Elkezdődött a 2011-es év legnagyobb hadgyakorlata

Szerző; Fotó: Balogh Ákos

Zászlóalj harccsoport szintű komplex harcászati gyakorlat kezdődött 2011. május 23-án a Veszprém melletti „0” ponti lőtéren.

A Dinamikus Együttműködés 2011 nevű kiképzési rendezvény az idei év legnagyobb horderejű éleslövészettel egybekötött hadgyakorlata.

Az esemény ünnepélyes megnyitóján május 23-án Dr. Benkő Tibor vezérezredes a Honvéd Vezérkar Főnöke elmondta, a gyakorlat tárgya a törvényben meghatározott, a Magyar Honvédség kijelölt erőinek, az ország fegyveres védelmének kezdeti időszakában történő feladatok végrehajtásának begyakorlása.

A közel 900 fős végrehajtói és kiszolgáló állományt, valamint 300 haditechnikai eszközt felvonultató „seregszemle” célja a Magyar Honvédség képességeinek, készenléti szolgálati rendszerének bemutatása, a kijelölt parancsnokok és törzseik begyakoroltatása, védelmi harctevékenységek megtervezésére, megszervezésére, azok irányítására és vezetésére országvédelmi feladatok végrehajtása során, valamint a dinamikus együttműködés az eseményen résztvevő cseh, francia, holland és német katonai egészségügyi szolgálatok katonáival is.

A gyakorlaton az MH 25. Klapka György Lövészdandár lövészzászlóalja gyakorolja és mutatja majd be, hogy az alaprendeltetéséből adódó feladataikat miként tudják módszeresen végrehajtani.

Fontos ez, hiszen az elmúlt évben szinte a teljes alakulat hét misszióban is szolgált és most végre lehetőségük van, hazai területen együtt gyakorolni alapfeladataikat.

Az éleslövészettel egybekötött komplex harcászati gyakorlat során a Lövészdandár kiegészül olyan modul elemekkel is melyek békeidőben nem képezik annak részét, így a Debrecenben lévő MH 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj, a székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj, Győrből az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis valamint az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis kijelölt állománya is erősítik majd a zászlóalj harccsoportot.

A megnyitó ünnepségen egy perces néma csenddel emlékeztek meg az Afganisztánban néhány napja elhunyt két magyar katonára.

Az esettel kapcsolatban a Vezérkari Főnök elmondta, hogy a hazaérkező két súlyosan sérült katona állapota stabil, mely annak köszönhető, hogy egy kórházzá alakított szállítórepülővel hozták haza őket, ahol folyamatos orvosi ellátásban részesültek.

Az ilyen balesetek során szükséges minőségi betegellátás begyakorlásának érdekében a Dinamikus Együttműködés 2011 gyakorlat fiktív harcászati helyzetének végrehajtása során kibontakoznak majd olyan tevékenységek is, mint például a harctéri egészségügyi biztosítás és ehhez tartozó különböző manőverek végrehajtása.

Ezen kívül az MH Összhaderőnemi Parancsnokságát már évek óta foglalkoztatta a Magyar Honvédség egészségügyi szolgálatának gyakorlaton való részvétele, így mindent egybevéve a Dinamikus Együttműködés 2011 harcászati helyzetének végével, mikor is a sebesülteket a harctérről kimenekítették rögtön elkezdődik a Vigorous Warrior 2011, ami a sebesültek ellátási helyre történő beérkezéséről fog szólni.

Mivel a NATO részvételével zajló békefenntartó és válságreagáló műveletek során az egészségügyi biztosítást egyre inkább a többnemzeti együttes alkalmazás jellemzi, ezért a gyakorlaton résztvevő külföldi egészségügyi csapatokkal a védelmi harc során keletkezett harctéri sérültek ellátásának lehetőségeit, a harctéri és hátországi egészségügyi ellátás elemeinek, szintjeinek alkalmazását szeretnék bemutatni, összhangban a keretet adó harcászati eseménnyel.

A Vigorous Warrior 2011 egyébként a NATO Katona-egészségügyi Szolgálatfőnökök Tanácsának 35. alkalommal és már másodjára Magyarországon megrendezésre kerülő plenáris ülésének tartalmas programjához is kapcsolódik.

A megnyitó beszédében végül Dr. Benkő Tibor vezérezredes kiemelten felhívta a résztvevő katonák figyelmét arra, hogy a feladatok teljesítése mellett legfőbb a saját biztonságuk, valamint hogy a megfelelően kezelt haditechnikai eszközökkel, melyek nem csak a haza, hanem saját védelmüket is szolgálják, maximálisan használják ki a gyakorlótér adta lehetőségeket, mert jelenleg szűkös költségvetések között kell a lehető legtöbbet kihozni a honvédségből.

A június 15-ig tartó gyakorlat, mely a résztvevő csapatok saját bázisaikra történő visszatelepüléssel zárul majd egyébként 250-300 millió forintba kerül.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.