Bemutatkozó, évzáró kiállítás a HEMO-ban

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Dévényi Veronika

Egy éve, hogy megalakult weboldalunk és, hogy az elektronika világából kilépve megmutassuk, mivel is foglalatoskodtunk az elmúlt hónapokban egy évzáró kiállítást rendeztünk „A vasnak a levegőben a helye” címmel a magyar katonai helikopteres repülésről a HM Bessenyei György Nonprofit Kft. Veszprémi Intézményében 2011. december 10-23. között.

Az esemény több szempontból is kiemelkedő volt. Egyrészről tárlatunk volt az intézmény utolsó kiállítása, hiszen a honvédelmi tárca a 2012-es évtől kezdődően átadta a kulturális intézményeit az önkormányzatoknak, másrészről pedig egy olyan egyedülálló tárlatot láthattak az érdeklődők, melyet jelenlegi formájában eddig még sehol sem.

A tárlaton a repülés szerelmesei megismerkedhettek az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis kiemelkedően fontos feladataival és az elmúlt év fontosabb eseményeivel, Dévényi Veronika fotóriporter valamint Balogh Ákos a www.lhsn.hu weboldal főszerkesztőjének gyönyörű fotóin keresztül.

A fényképeken kívül a katonai helikopteres repüléshez köthető helikopteres relikviákat, alkatrészeket testközelből is megtekinthették a résztvevők.

Kiállítottunk többek között helikoptervezető egyenruhákat, hatástalanított helikopter fegyverzeti eszközöket, helikopter faroklégcsavart, fedélzeti műszereket, jelvényeket felvarrókat és hajózók személyi felszereléseit is.

A tárlatot 2011. December 10-én Horváth Adrián harsonajátéka után, Simon-Jójárt Sándor nyugállományú repülő ezredes, az MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred egykori parancsnoka (1985-1993) nyitotta meg.

Beszédében elmondta:

„A repülés egyik és másik szerelmese valamiféle olyan dogot hozott ide nekünk az ő szíve világából, a mi, a repülés szerelmeseinek életéből, ami soha meg nem ismételhető, a pillanatban született, de mindig megismételhető ott, ahol vannak olyan befogadó emberek, mint ti vagytok. Én nagyon nagy örömmel és büszkeséggel látom az arcokat, hogy nem a repülést temetni jöttünk ide, hanem örülni. Örülni annak, hogy vannak olyan emberek közöttünk, akik a tárgyi emlékeket, a pillanat történéseit valamilyen formában szívük minden melegével át tudják adni.” – fogalmazott az nyugállományú ezredes.

A jogutód és jelenleg is működő MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományát Lázár Béla őrnagy a Harcihelikopter Zászlóalj parancsnokhelyettese képviselte a megnyitó rendezvényen.

És végül visszatérve az internet világába, nagy örömmel tölt el, hogy a 2011-es év során több mint 39 ezer ember látogatott el weboldalunkra, és talált számára friss, értékes információkat, fotókat, videókat a magyar katonai helikopteres repülés világából.

A 2012-es évben reményeink szerint folytatni tudjuk a megkezdett munkát és még több anyaggal tudjuk bővíteni weboldalunkat.

Megújulásra pedig szükség van, hiszen nélküle egyhangúvá válnának a dolgok, ezért 2012-ben megújult formában készítjük hónapról hónapra a letölthető naptár hátterünket, valamint a weboldal fejlécében szereplő képek is frissítésre kerültek a 2011-es év legjobb fotóiból válogatva.

Az újévben is minden látogatónak, érdeklődőnek kellemes időtöltést kívánok a www.lhsn.hu weboldal lapjain.

A kiállítás létrejöttéhez hozzájárulóknak, név szerint:

Balogh Zoltánné

Bársonyosi Virág

Cordier Endre

Dévényi Veronika

Gaál Csaba

Gödri Dezső

Gráczki László

Hegedűs Csaba

Nagy Miklós

Paul Zsolt

Szórád Tamás

Tál Gábor

Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete

 

és a támogatóinknak:

Fantázia Fotó Stúdió

RChelicopter.hu

Dokumentum Center

A kiállítás időtartamára a paravánokat a Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium biztosította, melyek rendezvényekre bérbevehetők az iskolától. További információk az iskola titkárságán!

ez úton is köszönetemet szeretném kifejezni!

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.