Avagy, hogyan ünnepel az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis egy ötven éves születésnapot.
Szerző: Balogh Ákos; fotó: www.harcihelikopter.hu
Szomorú nap egy pilóta életében, mikor végleg búcsút kell vennie gépétől, és még szomorúbb akkor, ha mindez azért történik, mert az alakulat ahol szolgált megszűnik.
Az 1960-ban született Kaptur József „Joe” nyugállományú repülő-alezredes az egykori 87. Bakony Harcihelikopter Ezred Mi-24-es pilótája és a 2. harcihelikopter zászlóalj parancsnoka, végigélte ezt a szomorú eseményt, sok bajtársával együtt, azonban ő az, aki elmondhatja, idén ünnepelte ötvenedik születésnapját a levegőben. Jeles év ez a pilóták körében, ugyanis többen már nem jutnak el a jubileumi naphoz, aktív pilótaként, egészségügyi és egyéb okok miatt. A szentkirályszabadjai alakulat 2004-es bezárása, mely elvágta egy kiváló pilóta, pályafutását, megfosztotta Józsit attól, hogy aktív katonaként, míg az egészsége engedi, repülhessen, és védhesse a haza légterét. Az a huszonöt év, amit pilótakén, levegőben eltöltött, nem elhanyagolható. Kiképzését, 1980-ban kezdte Szolnokon a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán, ahonnan az egy éves nyelvi előkészítőt követően Frunze-ba küldték pilótaképzésre. Első évben Mi-8 típusú szállítóhelikopteren 91 órát repült, majd a következő évtől elkezdődött a MI-24-es harcihelikopter vezetői harckiképzése. A kinti államvizsgát követően, 1982-ben került az MN 6690-hez, helikoptervezető-lövész beosztásba. 1986-ban a jogutódként létrejött 87. Harcihelikopter Ezredben kinevezték helikopter vezetőnek. 1996-tól az 1.”Kerecsen” harcihelikopter század parancsnoka és első osztályú repülő hajózó tiszt, oktató, berepülő pilóta. 2002-től a 2.”Kerecsen” harcihelikopter zászlóalj parancsnoka, egészen az alakulat megszűnéséig.
A harcihelikopter pilótaként eltöltött huszonöt éve alatt több mint 2000 órát repült Mi-24-es helikopteren.
A jeles születésnapi évforduló alkalmából egy utolsó repülést kért József, a MH Összhaderőnemi Parancsnokságtól. Kecskeméten szigorú repülő orvosi vizsgálat után megkapta a repülésre az engedélyt.
2010. április 08-án Joe-t egykori frunzei pilótatársai kisérték el az ünnepi repülésre. A MH 86. Szolnok Helikopter Bázison Koller József alezredes úr, a bázis parancsnokhelyettese fogadta a csapatot, majd átadta a helikopterbázis születésnapi ajándékát.
Ezután az 582 oldalszámú Mi-24-es helikopterhez ment a csoport, ahol Józsi elfoglalta az operátor fülkéjét, Lázár Béla őrnagy pedig a pilótafülkét. A repülés több részből állt, felszállás után a pilóta egy külső leszállóhelyre repülte át a gépet, ahol átadta az irányítást Józsefnek, aki szabványos gyakorlási feladatokat hajtott végre. Kezdve a le és felszállásokkal, majd folytatva a függés és forgási feladatok végrehajtásával, ezt követően két földközeli iskolakörrel és végezetül még maradt idő néhány függőleges manőver végrehajtására. A 36 perces repülés után lehetőségünk nyílt megkérdezni Józsit, hogy milyen volt újra repülni:
„Csodálatos! Néha gondoltam rá, hogy mi van, ha az öt év kihagyás miatt nem fog menni? Amikor Béci (akit valaha még én tanítottam repülni) a függési zónában átadta a kormányszerveket, már nem járt semmi más az eszemben, csak repülni. Felszálltam függésbe és semmi, függtem és kész! Megkértem Bécit, hogy kapcsolja ki a robotot, amit meg is tett, de a gép nem mozgott. Ez már igazi öröm volt számomra. Amikor következett a földközeli iskolakör – ami már a régi repülésre emlékeztetett – jó volt kimondani, hogy „Vitorlás 420 kérek leszállást”. Szentkirályon ez volt a hívónevem. Maradt a műrepülés. Már nagyon vártam, hogy közel maximális paramétereken hogy fogok repülni. Hát szuper volt. Már nem tudom hányadik harcfordulót hajtottam végre, amikor eljött az idő a leszálláshoz. Leszálltam! Megköszöntem az oktatómnak és a toronynak az irányítást és a könnyeimmel küszködtem. Szerencsére ezek az öröm könnyei voltak. Az állóhelyen már vártak a volt csoporttársaim, akik közül ketten külföldön élnek, de a meghívásomat elfogadva hazajöttek. Leszálltam! Végleg! Bebizonyítottam, hogy öt év kihagyás után is makulátlan egészségügyi állapotban, bármikor képes vagyok felszállni és valószínűleg képesek lennének a hason korú társaim is, akik, ha nem is önként, de polcra tették a hajózó sisakot. Köszönöm Mindenkinek, aki hozzásegített ehhez a repüléshez és kívánom, hogy mimnél több pilótatársamnak adasson meg az 50. éves jubileumi repülés.
KÖSZÖNÖM!
Még egy dolgot meg kell említenem!
Itt voltam a fiúk (és lányok) között, éltem velük. Készültem a repülésemre, úgy, mint mindig: angol nyelvű rádiózás, géptrenázs, repelőtti, közvetlen eligazítás, reputáni. Hallgattam a híreket! Arra már régen rájöttem, hogy pótolhatatlan ember nincs, ezért kritikusan, de objektíven néztem és tanulmányoztam a mostani repülő-zászlóaljat. Ki kell jelentenem. Ez a zászlóalj minden szemponttól jobb, mint a régi.”Róka” és „Béci”megteremtettek egy rugalmas, bármikor bárhová áttelepíthető, összekovácsolt, kivétel nélkül angolul jól beszélő és a régieket tisztelő, nem utolsósorban 30 év körüli átlagéletkorú csapatot. Ez igaz a hajózókra és a műszaki állományra egyaránt. „
A nap zárásaként, állófogadással és baráti beszélgetéssel ünnepelték pilótatársuk ötvenedik születésnapját a helikopterbázis IMO épületének tiszti büféjében az összegyűltek.
Mi is Sok Boldog Születésnapot Kívánunk neked Józsi!!
Balogh Ákos
