Kiválóra vizsgáztak a felújított finn helikopterek

Forrás: honvedelem.hu

Magyar felségjellel emelkedtek levegőbe december 20-án, kedden az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis betonjáról a Finnországtól kapott helikopterek. A két, térítésmentesen átadott Mi–8-as úgynevezett műszaki célú ellenőrző repüléssel mutatkozott be a nyilvánosság előtt: a gépek egy-egy rövid iskolakört tettek, hogy a hajózó-személyzet tesztelhesse a helikopterek működőképességét.

Bemutatkoztak a finn helikopterek. A két Mi–8-ast és a hozzájuk tartozó nagy mennyiségű tartalék alkatrészt térítésmentesen kapta a magyar légierő. Finnország a gépeket az EU 2010-es Palma de Mallorca-i informális védelmi miniszteri ülésén, a Többnemzeti Helikopter Kezdeményezés (Multinational Helicopter Initiative – MHI) keretében ajánlotta fel, ezzel támogatva az afganisztáni NATO-erőket, a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) műveleteiben résztvevő hajózók kiképzését.

A gépek műszaki átvizsgálása, felújítása befejeződött, december 20-i első nyilvános repülésüket a meghívott vendégek mellett megtekintette Hende Csaba honvédelmi miniszter, dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Fodor Lajos, a tárca közigazgatási államtitkára, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, Márki Gábor, a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Siklósi Péter, a tárca védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára, Orosz Zoltán altábornagy, a vezérkarfőnök helyettese és a vezérkarfőnöki évzáró értekezletére berendelt parancsnokok is.

A mostani ellenőrző repülést olyan berepülő személyzet hajtotta végre, akik részt vettek a gépek műszaki ellenőrzésében, a földi hajtóműpróbákon is. A 3309 oldalszámú helikopter parancsnoka Szabó Miklós alezredes, a szállítóhelikopter-zászlóalj parancsnoka, másodpilótája Ivády Imre százados, fedélzeti technikusa Böröczi Sándor zászlós volt. A 3307 oldalszámú gépet Remzső Zsolt őrnagy parancsnok és Soós Elemér százados másodpilóták vezették, munkájukat fedélzeti technikusként Molnár István törzszászlós segítette.

A repülés alkalmával tartott tájékoztatójában Simon Zsolt őrnagy, a bázis repülőfelkészítési főnökségének beosztott tisztje elmondta: a két Mi–8-ast 1981-ben gyártották, kiváló műszaki állapotban kapta meg őket a magyar légierő. Finnországban, a kivonásuk előtti évben már csak kilenc órát repültek; mintegy 2500 óra repülési időtartalékkal rendelkeznek még. Műszaki átvizsgálásuk befejeződött. Az ilyen ellenőrző repülések azért fontosak, hogy az átalakításokat, korszerűsítéseket és a földi hajtóműpróbákat követően a berepülő személyzet meggyőződjön a helikopterek súlyponthelyzetéről, megfelelő kormányozhatóságukról, ellenőrizhessék a berendezések üzemképességét és a hajtóművek repülés közbeni teljesítményét. Azonban ezek a műszaki célú ellenőrző repülések nem jelentik a helikopterek teljeskörű berepülését, de a későbbi üzembeállítási folyamat egyik legfontosabb mérföldkövei.

Simon őrnagy hozzátette: ezek a gépek évekkel ezelőtt jelentős modernizáción estek át, korszerű meteorológiai lokátort, fejlett fedélzeti navigációs berendezéseket kaptak és a műszeres leszállító rendszerük is nagyban eltér a hazai Mi–8-asokétól. Elhangzott: 2012 elején finn műszaki szakemberek és helikopter-tervezők érkeznek majd Szolnokra, hogy a gépek teljeskörű üzemeltetésére felkészítsék a magyar pilótákat és műszakiakat.

Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntőjében elmondta: „egy nagyon nehéz év végén ünnepelni jöttünk Szolnokra és köszönetet mondani finn barátainknak, akik nagylelkűen és operatív módon segítve a gépek mielőbbi rendszerbe állítását, ingyen adták nekünk ajándékba ezt a két remek Mi–8-ast. A gépek kitűnően szolgálják majd kiképzési céljainkat és hazai feladatainkat, lehet azok közt természeti katasztrófa, vagy kutató-mentő feladat.”

Lamos Imre dandártábornok, a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka a berepülésre meghívta a Szandaszőlősi Általános Iskola diákjait és tanárait is. Hende Csaba honvédelmi miniszter – a közelgő karácsony alkalmából – a gyerekeknek ajándékot is hozott, sőt a csomagokat a Mi–8-asok rakterében „rejtette el”. Mint mondta, az „angyalnak idén forgószárnya van”.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.