Elindultak oroszországi nagyjavításukra a Mi-24-esek

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó ; Videó: Benedek Levente

November közepén Szolnokról Kecskemétre történő közúti szállítással vette kezdetét az öt éve földön pihenő és ez idő alatt semmivé lett magyar harcihelikopteres képesség feltámadása, november 22-én pedig megérkezett a kecskeméti katonai repülőtérre az az An-124-es Ruszlán szállítórepülőgép, mely az orosz javítóbázisra szállította az első négy harcihelikoptert.

A nagyjavítás körülményei elég zavarosak, bár nyílt közbeszerzést írtak ki a feladatra, első körben 6 db Mi-24P és opcionálisan 6 db Mi-24V komplex ipari nagyjavítására (és kiegészítő műszaki szolgáltatások nyújtására), sajnos a pályázat eredménye, így a nyertes cég, valamint a helikopterek altípus szerinti összetétele, de még csak a maximális darabszám sem ismert pontosan.

Értesüléseink szerint több változás is lehet a végső eredményben, annyi bizonyos, hogy a szerződést október végén aláírták (miután egyetlen hazai pályázó sem felelt meg a feltételeknek így egy orosz céggel), de egyes hírek szerint 6+1 helikopterre, más források szerint pedig 4-4 V és P altípusra így összesen 8 harcihelikopterre. Kerestük a Honvédelmi Minisztérium sajtóirodáját, hogy tájékoztassanak minket a pályázat eredményéről, de ezidáig nem kaptunk választ megkeresésünkre.

Frissítés: Cikkünk megjelenését követően este 20 óra 34 perckor választ kaptunk a Honvédelmi Minisztériumtól, ennek értelmében a korábbi információk pontosításra kerültek. E szerint:

A szerződés 2017.11.08-án került aláírásra, a beszerzési eljárás nyertesével, az AO Vertoljoti Rossziju céggel. A szerződés értéke opcióval együtt 69.345.428 Euro. A szerződés opcióval együtt 6 darab Mi-24P, valamint 6 darab Mi-24V típusú helikopter komplex ipari nagyjavítását és kiegészítő műszaki szolgáltatások nyújtását tartalmazza. A helikopterek komplex ipari nagyjavításon esnek át mind szerkezeti, mind hajtómű és meghajtás vonatkozásában. A szerződés részeként, a kiegészítő műszaki szolgáltatások keretében különböző képzések megtartása is feladata a Vállalkozónak. A gépek elszállításának megszervezése a szerződéskötést követően már elkezdődött. A szerződés alapján a gépek nagyjavítását a javításba adástól számított 10 hónapon belül kell a Vállalkozónak végrehajtania.

Elsőként a 711 és 720-as oldalszámú Mi-24 V-t szállították át az „éj leple alatt” Szolnokról Kecskemétre, majd ezeket követte a 335 és 336-os Mi-24P, melyek egykori NDK-s örökségből származnak, és melyek egyébként hivatalosan 2012. december 31-ig, utolsóként rendelkeztek naptári üzemidővel. Közben kiderült, hogy 2013 nyarán az árvízi helyzetben a gátakra vezényelt valamennyi szállítóhelikopter, szükségessé tette, hogy a Mi-24-esek lássák el a kutató-mentő készültségi feladatokat, így ekkor egy nem hivatalos búcsúrepülést is tartottak a típussal.

A gépek kiválasztásának kritériumai nem teljesen egyértelműek, összességében se nem a legfiatalabb, se nem a legkevesebb repült órával rendelkező helikoptereket szállították el. A két V altípust 1985-86 környékén gyártották, információink szerint 2000 repült óra körül járnak a sárkányszerkezetek, a P-ket pedig ’89-’90 környékén, sorsukból eredően pedig meglehetősen kevés, kicsivel több, mint 1000 óra repült órával rendelkeznek. Viszonyításként, a maradék négy ex NDK Mi-24 P megközelítőleg 150-300 repült órával rendelkezik.

A 2013 nyara óta eltelt jónéhány év során, nem csak a technika, de a kiszolgáló személyzet és a hajózó állomány tudása is megkopott. Az egykori harcihelikopter pilóták és operátorok szállítóhelikopteres átképzést kaptak és jelenleg is a Mi-8/17 típusokat repülik, akárcsak a műszaki kiszolgáló személyzet, úgy tudjuk a most nagyjavításra kerülő harcihelikopterekhez köztük újra szétosztják ki melyik típust repüli, üzemelteti majd. Akik át, vagy visszakerülnek a Mi-24-esekre, ők információink szerint újraképzést, átképzést kapnak Oroszországban a típusra jövő év elején.

Az egyelőre viszont még kérdéses, és csak találgatni lehet, hogy az elmúlt évek inkurrencia értékesítései során, mikor is szinte valamennyi feleslegessé vált helikopter alkatrészt értékesített a honvédség, vajon mi és mennyi olyan alkatrész, kiszolgáló eszköz maradt, amit most fel lehet használni az újból üzembe álló helikopterek üzemeltetésekor. Hasonlóan kérdéses a fegyverzetek javadalmazása is, ugyanis, az irányított és nemirányított rakétákat, a géppuska és gépágyú lőszereket valamint gyakorló bombafegyverzetet, különböző géppuska és aknaszóró konténereket is értékesítették, nem tudni, ezeket ha kell, mikor és honnan fogják pótolni.

Összességében azonban, minden kérdés ellenére történelmi pillanatokat élünk, újjáéled a magyar harcihelikopteres képesség, amely bár egyelőre modernizálást nem jelent a helikoptereknél, de legalább visszatér a szárazföldi csapatok valódi légi tűztámogatása, egy képesség mely bármilyen szinten is jobb, ha van, mintha nem lenne…

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.