És megszűnik a rádiókapcsolat…

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Benedek Levente

_MG_8167A repülés önmagában nem veszélytelen dolog, – bár tény az, hogy gyakorlatilag semmi sem az – mégis talán az egyik legbiztonságosabb közlekedési módnak tekinthető. Nem véletlenül, hiszen megannyi szabály, előírás és utasítás vonatkozik a repülőeszközök üzemeltetésére, javítására és a repülésre magára is.

Az ördög viszont nem alszik, – tartja a mondás – balesetek, szerencsétlenségek bizony történnek, légi jármű esetében akár igen súlyos katasztrófák is bekövetkezhetnek, a haláleseten kívül esetlegesen begyulladó nagy mennyiségű kerozin szétszóródó roncsok komoly feladatok elé állíthatják a mentésükre siető civil és katonai szakembereket egyaránt.

Hogy a mentési feladatokat szakszerűen, összehangoltan, hibák nélkül tudják végrehajtani a szakszemélyzetek, összeszokott munkára és a mentés teljes körű összehangolására van szükség. Hogy ez gördülékenyen működjön, különböző gyakorlatokra kiképzésekre van szüksége a katasztrófavédelmi, légi mentő és honvédségi állomány számára. Tudniuk kell, mit tegyenek, ha eltűnik a radarjel és a rádiókapcsolat megszakad…

[flagallery gid=24]

2014. április 22-én egy szimulált katasztrófahelyzet nyújtott erre lehetőséget, Óbudán a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága szervezésében.

A forgatókönyv szerint, Gödöllőről Pér repülőtérre indult egy AN-26 típusú repülőgép, fedélzetén huszonkét emberrel. A gép Fót és Szentendre között eltűnt a HungaroControl légi navigációs szervezet radarjáról, és megszakadt a rádiókapcsolat is. Az országos légi kutató-mentő rendszer tagjai megkapták az ilyenkor szükséges információkat, a Magyar Honvédség a repülőgép utolsó ismert koordinátája alapján pedig helikopterrel megkezdte a bajba jutott légijármű felkutatását. A gyakorlat idejére kialakított kárhelyszínre érkező erők megkezdték a mentést, tevékenységük összehangolása érdekében mobil irányítási pontot hoztak létre.

felvarro reklam

Derül ki az eltűnt repülőgép személyzetének és utasainak mentését és a légi kutatás-mentésben érintett szervezetek kooperációját elősegítő gyakorlati forgatókönyvből.

Az összevont mentési gyakorlaton a Pest megyei és a fővárosi tűzoltóegységeken kívül részt vettek a Magyar Honvédség, a Rendőrség, az Országos Mentőszolgálat, a Közlekedésbiztonsági Szervezet, a Magyar Vöröskereszt és a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat tagjai is.

[flagallery gid=25]

A katonai szállító repülőgép a délelőtti órákban „tűnt el” így a riasztott Légi Kutató-Mentő Szolgálat – éppen szolgálatban lévő 704-es oldalszámú – Mi-17-es speciális felszerelésű helikoptere már 9 óra 30 perc magasságában a feltételezett helyszínen kezdte meg a roncsok felkutatását. A jelek szerint a repülőgép a Lupa bányató környékén, nádas-fás területen hajtott végre kényszerleszállást, így itt kezdték meg a kárhelyszín felszámolására irányuló munkálatokat.

A helyszínre érkeztek a mentő és tűzoltó alakulatok is, majd megérkezett a Légirendészet MD-500-as helikoptere is, amivel a helyzet felmérését, valamint légtérrendészeti feladatokat láttak el. Később a meglehetősen rossz esős időjárás miatt a rendőrségi helikopter feladata volt a mentőhelikopterek számára az időjárás, látási viszonyok és felhőalap felderítése is a körzetben, valamint a Dunakeszi Repülőtéren, ahová a feltételezett sérülteket szállította a honvédségi kutató-mentő helikopter, miután a felázott talajon a mentőautó elakadt. Végül egy EC-135-ös helikopter is érkezett a területre, amivel szintén sérülteket szállítottak el. A honvédség Mi-17-ese két súlyosabb fekvő és két könnyebb sérültet mentett ki a kárhelyszínről.

A gyakorlaton való részvétel során a riasztott szakemberek kizárólag a helyszínre érkezést követően értesültek arról, hogy csak gyakorlatról van szó, számos a helyzetet bonyolító információ is beiktatásra került, ez által téve még valósághűbbé a legtöbb katasztrófavédelmi szervet megmozgató mentési gyakorlatot.

A látottak alapján a szakemberek megbizonyosodhattak arról, hogy szaktudásuk, képességeik, felkészültségük megfelelő, hogy éles katasztrófahelyzet esetén számíthatnak rájuk a bajbajutottak.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.