájékoztatta.

Tovább

Megvizsgáltuk hogyan is állhat az újonnan beérkezett légierős haditechnikai eszközök helyzete, miután Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere szerda este bejelentette: az orosz-ukrán háború kiterjedésének veszélye miatt elrendelte a Magyar Honvédség újonnan beszerzett légtérellenőrzési és légtérvédelmi eszközeinek és a rájuk épített képességeknek az északkeleti országrészbe történő telepítését.

Tovább

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.