Évértékelő és feladatszabó értekezlet a Honvédelmi Minisztériumban

Szerző; Fotó: Benedek Levente

A 2015-ös év értékelésére és 2016 feladatainak kiszabására került sor január 28-án a Honvédelmi Minisztériumban, melynek eredményeiről Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter tartott sajtótájékoztatót a média képviselőinek.

Nem csak a Honvédelmi Miniszter személye, de a helyszín is megváltozott az előző évekhez képest. 2016-ban a HM Védelemgazdasági Hivatal épületében tartották az évértékelőt a katonai közép és felső vezetők számára, majd ezt követően 1 órában tartott sajtótájékoztatót Dr. Simicskó István, ahol a sajtó érdeklődő kérdéseire is választ adott.

_35B2755

A szaktárca vezetője elmondta, egy munkaértekezletet tartottak, ezen Dr. Benkő Tibor vezérezredessel a Honvéd Vezérkar főnökével ismertették azokat a feladatokat amiket fontosnak tartanak 2016-ra.

Ezek közül kiemelte a legfontosabbakat:

  • A Honvédség és a társadalom kapcsolatának kiszélesítése: “Ez egy hosszú folyamat, nem valósulhat meg egyik napról a másikra.”
  • Az önkéntes tartalékos rendszer kiszélesítése: “Továbbra is az önkéntesség elvét valljuk, fontos, hogy aki igényt érez és részt kíván venni, az megteheti, ilyenkor a honvédség kapuit kinyitjuk és elősegítjük, hogy az emberek megélhessék a haza védelmének ügyét!”
  • A sporton keresztül is nyitni kívánnak a fiatal korosztály felé, a katonasághoz köthető sportokon keresztül. Elsősorban: “Akik szerződéses katonaként szolgáltak eddig és a jövőben, szeretnénk őket tartalékos katonaként látni…ennek az eszköznek a felépítését és módszerét szeretnénk felépíteni…erre a feladatra egy miniszteri biztost jelöltem ki, Kun Szabó Tábornok úr személyében, aki eddig helyettes államtitkárként látta el ezt a feladatot, ennek megszervezése és elindítása lesz a feladata.”

_35B2783

  • Átláthatóbb és hatékonyabb vezetési és irányítási feladatok létrehozása a Honvédség és a Minisztérium között. Az elmúlt 15 év mellett az utolsó fél év intenzív, fokozott tevékenységét is mérlegelik – Eredményes feladatot hajtott végre a Honvédség, közösen a Rendőrökkel, Tűzoltókkal és a Büntetés végrehajtási Intézet embereivel a határon, a migráns válság idején: “Ezeknek a tetteknek is megvan a maga tanulsága, érdemes olyan típusú változásokat eszközölnünk, amelyekkel hatékonyabbá és gyorsabbá tehetjük a dolgokat a magyar emberek biztonsága érdekében.”
  • Illetményemelés és megbecsülés az ez évi költségvetésben, melyet a tárca vállal 2016-ra. – Egyéni felszerelések, ruházat és egyéb felszerelések korszerűsítésének lehetőségét a honvédség katonáinak megteremteni: “21. századi, NATO tagországhoz illő felszereléssel szeretnénk fölvértezni a Magyar Katonákat.”
  • “Európában, napjainkban a biztonság a legnagyobb érték…minden eszközt igénybe kell vennünk annak érdekében, hogy a Magyar emberek biztonságát minél szélesebb körben tudjuk garantálni és biztosítani…látható volt az elmúlt időszakban, hogy milyen intézkedéseket tettünk ezért…a Magyar Honvédség állománya bebizonyította, hogy képes megvédeni határainkat, szeretnénk ezt továbbra is garantálni, és mindent megenni ennek érdekében.”

