Megérkeztünk a Tisza-partra
Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Pénzes Gergő
Immáron a hagyományoknak megfelelően ismételten megrendezésre kerül államalapításunk ünnepén 2012. augusztus 20-án, Szolnokon a Tisza-parton a délutáni vízi és légi parádé. Hogy mindenről aktuális információkkal, képekkel, videókkal szolgálhassunk Nektek, ezért a mai napon szerkesztőink megérkeztek Szolnokra, hogy a mai és a holnapi gyakorlási napokról is beszámolhassunk.
Augusztus 15-én reggel 9 órai kezdettel az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis helikopterei jelentek meg a város légterében, hogy végrehajtsák az ünnepi repülés begyakorlását.
A látottak alapján kijelenthetjük, hogy ismételten kitesznek magukért a bázis katonái, újból egy változatos, dinamikus programot állítottak össze melyből megismerhetik az augusztus 20-án a partra látogató érdeklődők a helikopteresek és szárazföldi társaik legújabb és a már régóta alkalmazott képességeiket.
A Szent István napi rendezvények között szerepel még egy díszelgő helikopteres kötelék is, mely a budapesti tisztavatási rendezvény után a Duna felett köszönti majd az újonnan avatott tiszteket. Örömmel jelentjük, hogy erről az eseményről is beszámolunk majd, valamint érdemes lesz az élő televíziós közvetítést is nézni, hiszen a szakmai kommentár nem kisebb ember lesz, mint az MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred egykori helikopterese Juhász János „Jucibá” nyugállományú alezredes, aki a híres Szentkirályi repülőnapok kiváló kommentárja is volt!