Régi-új típus kerülhet Szolnokra

Szerző; Fotó: Balogh Ákos

Portálunk információi szerint az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományába tartozó elavult és nagyjavításra szoruló JAK-52-es kiképző repülőgépeinek problémáját szeretné áthidalni cseh gyártmányú, Zlin típusú új könnyű kiképző-, felderítő- és futárrepülőgépek beszerzésével a Honvédelmi Minisztérium (HM).

20140524-DSC_0884

A képen lévő 12-es oldalszámú JAK-52-es 2015. június 25-én motorhiba miatt kigyulladt és kényszerleszállt. Az egyik pilóta súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Magyarországi hadiipari beszállító cégek véleménye szerint a HM nemrégiben megjelentetett beszerzési pályázatára mely összesen négy könnyű kiképző-, felderítő- és futárrepülőgépről, hozzájuk földi kiszolgálóeszközökről, 4 fő hajózó és 10 fő reülőműszaki szakember átképzéséről szól, mindösszesen egy hazai cég pályázhat jó eséllyel, ugyanis azt állítják, egyértelműen tudható ki az, aki a pályázatban megadott feltételeknek eleget tud tenni közülük.

Úgy tudjuk, nem először üzletel a honvédséggel ez a cég, évekkel ezelőtt, több körben felvásárolta már a hadrendből kivont L-39-es sugárhajtású inkurrens kiképző repülőgépeket és több mint 3000 tételben a hozzájuk tartozó tartalék alkatrészeket. Ami jelen esetben fontosabb, a cég egyben a cseh Zlin repülőgépek hazai képviselője is, borítékolhatónak tűnik tehát, hogy a cseh kiképző repülőgépek válthatják a már kiöregedő félben lévő JAK-52-es repülőgépeket, mely típusból egyébként alig 1-2 repülőképes példány lehet a szolnoki repülőtéren.

Három darab JAK-52-es nagyjavítására és üzemidő hosszabbítására egyébként korábban írtak már ki beszerzési eljárást nagyjából 130.000.000 Ft értékben, ez azonban a tárgyalások során a süllyesztőbe került. A most beszerezni kívánt Zlin repülőgépek használtpiaci árából következtetve az új beszerzés elérheti akár a 200.000.000 Ft-ot is, azonban a magasabb összeg újabb, modernebb, és jobban felszerelt repülőgépeket jelentene, mely valóban egy hosszú távú megoldásnak tekinthető.

DSC_5227

A honvédség egykori 076-os Z-43-as repülőgépe már polgári lajstrommal reptette a 2010 nyarán még megrendezett Pályára Irányító Repülő Tábor (PIR Tábor) pilótajelöltjeit Szandaszőlős sportrepülőterén.

Információink szerint kétévesnél nem régebbi Zlineket vásárolna a HM, négy és kétszemélyes változatokban, két kiképző és két futár repülőgép formájában, az ICAO „A” kategóriájú könnyű kiképző-, felderítő- és futárrepülőgép kritériumoknak pedig a gyártó Zlin Z-242 és Zlin Z-143 típusai felelhetnek meg. Ezek a típusok, a régi Z-42 és Z-43 számos ponton modernizált jelenleg is gyártott változatai.

A Zlin nem lenne teljesen újdonság a hadseregben, magyar ékjelzéssel 075, 076, 077, 078 lajstromszámokkal 1976-tól 2002-ig repültek Z-43-as kiképző és futárrepülőgépek, melyek közül több a civil repülésben folytatta pályafutását.

Vajon jól járhatunk velük?

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.