NATO megmérettetése előtt állnak a magyar katonák

Szerző ; Fotó: Balogh Ákos/Napló

Öt nemzet részvételével, több mint egy hónapos katonai hadgyakorlat kezdődött a Veszprém közeli katonai lő és gyakorlótéren, hogy szavatolni tudják Magyarország és a magyar emberek biztonságát bármilyen körülmények között.

Bár nem meglepetés, hogy katonák vannak a Magyar Honvédség legnagyobb lő és gyakorlóterén, most az MH 5. Bocskai István Lövészdandár mégis különleges és összetett feladatra készül, tudtuk meg Ruszin Romulusz dandártábornoktól az alakulat parancsnokától a helyszínen, ugyanis a dandár egyik legfontosabb megmérettetése előtt állnak, NATO ellenőrök előtt kell bizonyítsák a felajánlott magas készenlétű zászlóalj harccsoportjuk kellő felkészültségét.

Ezt a felkészülést, most két másik kiképzési eseménnyel is összekötötték több mint ezer magyar katona

részvétele mellett amerikai, angol, horvát és szlovák csapatokkal közösen, összesen mintegy kétezer fő és félezer gép- és harcjárművel, zajlik egy nagyszabású közös gyakorlat a központi lő és gyakorlótéren, Bátor Harcos 2018 néven, valamint egy kisebb gyakorlat az újdörögdi kiképzőbázison.

Nagyon fontos ez a magyar katona számára, hogy bizonyíthassa saját magának és a partnereknek, hogy képes és kész arra, hogy ebben a nemzetközi környezetben is végrehajtsa azokat a feladatokat, ami az ország szempontjából kiemelten fontos. – fogalmazott Ruszin Romulusz dandártábornok, hozzátéve ezek a gyakorlatok egyben kellő felkészülést és alapot adnak arra, hogy október közepén a teljes zászlóalj harccsoport, kiegészülve a modulelemekkel, a Magyar Honvédség szinte valamennyi képességével, komplex zászlóalj harccsoport szinten a NATO ellenőrök előtt is bizonyítsa azt, hogy továbbra is harckész. Harckész azért, hogy szavatolja Magyarország és a magyar emberek biztonságát bármilyen körülmények között!

A dandártábornok tájékoztatójában kiemelte, ezek a feladatok sok-sok lövéssel járnak nappal és éjszaka, megnövekedett forgalom várható a közutakon is, így külön köszöni a helybéliek türelmét és támogatását, akik ezzel járulnak hozzá a felkészülés sikeréhez.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.