– ÁRVÍZI OLVASÓKÁRTYA –
Ül a három szürke táltos,
ülnek íme: ék-alakban.
Kupolájuk: műszer-égbolt,
zümmögő menny, néha kattan.
Éltető köldökzsinórjuk:
tapad már a kígyó-kábel.
Ülnek, szinte mozdulatlan,
kiket plexi-búra zár el.
Legyőzői vadult árnak,
bűvölői kerge nyárnak:
ülnek szürke overálban
és parancsra, jelre várnak.
Rotorszárnyak szelíd ívben
még a fű fölé konyulnak.
Áldozni készül a három,
áldozni Technika Úrnak.
Szertartásra ajzott aggyal
szemeznek a műszerekkel:
gondolatban már repülnek,
vívnak gyönyörű szelekkel.
…Majd a fedélzeti mérnök
bólint, int a földi jelre.
És fölzeng a gép-igéző,
kezdi, majdhogy énekelve:
ráolvas a műszerekre,
rá a kényes kapcsolókra,
s bűvölő szavára rendre
válaszol a két pilóta.
Atomkori bűbájosság,
könyörgés, hogy tovaszállhass.
Kánont zeng a három táltos,
ráolvas a csoda-hármas.
Végül kántál, mint ki ősi,
varázslatos imát mond fel:
kántál, kántál – s remegni kezd
az óriás helikopter:
szélirány az indításhoz: MEGFELELŐ, teher elhelyezés és rögzítés: MEGFELELŐ, bekötőhevederek: BEKÖTVE, hajtómű és ventilátor zárdugók, RIO-3 védő: KIVÉVE, kerékfék: FELOLDVA, kisgázkarok: SEMLEGESBEN, ÜTKÖZŐN, forgószárny fék: FELOLDVA, egyesített gázkar és korrekció: MINIMÁLIS
Akinek tízszer tört el már a lába,
kit már vonszolt és vert földhöz a szél,
de visszatér a felhők magasába:
azt életnél erősebb szenvedély
röpíti fel és zuhantatja újra.
Nem parancs küldi, nem süket szabály:
mint szerető fekszik a kék azúrra,
s gyönyöre csúcsa lehet majd halál
vagy boka-törő győzelem a földön.
Kétértelmű a fehér cél-kereszt –
az ember vágya az, hogy égre törjön
s akit e vágy markából nem ereszt,
s ki táncos, szálló pitypangként lebegve
csak bóklászná a fénnyel vert eget:
az majd megérti – bárha így lehetne –
e mániákus, furcsa versemet.
Az majd megérti: egy rozoga tollnok
– ki valójában szállni már öreg –
miért liheg, s számára miért boldog
zsoltár ez unott műszaki szöveg:
áramforrások, APA, akku: BEKAPCSOLVA, akkumulátor hálózatra kapcsoló: BEKAPCSOLVA, egyenáramú generátorok: KIKAPCSOLVA, száztizenöt voltos áramátalakító: BEKAPCSOLVA, DIM-műszerek, transzformátorok: BEKAPCSOLVA, hidraulika rendszerek fő és vész: BEKAPCSOLVA, tűzoltó rendszer: BEKAPCSOLVA, tüzelőanyag szivattyúk: BEKAPCSOLVA, tűzcsapok: NYITVA, botkormányhelyzet: SEMLEGES, tüzelőanyagmennyiség: ELEGENDŐ, indításra felkészültem, engedélyt kérni!
Bár én kérhetnék ma engedélyt tőlük,
a hősöktől, igen, hisz oly kevés
halandó sejti, életük: egy őrült
pillanat, rossz passz – s oda az egész,
pilóta, gép, és dédelgetett tervek…
Robbant roncs felett gyászoló szelek.
Dermedt család – de repülni kész gyermek,
s a titkot tartó, zárt lakótelep.
Bár én kérhetnék engedélyt repülni
pilótaként, épp attól, aki már
a fiát tiszti iskolába küldi,
hisz sorsa: föld, s mert tört-szárnyú madár.
S azoktól, akik a földieket mentve
parancsra sem hagyták el gépüket,
s pártjukon volt a repülő-szerencse.
