Mendemonda az Ex-NDK helikopterekről…

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: lhsn.hu

Mostanában kiemelt figyelmet kapott az a kicsivel több, mint egy tucat Mi-24-es harcihelikopter, mely jelenleg a Solar Kft. tulajdonában van és szétszerelési folyamat alatt áll. Cikkünkben röviden áttekintjük honnan is jöttek ezek a helikopterek, és milyen út vezetett odáig, hogy a nagy értékű harcihelikopterekből – használat nélkül – szemétkupac lett.

A történet alapjául szolgál az egykori Német Demokratikus Köztársaság majd később Luftwaffe Mi-24-es helikopteres állománya. Ugyanis, ahogy hazánk is, odakint is ezt a típusú szovjet harcihelikoptert állították rendszerbe.

Odakint, 1978-tól kezdődően 54 darab Mi-24-es került hadrendben két bázison, az egyik a Kampfhubschrauber-Geschwader 3 (KHG-3) (Harchelikopter Ezred) , mely a Cottbus-i, a másik pedig a KHG-5, amely a Basepohl-i repülőtéren állomásozott.

Az alakulatok a ’80-as években hasonlóan a magyarországi alakulatokhoz a hadrendi számuk mellé egy alakulat nevet vettek fel. A KHG 3 esetében ez a „Ferdinand von Schill”, a KHG-5 esetében pedig az „Adolf von Lützow” lett.2

Németország újraegyesítése 1990-ben nem befolyásolta a helikopteres alakulatok működését, csupán felségjelzésük és hadrendi számuk változott a később Magyarországra érkezett gépeken is látható 96+xx számokra. A gépek a NDK-tulajdonából a Luftwaffe tulajdonába kerültek.

Ettől függetlenül azonban egyértelművé vált, hogy ennyi helikopter fenntartása, és alkatrészellátása, valamint a közös üzemeltetés a nyugati technikákkal hosszú távon nem megvalósítható, így hamarosan elkezdődött a Mi-24-esek kivonása és az alakulatok felszámolása.

Az átszervezéseket követően a kivont gépek közül több múzeumba került, jó néhány darabról pedig ajándékozási szándékukat fejezték ki Magyarország irányába.

Összesen 20 helikoptert ajánlottak fel, ezek kiválasztásakor alapvető feltétel volt, hogy a legfiatalabb és legtöbb repülhető órával rendelkező gépek kerüljenek hozzánk.

A gépek átvétele a fent említett két helikopterbázison történt meg, majd vasúton érkeztek a helikopterek hazánkba szétszerelt állapotban, 1995 szeptemberében, a következő lista szerint:

Mi-24D

Darabszám

Magyar lajstrom

Gyártási szám

Repül

NDK lajstrom

Luftwaffe
lajstrom

Jelenlegi tartózkodási helye

1.

B4001

Nem

403

96+20

Solar Kft.

2.

B4071

Nem

417

96+24

Solar Kft.

3.

B4072

Nem

418

96+25

Solar Kft.

4.

110156

Nem

523

96+11

Solar Kft.

5.

110157

Nem

396

96+02

Solar Kft.

6.

110160

Nem

424 / 427

96+04

Solar Kft.

7.

110161

Nem

433

96+05

Solar Kft.

8.

110162

Nem

434

96+27

Solar Kft.

9.

110164

Nem

447

96+28

Solar Kft.

10.

110165

Nem

497

96+07

Solar Kft.

11.

110168

Nem

496

96+32

Zánka

12.

110172

Nem

522

96+10

Solar Kft.

13.

340275

Nem

532

96+36

Szolnok

14.

730212

Nem

540

96+18

Solar Kft.

 

Mi-24P

Darabszám

Magyar lajstrom

Gyártási szám

Repül

NDK lajstrom

Luftwaffe
lajstrom

Jelenlegi tartózkodási helye

1.

340331

Nem

358

96+41

Szolnok

2.

340332

Nem

361

96+42

Szolnok

3.

340334

Nem

415

96+44

Szolnok

4.

335

340335

Már nem

422

96+45

Szolnok

5.

336

340336

Már nem

439

96+46

Szolnok

6.

340338

Nem

444

96+48

Szolnok

 

Végül tehát 14 darab Mi-24D és 6 darab Mi-24P érkezett. Bár első körben igazán jóindulatú „üzletnek” tűnt az ajándékozás, jobban szemügyre véve kiderül, hogy azért sózták ránk a technikát, mert Németországnak csak a gondot és költséget jelentette volna a tárolásuk illetve a NATO elvárások szerinti hatástalanításuk.

Elviekben persze nekünk ez megérte volna, azonban a döntéshozók nem számoltak a nagyjavítások költségével, valamint azzal sem, hogy a gépek dokumentációi nem voltak rendben. Így hiába a bennük lévő üzemidő tartalék igen komoly átvizsgálásokra és alkatrészekre lett volna szükség a rendszerbe állításhoz.

Eleinte nagy lelkesedéssel megpróbálták kihozni a helikopterekből, amit csak lehet…

A napjainkban látott végeredmény pedig már a kezdetekig visszavezethető, a dokumentációk problémáját leszámítva is.

