Hülyére veszik a nemzetközi repülős szakembereket?

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: LHSN archív

Teljesen nyilvános, bárki számára elérhető pilótainformációkból, úgynevezett NOTAM-ból derül ki a magyarországi katonai kutató-mentő helikopterek jövőhét első napjainak órarendje.

A tartalom persze egyre nagyobb aggodalomra adhat okot, utalhat egyre növekvő zűrzavarra a katonai helikopterek működőképességét illetően, ugyan is a szolgálatnak két helyszínen, Szolnokon és Pápán 24-órában működnie kéne. Igaz az is hogy törvény szerint egymás technikai tartalékát is adják, de a jövőhét elejére kiadott NOTAM-ok inkább zűrzavarosnak és előre tervezettnek tűnnek. Persze az is lehet hogy a honvédség alkalmazásába profi jövendőlátók kerültek, így előre látják mikor melyik helikopter fog meghibásodni…

Rögtön a hét elején először a szolnoki helikopter lesz használhatatlan a tájékoztató szerint reggel 6:30-tól 14:00-ig, kedden pedig 7:00-tól 14:30-ig, majd rögtön tönkremegy a pápai helikopter 14:30-tól este 18:30-ig.

A bonyolult hétkezdést bonyolult folytatás követi ugyanis szerdán megismétlődik a keddi „órarend” derül ki a „jóslatból”.

kutatóEközben veszélyes légterek is kijelölésre kerültek ezekre a napokra Tatárszentgyörgyre, Hajdúhadházára, Szomódra, Várpalotára, Hajmáskérre, azaz a honvédségi gyakorlóterek legtöbbjére, így kíváncsian várjuk majd esetlegesen melyik területeken bukkan fel helikopter… Ez több szempontból is elgondolkodtató lehet, ugyanis, ha van működőképes helikopter, akkor miért nem állítják azonnal a kiesett kutató-mentő helyére, vagy esetleg pont a kutató mentő kap a készenléti szolgálat helyett más feladatot? Hogyan is van ez?_35B2810

A kutató-mentő szolgálat egyébként nemzetközi egyezmény alapján kötelező feladat Magyarország számára, mely az ország légterében átrepülő civil forgalom számára is riasztható vészhelyzet estén, így kissé furcsa, hogy a nemzetközi szakemberek és repülők eszén is megpróbál túljárni a Magyar Honvédség, ahelyett hogy megoldaná a politikai vezetés a kialakult, hosszú ideje húzódó helikopteres képesség problémáját… Hogy az érintett időszakokban bekövetkezendő (reméljük nem fog) balesetek esetén hogyan teljesítenék az előírt normaidőket a szolgálatban lévő személyzetek, arról már inkább ne is beszéljünk…

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.