Pénz nélkül…
Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Benedek Levente
Hende Csaba honvédelmi miniszter tartott évértékelő és feladatszabó értekezletet a minap a HM II. számú objektumában. A miniszter továbbra is azt mondja helikopter beszerzés lesz.
Az összegyűlt katonai vezetőket Dr. Orosz Zoltán altábornagy a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese köszöntötte, majd a miniszter megtartotta évértékelő beszédét. Szó esett az elmúlt év eredményeiről és a jövő kihívásairól. Idéntől rendelkezésre álló honvédelmi költségvetési forrással bevezetésre kerülő új életpályamodellről valamint a katonák béremeléséről is, de tovább bővült a KatonaSuli Program is.
[flagallery gid=51]
– Komoly munkát végeztünk 2014ben a fejlesztések terén is. Folytatódott a gépjármű beszerzési program, a 2016-ra tervezett harctámogató légi képesség az úgynevezett Close Air Support (CAS) fejlesztése érdekében megkezdődött a repülőeszközök éjjellátó fedélzeti eszközeinek illetve a precíziós bombák beszerzésének előkészítése. A tárca elvégezte a pápai repülőtér fejlesztéséhez szükséges előkészítő munkát. – fogalmazott Hende Csaba
Azonban valószínűleg a katonai helikopteres repülést kedvelők számára legfontosabb kérdés és a leginkább várt válasz a miniszter évértékelőjében a helikopterbeszerzés állásával köthető össze.
Ezzel kapcsolatban a miniszter elmondta – a helikopterképesség megújításában is komoly előrelépést tettünk. Az érintett állami szereplők bevonásával megtörtént a szükséges követelményrendszer kidolgozása és a piac alapos felmérése során a becsült forrásigény meghatározása is. Az eljárás megindításának időpontjáról a szükséges források pótlólagos hozzárendelésével a kormány fog döntést hozni. –
Későbbi újságírói kérdésre a miniszter pontosította az előbbieket, kiderült 30 légijármű beszerzése a cél, összesen 172 milliárd forintból. Pénz azonban nincs rá, így a tender kiírásához meg kell várni a kormánydöntést. Ebből kifolyólag viszont a beszerzésre szánt forrás nem a honvédség költségvetéséből fog kikerülni, ez azért is lehet, így mert a beszerzésben a rendőrségi és a mentőhelikopterek flottáját is megújítanák…