Honvédelmi miniszteri évértékelőt tartottak

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: lhsn.hu archív

Évértékelőt tartott a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök, ahol a korábbiakkal ellentétben elhangzott, a miniszter szerint 4+1 helikopter nagyjavítása fejeződik be májusra.

Az évértékelőt ezúttal a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartották, Áder János köztársasági elnök részvételével és megnyitó beszédével. Elhangzott egy sor jól hangzó gondolat, múltba és jövőbe látás, de ami a legfontosabb Simicskó István honvédelmi miniszter évértékelő beszédében kitért arra:

„Megkezdtük és ez év április végére, májusára négy Mi-17-es helikopter nagyjavítása elkészül és visszaérkezik, a magyar helikopterképességet visszaerősítjük ezen keresztül is.  4+1 helikopterre szól a megállapodásunk tehát 5 Mi-17-es gép lesz felújítva, nagyjavítás útján elkészítve, amelyek a magyar honvédség helikopterképességét minimális szinten legalább fenntartják.”

Meglehetősen érdekes kijelentés ez Simicskó Istvántól, hiszen 2016. augusztus közepén Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára képviselői kérdésre a távollévő honvédelmi miniszter helyett úgy fogalmazott a pályázati kiírással ellentétben csak négy Mi-17-es szállítóhelikopter nagyjavítását rendelték meg, az ötödik gép gazdaságossági szempontokat figyelembe véve került ki a tervezett megrendelésből, így annak üzemidő tartalékai az üzemidő hosszabbítást követően biztosítják majd a további üzemeltetést. Tény az is, hogy négy helikoptert szállítottak ki nagyjavításra, így különösen érdekes lesz, hogy végül hány helikopterrel számolhat a szolnoki alakulat. Tovább bonyolítja a helyzetet az is, melyről korábban is írtunk már, egyes sajtóértesülések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök februári látogatásán ismét szó esett haditechnikai jellegű kérdésekről is, mitöbb a Putyinnal találkozó magyar delegáció tagja volt Simicskó István honvédelmi miniszter is, azaz több jel is utal arra, hogy ismét akár helikopterbeszerzés – nagyjavítás – modernizáció is napirendre került.

Tréleren hagyta el a bázist a 705-ös NVG kompatibilissé modernizált Mi-17N helikopterünk, meglehetősen leromlott és hiányos műszaki állapotban 2016 augusztusának végén.

Évértékelő beszédében továbbá kitért a szaktárca vezetője, a 2016-ban a mentőszolgálattól átvett két AS-350B helikopterre is, mely képességnövekedést jelentett a honvédség rendszerében.

„Szerény képességnövekedés, de mégiscsak két helikopter, mégiscsak tudjuk alkalmazni és használni őket, ínséges időkben pedig aztán különösen jól jön ez. Határvédelemben is tudjuk őket használni felderítő, kutató célra és a kiképzés során is.” – fogalmazott a miniszter.

Simicskó István arról is beszélt, hogy szeretnék segíteni a pilóták kiképzését, mely területen sok-sok lemaradásuk van ezért: úgy döntöttünk, hogy 2017 márciusától 4db új Zlin kiképző kisgéppel gazdagodik a Magyar Honvédség, a pilóták ezt örömmel várják – egyben reményét fejezte ki a miniszter, hogy kiképzésüket mindez segíteni fogja.

A honvédelmi miniszter célkitűzést is megfogalmazott, zárógondolatában elmondta célja, hogy „2026-ra a magyar honvédség a térség egyik legmeghatározóbb haderejévé váljon”.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.