Fort Bragg mellett Szolnokon

Forrás:www.honvedelem.hu

Focinyelven fogalmazva megkezdődött a második félidő az MH Béketámogató Kiképző Központ által szervezett, februárban kezdődött Nemzetközi Különleges Műveleti Alaptanfolyam hallgatói számára. A magyar, az észt és szlovák katonákkal a tatárszentgyörgyi lőtéren találkoztunk, ahol helikopterrel támogatott, szakasz szintű lőgyakorlatot hajtottak végre.

Két, terepszínűre festett katonai forgószárnyas érkezett július 8-án, a délelőtti órákban a tatárszentgyörgyi lőtérre. A Mi–8-as szállítóhelikoptert és a Mi–24-es harci helikoptert álcafestékkel befestett arcú, napszemüveget és kevlár sisakot viselő katonák fogadták a földön. A magyar egyenruha mellett az észt és a szlovák hadseregek uniformisait is fel lehetett ismerni a gépre várakozók tömegében. Az inkognitójukat megőrizni igyekvő katonák ekkor már hosszú percek óta tárazták AK–47-es gépkarabélyaikat és PKM géppuskáikat, a hamarosan végrehajtandó éles légiroham deszant feladatra készültek.

A srácok az első, Magyarországon szervezett Nemzetközi Különleges Műveleti Alaptanfolyamon részt vevő nemzetek katonái – tudtuk meg Koltai Arnold alezredestől, a tanfolyam igazgatójától. A főtiszt elárulta azt is, hogy a magyar, az észt és a szlovák egyenruhások február 1-jén kezdték meg a kilenc hónapos kurzust, amelynek során úgynevezett alapszintű különleges műveleti képességre (Initial Operational Capability – IOC) felkészített operátorokat képeznek Magyarországon.

Koltai alezredes a honvedelem.hu kérdésére válaszolva hangsúlyozta: a Magyar Honvédség vezetése még 2007-ben döntött arról, hogy az országban meg kell alakítani egy nemzetközi különleges műveleti iskolát, amelyben a speciális műveletek alapszintjére képeznék ki a jelentkezőket. Az iskola helyszínéül pedig azért éppen a Szolnokon található MH Béketámogató Kiképző Központot (MH BTKK) választották, mert ez az alakulat egy helyőrségben diszlokál az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljjal (KMZ), valamint az MH 86. Szolnok Helikopterbázissal. Márpedig az iskola sikeres működéséhez a KMZ-re, illetve a helikopteres alakulatra is szükség van, tekintve, hogy az iskola éppen a Bercsényi-zászlóalj képez katonákat, illetve a helikopter bázis logisztikai utaltságában van.

A különleges műveleti iskola megalapításáról a Magyar Honvédség vezetése értesítette a NATO Különleges Műveleti Koordinációs Központját, akik viszont a tagországok illetékeseit tájékoztatták a lehetőségről. Az idén februárban indult első kurzusra az észtek és a szlovákok jelentkeztek – mondta az alezredes, hozzátéve: a BTKK-ban már tervezik a 2011-ben kezdődő tanfolyamot is, amelyre, legalábbis az előzetes hírek szerint, valószínű, hogy a jelenleginél több nemzet is elküldi majd katonáit.

A tanfolyam felépítéséről szólva Koltai alezredes elmondta, a kurzus első felében, egészen pontosan 18 héten keresztül tartott a különleges műveleti szakfelkészítés, amelynek során a résztvevők elsajátíthatták e speciális szakma legfontosabb alapfogásait. A „második félidő” öt hétig tartó kisalegység harcászattal kezdődött. Ennek egyik kiképzési foglalkozását, a szakasz szintű éles lőgyakorlatot első napját rendezték meg látogatásunk napján a tatárszerntgyörgyi lőtéren.