A helikopterek Veszprémbe érkeztek meg, teljes titokban, vasúton, éjjel…

530423_4197130766008_229584323_n

A gond ott kezdődött, hogy a lerakodást és a szentkirályszabadjai MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezredhez történő közúti szállítást gyorsan akarták elvégezni – az éj leple alatt – így a szabályok maradéktalan betartása nem minden esetben volt lehetséges.

Ebből kifolyólag a rakodások és vontatások, gyors összeszerelések során olyan szabad szemmel nem látható sérülések, szabálytalanságok történtek, melyek már alapból kizárták, hogy a gépek nagy része újra repüljön…

Ezt a bajt tetőzte még az ezt követő hosszadalmas szakszerűtlen tárolás is. Hiába voltak kezdeményezések a konzerválásra, időszakos karbantartási munkák elvégzésére, majd hiába kerültek az egykori orosz fedett hangárba a gépek végül állapotuk még jobban leromlott.

Még Szentkirályszabadján az elöregedő hangár tetőszerkezetének elemei a gépekre hullottak, a törődés is alább hagyott, végül az ezred többi kiszuperált helikoptere mellé kerültek a szabad ég alá.

63120_460355477334822_627568189_n

„Jelentős” lépés 2003-ban történt először az eredeti cél megvalósításában, ugyanis a mindenki által  már régóta felszámoltnak hitt, de máig működő Dunai Repülőgépgyárba szállították a 6 darab Mi-24P típust nagyjavítás céljából.

2004-re 2 darab helikopter nagyjavítása fejeződött be (335 és 336 magyar lajstrom szerint). Egyes elbeszélések mondják azt, hogy a többi alkatrész hiányában repülésképtelen maradt, mivel az oroszok nem biztosítottak alkatrészt a gépekhez így a hatból kettőt sikerült összekannibalizálni. Azonban a Dunai Repülőgépgyár tájékoztatása szerint a 2 db Mi-24P helikoptert hasonlóan a több száz korábbi általa kibocsájtott helikopterhez szakszerűen nagyjavította. Semmilyen alkatrészhiány nem volt, ezeket a szokásos csatornákon a gyártóktól beszerezték, illetve saját gyártással helyettesítették. A további gépek nagyjavítása csupán azért nem valósult meg, mert azt a Magyar Honvédség nem rendelte meg. A Dunai Repülőgépgyár a teljes gépparkot képes lett volna megjavítani.

2004 végén haderőreform keretében felszámolták a szentkirályszabadjai helikopteres alakulatot, ekkor a teljes aktív technikai állomány a jogutód szolnoki alakulathoz került.

Ami az NDK örökséget illeti, Szolnokra került a nagyjavításból visszamaradt 4db Mi-24P valamint a 96+32-es és a 96+36-os lajstromszámot viselő Mi-24D helikopter.

DSCF0135

A többi „vas” a Magyar Honvédség Mezőfalván található inkurrencia tárolójában lelt új otthonra. Itt „természetesen” szakszerű tárolásról vagy karbantartásról egyáltalán nem kellett álmodozni.

IMG_2779

Újabb aránylag értelmes lépés 2010-ben történt, Szolnokról a 96+32-es oldalszámú gépet a kecskeméti Légijármű Javitóüzembe szállították, ahol magyar festést kapott, kívülről felújították, pótolták a hiányzó alkatrészeket, majd a Zánkai Haditechnikai Parkba került kiállításra gyári szám szerinti 168-as lajstromszámmal, melyet akkor viselt volna, ha itthon rendszerbe állítják.

IMG_277933

Számításba véve a Mezőfalván tárolt gépeket, csak 2005-től számolva 2013-ig 8 évig voltak szabad ég alatt tárolva a helikopterek, összességében nézve 1995-től pedig 18 éves elhanyagolás áldozatává váltak.

Ha összehasonlítjuk őket a magyar Mi-24D helikopterekkel melyek össztechnikai üzemidő elérése miatt kerültek selejtezésre elég valószínű, hogy az Ex NDK Mi-24-esek sem repülhetnének már, mivel minden körülményt mellőzve is, túl öregek…

Persze ehhez hozzájárul a jelenlegi helyzet is, mivel a Solar Kft. volt az, aki vállalta a gépek hatástalanítását és hasznosítását, így már minden illetékesnek (akik nem finanszírozták anno a nagyjavításokat) késő bánat a helikopterek után sírni…

DSC_0084

A Kft.-hez a Mezőfalván tárolt Ex-NDK-s helikopterek kerültek, első körben ez összesen 12 darab helikoptert jelent, a fent olvasható lajstrom lista alapján. Ebből kifolyólag feltételezhető, hogy az összességében majd 40 gépet elbontó céghez a maradék 28 helikopter már a Magyarországon repült gépek közül kerül ki.

Sokan szidják most őket, de a Solar Kft. ugyan úgy dolgozik, mint bármely más profitorientált vállalkozás. Amiben haszon van azzal a lehetőséggel él. A hibásokat nem itt kell keresni de ez egy másik történet lenne…

A gépek története azonban itt nem ér véget, hiszen hozzánk is kerül belőlük egy darab…

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.