Benkő Tibor vezérezredes a következőket emelte ki tájékoztatójában:

  • “A 2015-ös esztendőről elmondhatom, hogy a katonák nagyon tisztességes helytállással vettek részt, minden feladatban, legyen ez a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, vagy a terror veszély kezelése, mindezek mellett a katonák ellátták azokat a feladatokat, amiket 2015 évre tervezésre került:”
  • Közel 1000 fő vett részt békefenntartó feladatokban.
  • Kiemelt feladat volt a Baltic Air Policing 2015-ben.

_35B2776

  • Mintegy 40 nemzetközi NATO, két és több oldalú gyakorlaton vettek részt a magyar katonák, emellett majdnem 30 hazai gyakorlatot hajtottak végre.
  • “Sajnos két gépet 2015 derekán elvesztettünk, de azt kell mondanom Önöknek, hogy a 2015-ös esztendő eddig, az-az év ahol a legmagasabb óraszámot tudtuk teljesíteni a Gripen pilótákkal. Míg 2014-ben 1600 órát, most 2015 év végével bezárólag, több mint 1800 órát tudtunk teljesíteni.”
  • Toborzás, Megtartás, Képesség Fejlesztés 2016-ra: “Ebben az évben célul tűztük ki, hogy képesség fejlesztést is megvalósítunk, amelyet Január 1-el meg is kezdtünk, ez pedig a Különleges Műveleti Zászlóaljból…2016-tól egy Különleges Rendeltetésű Ezredet hozunk létre, és ennek az ezrednek a létszámát közel 1200 főben határoztuk meg. Ezzel az állománnyal is, nagyon eredményesen tudunk részt venni azokon a feladatokon, amiről a Miniszter úr szólt”.
  • Egy Katonai Rendész Központ létrehozása a Petőfi Laktanyában: “ahol országos hatáskörrel bíró szervezet fogja végrehajtani Magyarországon a katonai rend a fegyelem és a közlekedési szabályok ellenőrzését, mely egy olyan képessége lesz a honvédségnek, amit mind hazai, mind nemzetközi színtéren alkalmazni, használni tudunk majd”.
  • 10 helyőrségben kiképző kötelékek létrehozása: “ezzel is megvalósítva, egy regionális tartalék képzés beindítását”

A tájékoztatót követően a sajtó részéről a légierővel kapcsolatos kérdések is felmerültek. Simicskó István az egyik kérdésre őszintén válaszolva azt mondta: “a rendszerváltás óta folyamatosan haderőreformokat emlegető kormányok voltak, igazság szerint, viszont kevésbé történt meg modernizáció, kisebb lett ugyan, de kevésbé lett ütőképes, szándékunk van arra, hogy a Magyar Honvédséget fejlesszük, nyilván erre pénzügyi forrásra lesz szükségünk”.

_35B2768

Helikopteres képességről megtudtuk, hogy a Miniszterelnökség fogja meghatározni a helikopter tender formáit, a Honvédelmi Minisztérium részéről a szakmai szempontok fognak előjönni, illetve a különböző fegyver kultúrák fenntartásának szempontjai. Simicskó István elmondta, a helikopteres képességet nem lehet megkerülni, arra szükség van, ráadásul a különleges műveleti ezred alegységeit is szállítani kell, azonban ennek a részleteit és a tender kiírását, időpontját a Miniszterelnökség fogja megtenni.  “Nekünk teljesen mindegy milyen gyártmányú gépekről van szó” mondta a Honvédelmi Miniszter.

Elmondta még azt is, hogy a két balesetet szenvedett Gripen pótlása folyamatban van az egyik közülük javítható. Ezzel kapcsolatban már zajlanak az együttműködések a svédekkel, illetve az elvesztett gép pótlására is megkezdődtek a tárgyalások. A Honvédelmi Minisztert úgy tájékoztatták, hogy ez év második felében a két gép pótlásra kerül, 2019-ben így ismét teljes létszámmal készülhet a Légierő a Baltic Air Policing-ra, ha addig persze balesetmentesen zajlanak a kiképzési repülések és éles riasztások…

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.