Tört koponyák és éves révület:
lázálmaikban a lég folyosóin
kalandoztak, s gyógyultan MIG-ekért
remegtek újra, ó, felolvadó kín:
repülés nélkül élni nincs miért!
Emberfölötti vágy ez, lelki átok:
istenek útján dupla hangsebesség.
Vadász-bombázók, elfogó-vadászok:
bár részem lenne ez a vad „betegség”!
Ti megértitek: a rozoga tollnok
– ki valójában szállni már öreg –
miért liheg, s számára miért boldog
zsoltár ez unott műszaki szöveg:
egyenáramú generátorok: BEKAPCSOLVA, földi áramforrás: KICSATLAKOZTATVA, akkumulátor hálózatra kapcsoló: KIKAPCSOLVA, hajtómű ellenőrző műszerek: RENDBEN, transzmisszió ellenőrző műszerek: RENDBEN, hidraulika rendszer működése: RENDBEN, harminchat voltos áramátalakító: BEKAPCSOLVA
Szia, szél, te gyönyörű
nem hiába írtam:
itt kucorgok hepe-hupás
hátadon – csak bírjam.
Rád emelem italom:
szőlők párolt könnye,
amit ebből lecsurgatok
nincs, hogy visszajönne.
Ficánkolhatsz, vadulhatsz:
azért is megüllek,
neked smafu a repülés,
nekem ritka ünnep.
Szia, erdők, szia, föld:
ha versem nem szárnyal,
szárnyalok én fölöttetek
eme masinával!
Nékem kedves e madár
– bárha „trágyaszóró” –
s hangja bizony nem csicsergés:
úgy döcögetett óvó
kabinjában: mocorgok,
kiszállok azonnal,
s erre-arra billegetek
a mű-horizonttal.
– Repülj, sárga madaram:
nem lehet kiszállnom,
várnak rám a Mi-8-asok,
s én mennyire várom
azt a percet, amikor
láthatom majd őket:
a gépeket? S gyomrukban a
vagány kezelőket:
Ó, miattuk mennyien,
nem vesztek az árba…!
– Landolj, öreg „trágyaszóró”:
itt van Orosháza.
– Szia, Sárga Madaram,
hevederes nyergem!
– EGY SZENT PERCIG VEZETHETTEM!
soha nem felejtem!
műhorizontok: BEKAPCSOLVA KIRÖGZÍTVE, iránytűrendszer: BEKAPCSOLVA, robotpilóta: BEKAPCSOLVA, rádiómagasságmérő: BEKAPCSOLVA, rádióiránytű: BEKAPCSOLVA, rádióösszeköttetés: RENDBEN
Értitek-é mániám?
Én nagyon is értem
testvéremet, a cigányt,
kit csörlő-kötélen
mentette meg, négyszer is
– ó, dübörgő szentség! –
visszaszökött, hogy e géppel
újfent csak kimentsék!
És megértem nagyanyót,
hogy felejteném el,
kinek kedves áhítata
rokon az enyémmel.
– Úgy esett, hogy kijött a víz,
öregje a gáton,
s nem találni élő lelket
hetedhét határon.
Álnok módon tört az ár
akkor a tanyára,
latolgatta nagyanyókám:
a vén diófára
kapaszkodjék fel, vagy
padlás legyen fészke?…
Fel a létrán! – Vesző öreg
a padlásról nézte,
hogy csak nő, csak nő a víz!
Hajnaltájt tetőre
kergette a mocskos hullám.
Itt lesz temetője?!
Gubbasztott zsibbadt tagokkal
a tető-gerincen:
„Hol vagy, Uram, Idvezítőm,
Méltóságos Isten?!”
Bírná még a ház fala,
de vízben a lába!
Veszve minden! – Így fakadt
búcsúzó imára:
Örökkévaló Isten! Immár midőn a földtől és földiektől szent tetszésed szerint meg kell válnom, hálával emlékezem jóságodról, amellyel életem útjain keresztülvezéreltél, végső sóhajtásaimban felemelem szívemet Hozzád, kedveseimért, akiket itt kell hagynom. Atyám! Midőn én nem leszek e világon, tartsd meg őket a Te változatlan kegyelmedben. Most pedig bocsáss el engem e földről és az én szerelmes Idvezítőmért vígy fel engem magadhoz ama boldogabb mennyei hazába, ámen.
