Közel egy év alatt nagyjavították őket

Szerző ; Fotó: Balogh Ákos ; Videó: Benedek Levente

Szentpétervári ipari nagyjavítást követően hazaérkezett a Magyar Honvédség újabb négy Mi-24-es harcihelikoptere, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra, ezzel nyolcra bővült az üzemképes harci gépek száma.

A négy Mi-24P, azaz 30 mm-es oldalgépágyús változatú helikoptert még 2017. december elején szállította el egy AN-124-es óriás szállítógép, a Szolnokról Kecskemétre történő közúti átszállításokat követően, hogy ott a 419. Légijármű Javító Üzem (419. Авиационный ремонтный завод) szakemberei elvégezzék a nagyjavítás jelentette munkálatokat, azaz gyakorlatilag kívül belül ellenőrizzék és kicseréljék a gép valamennyi elemét, berendezését, hajtóműveit, fődarabjait így biztosítva az elmúlt több, mint két évtizednyi földön rostokolás után újabb, gépenként 1000 repült óra, vagy 7 év naptári üzemidőt.

A helikopterek érdekessége, hogy ezidáig sem magyar lajstrommal, se felségjelzéssel, sem pedig hazai repült órával nem rendelkeztek, hiszen ez a négy helikopter az egykori NDK örökség részeként 1995 óta várta sorsa jobbra fordulását szabad ég alatt, először a 2004-ben bezárt MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezrednél, majd ezt követően az MH 86. Szolnok Helikopterbázison. Ennek következtében bár számos naptári évvel öregedtek az egyébként 1989 decemberében gyártott helikopterek, viszont meglehetősen kevés alig néhány száz óra levegőben töltött idővel rendelkeznek mindösszesen. Persze, hogy melyik a jobb kombináció, az öregebb gép kevesebb repült órával, vagy egy fiatal gép több repült órával (ilyen nem állt rendelkezésre) azt talán mindenki döntse el maga…

A négy harcihelikopter egyébként 2019. január 4-e és január 7-e között, eddig nem tapasztalt módon egyesével érkezett vissza Magyarországra, egy Il-76-os szállítógép fedélzetén le- és kiszerelt alkatrészeivel (félszárnyak, főreduktor-forgószárny agy, forgószárny és faroklégcsavar lapátkészlet, póttartályok, rakétablokkok, stb.) A már magyar lajstromjellel ellátott helikopterek érkezési sorrendben a következők voltak: 331, 332, 334, 338. A gépek a nagyjavításon túl akárcsak az első négy gép minimális modernizáción is átestek, ezek főként az éjjellátó (NVG) kompatibilitást és néhány rádió illetve navigációs berendezés beépítését jelentették, melyek nélkül már nem felelnének meg a kor követelményeinek.

A helikopterek előéletéről Brandt Gyula, Magyar felségjelű Mi-24 harci helikopterek című könyve árul el néhány információt, ezt kiegészítve az érkezés és lajstromszámokkal a következőket tudhatjuk:

Magyar lajstrom 331 332 334 338
Típus Mi-24P Mi-24P Mi-24P Mi-24P
Gyári szám 340331 340332 340334 340338
Gyártás/üzembe helyezés dátuma 1989.12.09. 1989.12.09. 1989.12.04. 1989.12.17.
NDK oldalszám 358 361 415 444
Luftwaffe oldalszám 96+41 96+42 96+44 96+48
Német hadrendből kivonva 1995.07.31 1995.07.31 1995.07.31 1995.07.31
Kivonásig teljesített leszállás 468 361 427 81
Kivonásig teljesített repült óra 257 159 224 136
Magyarországra érkezett 1995.09. 1995.09. 1995.09. 1995.09.
Nagyjavításra szállították 2017.12.02. 2017.12.02. 2017.12.02. 2017.12.02.
Nagyjavításról hazaérkezett 2019.01.04. 2019.01.05. 2019.01.06. 2019.01.07.

A légi szállítást követően a helikopterek az MH Légijármű Javítóüzem hangárjába kerültek, majd később közúton szállították őket vissza az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra. Itt elsőként az orosz gyári szakemberek újból összeszerelik a gépeket, végrehajtják a szükséges berepüléseket, mind orosz, mind az átvételkor orosz-magyar, majd pedig a magyar hatósági légialkalmassági bizonyítvány kiállításakor kizárólag magyar személyzettel. Ezután veheti csak újból használatba az alakulat állománya a technikai eszközöket, melyekre egyébként a Honvédelmi Minisztérium még 2017.11.08-án írt alá szerződést, a beszerzési eljárás nyertesével, az AO Vertoljoti Rossziju céggel. A szerződés értéke opcióval együtt 69.345.428 Euro. A szerződés opcióval együtt 6 darab Mi-24P, valamint 6 darab Mi-24V típusú helikopter komplex ipari nagyjavítását és kiegészítő műszaki szolgáltatások nyújtását tartalmazza.

Ennek érdekessége, hogy a szerződés egyrészt opciókkal együtt került aláírásra és feltehetően a szükséges összeg rendelkezésre is áll, másrészt pedig konkrétan meghatározza az opciók lehívhatóságának idejét, ez pedig a szerződéskötéstől számított két év. Jelen esetben tehát nem kizárható még az, hogy az eddig el nem szállított négy Mi-24V harcihelikopter komplex ipari nagyjavítása és kiegészítő műszaki szolgáltatások nyújtása a határidő végéig nem kerül lehívásra…

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.