Év eleje óta repülni se láthattuk

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: LHSN.HU archív

Úgy tudjuk 2019 első felében baleset érte a Magyar Honvédség 101-es lajstromszámú AS-350B helikopterét.

Még a nagyjavítás előtt egy katonai gyakorlaton Újmajorban.

2019. február 4-én frissen nagyjavítva repülték át Szolnokra a javító cég bázisáról a honvédség 101-es lajstromszámú, korábban a légimentőktől átvett AS-350B helikopterét, melyet nem sokáig élvezhettek az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis pilótái, ugyanis portálunkhoz eljutott információk szerint a helikoptert baleset érte, melyről egyébként semmilyen tájékoztatást nem közölt akkor a Honvédelmi Minisztérium.

Az biztos, hogy év eleje óta nem tűnt fel nyilvános rendezvényen, gyakorlaton sem láthattuk, fotózhattuk a 101-est, így aki kicsit is követi a magyar katonai helikopteres repülést, abban joggal merülhet fel az a kérdés, vajon hová tűnt a 101-es Mókus?

A nagyjavítás utáni napokban még javában repülték 2019 februárjában.

Úgy tudjuk a helikopternek nem véletlenül veszett nyoma, hanem egy kiképzési repülés során, amikor is a helikopterrel úgynevezett autorotációt gyakoroltak – ezzel azt gyakorolják, hogyan kell hajtómű meghibásodás esetén a forgószárny „önforgási üzemmódjában” kényszerleszállni  a géppel – a pilótának nem sikerült megfelelő módon a helikoptert letenni, hanem az nagyobb lendülettel a földnek csapódott és megsérült, olyan mértékben, hogy az a továbbiakban nem volt használható.

A 2019-es év java részében, így augusztus 20-án is, csak a 102-es repült.

Azt nem tudni, hogy pontosan mennyire sérült meg a technikai eszköz, történt-e személyi sérülés, és hogy javítható-e még a helikopter. Ezzel kapcsolatos kérdéseinket feltettük a Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztályának, amint válaszolnak, közölni fogjuk.

A Magyar Honvédség 102-es lajstromszámú, másik AS-350B helikopterét viszont számos alkalommal láthatta a nagyközönség, szinte megállás nélkül fotózzák különböző repülési feladatok során az ország légterében a repülésbarátok, így jól körvonalazódik, ha a 101-es működőképes lenne, valószínűleg többet látnánk a levegőben is…

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.