Megérkezett az első két ZLIN

Szerző: Balogh Ákos (NAPLÓ) ; Fotó, Videó: Benedek Levente

Két vadonatúj kiképző repülőgép szállt le a Magyar Honvédség szolnoki repülőterén pénteken délben, melyek leváltják a kiöregedett pilótaképzésre használt JAK-52-es típusú kisrepülőket.

363 millió forint értékben összesen négy kiképző, felderítő és futár repülőgépet szerzett be a honvédség, ezek közül érkezett meg az első kettő, cseh gyártmányú ZLIN Z-242L típusú kétüléses kiképző repülőgép, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra, ahol 1993 óta, a már akkor elavultnak számító román gyártmányú JAK-52-es motoros kiképzőrepülőgépek segítették a hazai vadászpilóta, szállítórepülőgép és helikopter pilóta képzést.

A gépek átadóján Simicskó István honvédelmi miniszter elmondta, mérföldkőnek tartja a repülőgépek érkezését, hiszen az ’50-es, ’60-as évek kisgépét a JAK-52-est váltották le a mai napon, melyek megszolgálták a hazát, de a mai korban már kevésbé tudják teljesíteni azokat a feladatokat, amiket elvárnak tőlük. A miniszter hozzátette: további négy kisgép beszerzését tervezzük, így nyolcra bővítve a kiképzőrepülő flottát, amellyel a magyar pilóták fel tudnak készülni, ami a Gripen vadászpilóta képzésben is sokat jelent.

Simicskó István egyébként elmondta azt is, hogy a vadászpilóta képzés minimum három lépcsőből áll, melynek kezdetét jelentik a most érkezett repülőgépek, de ezeken felül szükség lenne még egy köztes sugárhajtású kiképző típusra is mielőtt a pilóták átülnek a Gripen vadászrepülőgépekbe, de ezek beszerzésének lehetőségét egyelőre még csak vizsgálják, mindaddig pedig külföldön léphetnek előre repülő pályafutásukban a leendő magyar vadászpilóták, egy NATO kiképzési program keretében.

Az új kiképző repülőgépek hajózó és műszaki kiszolgáló állománya Csehországban már megkapta a szükséges átképzést és sikeres vizsgát tettek, a teljes állomány átképzése azonban csak 2017. május végére valósul meg. Ezt követően a gépek teljes körűen alkalmasak lesznek a várhatóan addig beérkező másik két Z-143Lsi típusú négyüléses felderítő és futár repülőgépekkel, a kiképzésre, felderítésre, határőrizeti munkát segítő megfigyelésekre, futár feladatokra, szükség esetén pedig akár árvízi helyzet felmérésére is bevethetőek lesznek.

A Zlin repülőgépek egyébként nem ismeretlenek a Magyar Honvédségben, régebbi konstrukciói egészen 2002-ig töltöttek be hasonló feladatot a katonaságnál, a mostani gépek viszont jóval modernebbek, korszerű műszerekkel vannak felszerelve, alkalmassá téve a nemzetközi légi forgalomban való részvételre is, üzemeltetésük kevésbé költséges, hatótávolságuk 800 kilométer és mintegy 4 órát képesek egy feltöltéssel a levegőben tölteni.

Koller József ezredes az alakulat parancsnoka, aki egyébként 2004-ig a Veszprém melletti szentkirályszabadjai helikopterezrednél is szolgált a gépek érkezése kapcsán, elmondta: olyan előrelépés ez ami az elmúlt 20-30 évben nem történt, nagy öröm ez számunkra, ez látszott a bázis állományán is hiszen mindenki megjelent megtekinteni az új gépet.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.