A kiképzés ezután az általános különleges műveleti ismeretek nevű fázissal, majd a különleges felderítés és közvetlen műveletek névre keresztelt blokkal folytatódik. A záró gyakorlat előtt pedig még a katonai segítségnyújtás (Military Assistance) és a külhoni belső védelem (Foreign Internal Defense) elnevezésű etappal is meg kell ismerkedniük a három nemzet katonáinak – mondta a tanfolyam igazgatója, hozzátéve: a kurzus során a 34. Különleges Műveleti Zászlóalj segítségének köszönhetően olyan felszereléseket, technikai eszközöket és fegyvereket tudnak használni, amelyeket éles bevetés alkalmával is alkalmaznak.

Koltai Arnold alezredestől megtudtuk azt is, hogy a kilenc hónapos tanfolyam több mint egyharmadát gyakorlótéren töltik a résztvevők, nem egyszer a hét minden napján tartanak a foglalkozások. A nagy igénybevétel miatt természetes a lemorzsolódás is. Voltak olyanok, akik nem tudták teljesíteni a követelményeket, másoknak egészségügyi okok miatt kellett idő előtt befejezniük a tanfolyamot. Szerencsére fegyelmi vétség miatt senkit nem kellett még hazaküldeni.

– Eddig mintegy tíz százalék körüli volt a lemorzsolódás, de számítunk még arra, hogy lesznek, akik feladják a „küzdelmet”, hiszen még csak a tanfolyam felénél járunk. Mondhatni ez a folyamat természetes, mivel nagyon gyors iramú a tanfolyam és a hallgatóknak nagyon sok ismeretet kell egyszerre elsajátítaniuk, amelyre sajnos nem mindenki képes. Tudni kell azt is, hogy aki ide bekerült, az saját országában már átesett egy nagyon komoly, fizikai és pszichológiai felmérésekből álló válogatón. Ennek ellenére nem képes mindenki sikeresen elvégezni a képzést – árulta el a tanfolyam igazgatója, majd arról beszélt, hogy a magyar iskola követelménytámasztása megegyezik az Amerikai Egyesült Államokban, Fort Bragg-ben található Különleges Hadviselés Központ és Iskola (Special Warfare Center and School – SWCS) standardjaival, melynek parancsnoka, Csrnko vezérőrnagy, az év elején ellátogatott a magyar tanfolyamra.

Mint minden hosszú ideig tartó kiképzésnek, a Nemzetközi Különleges Műveleti Alaptanfolyamnak is megvannak a holtpontjai a résztvevők számára – mondta az alezredes. A magyar, észt és a szlovák katonákat leginkább a néhány héttel ezelőtt végrehajtott, nagytávolságú navigációs gyakorlat viselte meg, amelynek során több napot töltöttek a Pilis hegységben, teljes felszerelésben, elzárva a civilizációtól.

Különösen igaz volt ez az észt hallgatókra, akiknek az észtországi sík terület után (az ország legmagasabb pontja 300 méter körüli), az átszegdelt Pilis-hegység nemegyszer 700 méter magas és meredek csúcsaival sokkhatásként szolgált. „Sokan ekkor döbbentek rá igazából, hogy ennek már a fele sem tréfa!” – fogalmazott a főtiszt, aki szerint a másik holtpontot a mostani, kisalegység harcászat hat napos szakasz szintű járőrfeladatai jelentették, mivel ez a feladat mindenkiből rengeteg pszichés erőnlétet és fizikai erőt vett ki.

A tanfolyam kiképzőiről szólva Koltai Arnold alezredes elmondta, három helyszínről érkeztek. Egyrészt a Béketámogató Kiképző Központ kifejezetten erre a célra létrehozott különleges műveleti kiképző részlegének állománya, másrészt pedig a Bercsényi-zászlóalj missziót megjárt katonái működnek közre instruktorként a kurzuson. A magyarok munkáját pedig egy amerikai mobil kiképző csoport tagjai segítik, akik néhány évvel ezelőtt a magyar különleges műveleti zászlóalj kiképzését is mentorálták.

Befejező gondolatként pedig azzal zárta a beszélgetést az alezredes, hogy tananyagát és követelményeit tekintve jelenleg két ilyen angol nyelvű Különleges Műveleti iskola működik a világban: az észak-karolinai Fort Bragg-ben és Magyarországon, Szolnokon.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.