Leszállították az utolsó helikoptert is, de a feladatok java csak ezután következik

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Rozgonyi Cecília, Horváth Ádám

A múlt héten leszállította a gyártó Airbus Helicopters a Magyar Honvédség utolsó két H225M helikopterét is az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnak, ezzel teljessé vált a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban, még 2018-ban bejelentett beszerzések keretében megújuló magyar forgószárnyas flotta.

Az elmúlt években zajló haderőfejlesztés kétség kívül az elmúlt évtizedek legnagyobb kihívása elé állította a Magyar Honvédséget így a légierő forgószárnyas szakembereit is, hiszen a technikai megújulás mellett az egykori orosz gyártású technikákról, az érkező nyugati típusú eszközökkel át kellett állni egy új üzemeltetési kultúrára is. A forgószárnyasok esetében ez a technikai és szemléletbeli átállás a H145M és H225M helikopterek ütemezett leszállításával együtt, fokozatosan valósult meg – egyes fázisai még jelenleg is folyamatban vannak – ugyanakkor mára elmondhatjuk, hogy a technikai megújulás lezárult, az utolsó megrendelt helikopter is a honvédség egyetlen forgószárnyas alakulatához került.

Fontos mérföldkő ez, hiszen az orosz gyártású Mil helikopterek (Mi-17, Mi-24) üzemidejük végéhez közelednek, fedélzeti berendezéseik elavultak az elmaradt modernizációk hiányában, és további üzemeltetésük is kétséges az orosz-ukrán háború okán kialakult helyzetben. Az új forgószárnyasokkal viszont egy a 21. század kihívásainak megfelelni tudó, modern, NATO kompatibilis flotta biztosítja hosszú távon a honvédség helikopteres képességeit.

A Magyar Honvédség a beszerzések keretében 20db könnyű-többcélú H145M helikoptert – melyből 1db kiképzési feladat közben bekövetkezett sajnálatos repülőesemény során megsemmisült 2023-ban – és 16db közepes-többcélú H225M helikoptert kapott 2021-2025 között.

A teljessé vált helikopterflotta jelképes átadó ünnepségén, Szolnokon képességbemutató keretében adtak ízelítőt a katonák abból, mire is képesek már az új eszközökkel, noha számos valós feladatban is bizonyítottak hazai és nemzetközi környezetben az elmúlt években. Hajtottak végre éles kutató-mentő feladatokat, bizonyítottak velük NATO kompatibilitási validáció során, oltottak erdőtüzeket Észak-Macedóniában és Magyarországon, Kenyeri térségében, segítettek árvízvédelmi feladatokban.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy mától elengedhetjük a kiöregedő fogószárnyas technikákat, azokat még jó darabig láthatjuk majd közös feladatban a H145M és H225M típusokkal. Ennek oka az, hogy az új helikopterekkel még nem érték el a teljes műveleti készenlétet, az csak évek múlva valósulhat meg. Adódik ez abból, hogy egy igen összetett feladatrendszert kell átvenniük a katonáknak az új gépekkel, melyekhez az ezeket definiáló szabályzatrendszereket is meg kell újítaniuk, át kell alakítaniuk az új típusok specifikációihoz igazítva, miközben a pilóta-utánpótlás képzés, a jelenlegi repülőműszaki és hajózó hiány megszüntetése is komoly erőforrásokat (humán és anyagi) – és nem kevés repült órát – köt le. Ez egy nehéz, átmeneti időszakot jelent – miután egy állománynak, két teljesen eltérő üzemeltetési kultúrában (keleti-nyugati) kell helikoptereket üzemeltetnie – ami alapvetően persze szakmailag előnyös, így biztosítva minden szükséges képességet a megújulás ideje alatt is.

És, hogy milyen feladatokban számíthat a haderő az új helikopterekre? A H145M esetében nagy vonalakban ez három fő területre osztható, melyhez igazodik a gépek konfigurációja is:

  • Csapatszállító változat – személy- és teherszállításhoz
  • Kutató-mentő konfiguráció (SAR) – humanitárius és katasztrófavédelmi bevetésekhez
  • Fegyveres-tűztámogató variáns – integrált HForce fegyverrendszerrel, harctéri alkalmazáshoz, különleges műveleti feladatok támogatásához

A H225M esetében két fő területről beszélhetünk, ennek megfelelően két konfigurációban érkeztek a gépek:

  • Közepes szállítóhelikopter – csapat és teherszállítási, humanitárius és katasztrófavédelmi bevetésekhez (BAMBY BUCKET, MEDEVAC, stb.)
  • Különleges műveleti támogató helikopter – integrált HForce fegyverrendszerrel, harctéri alkalmazáshoz, különleges műveleti feladatok támogatásához

Összességében tehát, jelentős átalakulást hoztak az új típusok, a beszerzési folyamat lezárult, használatban vannak az új eszközök, a további feladatok jelentőssége és komolysága viszont nem lett kisebb, hiszen valamennyi képesség-összetevő felépítéséhez még számos lépcsőfokot kell teljesíteni a szolnoki állománynak és számos további, kísérő-kiegészítő beszerzés lebonyolítása szükséges, hogy a forgószárnyasokat teljes spektrumban kihasználhassák a szakemberek. A helikopterek üzemeltetése pedig csak azután lesz valódi kihívás, amikor lejár a gyártói támogatás. Az igazi megmérettetés mondhatni csak most jön! A feladat nem kisebb, mint bebizonyítani, hogy a Magyar Honvédség helikopteresei a rájuk bízott technikai eszközökkel, a megszerzett és a jövőben megszerzendő képességeket meg is tudják tartani, azaz képesek az ország biztonságát garantálni.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.