Nem meghibásodás miatt szünetelt a légi kutató-mentő szolgálat Szolnokon

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Antal Viktor
Hamar fény derült arra miért volt szükség a kutató-mentő helikopterek időbeosztására, ugyanis 2013. november 5-én, kedden éves kiképzési tervének megfelelően bombavetési gyakorlatot tartottak az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis szállítóhelikopteres szakemberei Tatárszentgyörgyön.

Bár a gyakorlat maga szükséges a megfelelő jártasságok szinten tartásához, jelen alkalommal meg kell jegyezni, hogy a feladaton résztvevő helikopter valószínűleg a szolnoki kutató-mentő szolgálatból ideiglenesen kivett helikopter lehet, így legutóbbi cikkünk magyarázataként valószínűsíthető, hogy a készültségben lévő helikopterek „órarendje” annak köszönhető, hogy nem áll rendelkezésre elegendő számú helikopter a Magyar Honvédségben. Oly annyira, hogy talán a kutató mentő helikopteren kívül nem akad más repülőképes technika…

A tervezett gyakorlatra egyébként azért került most sor, mert több P-50-75 típusú, 75 kilogrammos gyakorlóbomba pirotechnikai anyagának érkezett el a tárolási idő előtti „szavatosság” lejárta, és egy időben is jól szervezett gyakorlat keretében lehetőség adódott az eszközök eredeti rendeltetési céljából való felhasználásra.

A “földi célok leküzdésére bombavetéssel” elnevezésű feladat előkészítését a bázis Repülő Műszaki Zászlóaljának szakemberei végezték el, a logisztikai hátteret pedig a Logisztikai Zászlóalj biztosította.

A Szállítóhelikopter Zászlóalj kijelölt katonái számára végül a nap eredménytelenül zárult, mivel sajnos az időjárás beleszólt a tervbe és a napi feladat lemondásra került.

A szakmai követelmények és biztonsági szabályok maradéktalan betartása miatt ugyanis a gyorsan romló vizuális körülmények (befelhőzött a terület) a feladat befejezésére utasították a szolnoki hajózókat.

A sikeres és biztonságos bombavetés csak tiszta látási körülmények között végezhető el, a célterület beazonosítása a levegőből csak így lehetséges, ami pedig alapfeltétele a bombák leoldásának.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.