Újra „intézkedett” a katonai rendész…

Szerző ; Fotó: Balogh Ákos

Mint arról néhány hete beszámoltunk bravúros katonai akció keretében fogták el békésen fotózó stábunkat a Veszprém közeli Újmajorban, közterületen…

Sajnos a dolgok nem változtak, (sőt!) továbbra is normális indoklás és szabály felmutatása nélkül katonai területen kívül próbált meg megakadályozni munkánkban a katonai rendészet.

20140412-DSC_0266

A civilek jó helyen vannak, remekül elbeszélgetnek az őrökkel is…

Ha szombat, akkor Újmajor, legalábbis mostanság, merthogy a közelben amerikai katonai helikopterek gyakorlatoznak a Várpalota Challenge 2014 gyakorlat keretében. A honvédségi területen kívülről bár többet nem látni, mint amiről már szinte millió fotó van fent az interneten, de azért ki-kilátogatunk a helyszínre, egy egy érdekes pillanat megörökítése kedvéért.

Ezt a fegyveres biztonsági őrség és a katonai rendészet nem nézik jó szemmel, mert CSAK! A katonákra és a területre belépőkre vonatkozik egy szabály: FOTÓZNI TILOS!

20140412-DSC_0262

Itt a tavasz, játszunk katonai területen, mert az őr nem szól…

Ezzel két gond van csupán, egy hogy mi nem léptünk be katonai területre (továbbra sem) a másik, hogy az őrök saját szabályaikat megszegve fotóznak bentről. Erre múlt hetekben és ma is láttunk szomorú példát.

20140412-DSC_0422

Sokan lettek… Odébb már a levegőbe emelték a sárkányokat is…

A valódi gond ott kezdődik, hogy miközben a gyakorlattal határos, de még katonai terület majálissá válik, kikapcsolódó és játszadozó civilek, gyerekek lepik el, sárkányt eregetnek, szerelmes pár pihen a fűben, FOTÓZZÁK A KATONAI HELIKOPTEREKET, vagy épp jócskán elsétálnak a lőtéri erdőben fényképezővel a nyakukban, addig az őrség semmit nem csinál, sőt még minket is arra buzdít, hogy menjünk csak fel az ejtőernyős emlékműhöz, mely már jócskán katonai terület, fotózzunk onnan, most ők nem szólnak, addig fél órával később a riasztott katonai rendész, már azonnal mint civil közterületen tartózkodó fotózgató emberkéket azonnal felszólít a tevékenység felfüggesztésére, és minden áron meg akarja magyarázni hogy mi ezt nem csinálhatjuk. Igen ám, csak hogy neki civillel szemben intézkedni még csak joga sincs…

20140412-DSC_0354

Az emlékmű és környéke hivatalosan már a honvédség tulajdona. Ez attól függ ki kérdezi…

El kéne dönteni, hogy akkor most kinek mit lehet és mit nem? Miért lehet az egyiknek azt amit a másiknak nem?

Továbbra sem tudja megindokolni hogy milyen olyan törvény vonatkozik ránk ami alapján ezt nem tehetjük meg. Gúnyosan megjegyzi, hogy azért nem vagyunk képesek felfogni, hogy nem lehet, mert nem voltunk katonák…

Aztán jön a legjobb… Megláttunk két civilt profi CANON típusú fényképezőgépekkel a nyakukban, komoly teleobjektívekkel sétálgatva a katonai terület bejáratánál, és rájuk egy szót sem szóltak. Azt is végignézték volna, hogy besétáljanak a katonai területen belülre. Csupán érdeklődésünkre tartóztatták fel őket.

10261662_504002589722224_272739903_n

Ha valaki nem figyelne eléggé két profi CANON típusú fényképezőgép lóg a fiatalok nyakában… Nekik lehet…

Továbbra is felfoghatatlan miért kell kifejezetten stábunkkal veszekedniük, minden áron megakadályozniuk, hogy olyan képeket készítsünk közterületről, melyet sokak a lakótelepi házuk ablakából, a környéki kertjükből, vagy az út széléről lefotóztak, levideóztak az elmúlt napokban.

20140412-DSC_0401

” HEHEHE…Jól elbújok a lőtéren és majd onnan fotózom a helikoptereket!” (Az úr nyakában is fényképező lóg…)

Miért kell olyan képek elkészítését megakadályozni, melyeknél milliószor különbeket és részletgazdagabbat csinált a HM külön bejáratú sajtós cége, és több civil újságíró is. Miért kell olyan helikopterek lefotózását megakadályozni, melyeket utána Budaörsre visz a gyártó, megrepteti vele a civil sajtót, egyféle bemutatóképpen, és nem titkolt szándékkal a hazai orosz helikopterek váltótípusának ajánl. Mi lehetne jobb reklám számukra, mint hogy valós katonai gyakorlat keretében mutatja be a haza érdeklődő szaksajtó a nekünk eladni kívánt típusokat… Mindezt pedig úgy követi el hogy semmilyen szabályt vagy törvényt nem sért vele kivéve a fegyveres biztonsági őrség és katonai rendészet által megálmodott „nem lehet mert csak” és „ha már igen akkor azért sem” egyéni elképzeléseiket…

20140412-DSC_0412

„Mezei futóverseny”, karnyújtásnyira egy hadgyakorlattól… Honvédségi területen…

Ahogy ők mondták, mi vagyunk értetlenek, és az elmúlt hetekben kihívott rendőrök is hozzá nem értők, azért nem intézkedtek velünk szemben…

Gratulálunk!

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.