És akkor megnyílottanak
az egek mennydörögve,
hullám nőtt és irtóztató
örvény rohant pörögve.
Rémülten víz alá bukott
a vén diófa lombja:
s akkoron fénylő homlokú
madár képében (lomha
lebegéssel) megérkezett,
– „testvéreim, a hitben!” –
vörös csillaggal oldalán
föléje szállt az Isten.
S leküldé szürke angyalát
– nem szárnyon – drótkötélen,
hogy fohászáért nagyanyó
a biztos „mennybe” térjen.
Apró testét mindenható
erős karjába zárva:
vitte, vitte emelte őt…
(Jót sercintve az árra.)
Aztán a sárga vízözönt
elhagyva, égbe szálltak.
Egyesek szerint szerda volt,
mások szerint: vasárnap.
– S hogy „Istent” ki kormányozá?
arról nem szól a nóta:
Berena Feri – vagy akár
más Mi-8-as pilóta.
tehertér ajtó: ZÁRVA, botkormányhelyzet: FELSZÁLLÁSHOZ, műhorizontok: BEKAPCSOLVA, gázkorrektor: MAXIMÁLIS
Fickó, ez az életünk.
Még jó, hogy törődtél velünk.
Felszállunk… csak türelmet!
Itt a fejvédő, bújj alá!
a főnökök fülelnek.
Hogy életünkről kérdezel?
Olyanok vagyunk, mint ezer
más szürke állampolgár.
Talán hitben különbözünk:
szél-szántott, égi oltár
(röhejes, mi?), hol áldozunk,
s mit ezerszer elátkozunk –
csak visszatérünk végül:
gondtól, bajtól a levegő
fogad be menedékül.
– Repültem minden technikát,
– ötezer órát – dehát
mégsem vagyunk mi mások.
Add át: „Értetek repülök,
ti, goromba-kovácsok!”
– Hogy letaknyoltam? Nem vigasz
sajnálatod, úgy volt, igaz…
honnan tudod, te, tollnok?!
Nincs harag? – Jó, eldünnyögöm:
legyen mit robotolnod.
A történet rég elavult:
oktattam, és rossz helyre nyúlt
az oktatandó ürge:
lepaccsoltunk – és a kabint
a föld leköszörülte.
Számos darabra törtem el,
s e befáslizott, tört kebel:
mint múmia, az ágyon.
Aztán aggódó társaim
jöttek és szalmaszálon
pumpálták belém a piát.
Berúgtam, hej, az ántiját!
Az orvos, mikor szóltak
nékie: szinte hívta már
a hullaszállítókat.
Nótázni készültem, az ám,
harsányan – ha lett volna szám:
a szalmaszálnyi helyen
nem ment… egy tisztes múmia
miért is énekeljen?
Családom: piciny csapatom
egészségére mondhatom,
hogy ép testem s az elmém:
s ha nem kellene itt, neked
dumálnom, hogy a rímeket
a szavaimra fűzd – lehet,
azt többre értékelném.
– Vittünk már minisztereket,
papokat, pólyásgyereket,
egy kórházi szüléset
termését: – képzeld, gépemen
ötven oá-zó élet!
Hogyan bírom? – bírjuk, komám,
hisz a legdrágább rakomány
az ember…
No most szépen
befarolunk a szél alá.
Úgyis sokat beszéltem.
váltóáramú generátorok: BEKAPCSOLVA, hajtómű ellenőrző műszerek: RENDBEN, transzmisszió ellenőrző műszerek: RENDBEN, FELSZÁLLÁSHOZ KÉSZ!
És földre lapul, fű, bokor,
meggörnyednek a fák is,
és mennydörögve megremeg
e légi generális.
Mint ki önmagát hergeli:
már szinte toporzékol!
Civilnek ősi mámor ez,
szívet szorító téboly –
fejvédőm éget, ereim
lüktetnek az örömtől,
a hajtóművek robaja
bordáimon dörömböl!
És szállunk a vizek felett:
ember-mentésre készek:
Berena és a társai:
légi medvék, merészek,
és szállunk a tenger felett,
menteni mindent, mit lehet,
nem várva érte hálát…
Kívánjatok nekünk, fiúk,
SZERENCSÉS LESZÁLLÁST!
Soós Zoltán