Alakulat Nap az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóaljnál

Szerző ; Fotó: Balogh Ákos ; Videó: Benedek Levente

2014. augusztus 29-én tartotta fennállásának 21. évfordulója alkalmából Alakulat Napját a szolnoki MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj. Ez alkalomból ünnepi állománygyűlést tartottak a helyőrség, a szolnoki repülőtér Intézményi Művelődési Otthonában, majd azt követően statikus és dinamikus bemutatóval ünnepelték meg az alakulat tagjai, családtagjai és a meghívott vendégek az évfordulót.

Az ünnepi állománygyűlés a csapatzászló majd a helyőrségben települő alakulatok parancsnokainak és a honvédség vezetőinek, valamint Szolnok város polgármesterének és a megye kormánymegbízottjának fogadásával kezdődött.

Ezt követően a zászlóalj parancsnoka Dr. Lippai Péter ezredes elismeréseket, emléklapokat, obsitokat adományozott a zászlóaljnál kiemelkedő eredményeket elért katonáknak, valamint az alakulattól távozóknak is.

Az ünnepségen Lamos Imre dandártábornok az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és egyben a helyőrség parancsnoka is köszöntötte az alakulatot.

Beszédében elsőként Fucsku Sándor vezérőrnagy az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának köszöntőjét, elismerését tolmácsolta azért a helytállásért, amit a saját területükön a Magyar Honvédség dicsőségéhez hozzátesznek. A parancsnok beszédében elmondta:

„Legyenek büszkék a csapatzászlóra – melyet a Köztársasági Elnök úr adományozott –, legyenek büszkék az egyéni teljesítményekre, és ha ezt a szintet a 88-as tartani fogja, márpedig fogja, mert Szolnok Helyőrségben olyan katonák szolgálnak, akik tudják és ismerik a feladatrendszerüket és magas szinten megfelelnek az elvárásoknak, biztos vagyok benne, hogy a jövőben is nagyon sok dicsőséges lapot lehet majd beleírni az alakulat esemény történelmi könyvébe.”

Dr. Lippai Péter ezredes a zászlóalj parancsnoka az elmúlt év eseményeit, sikeresen végrehajtott feladatait foglalta össze valamint kiemelte, hogy munkájuk során:

„Úgy gondolom, kötelességünk a jogelőd alakulatok eredményeit tiszteletben tartani és az ő hagyományaikat is követni.”

Az állománygyűlést követően a jelenlevők az alakulat akadálypályájánál felállított statikus bemutatót tekinthették meg, ahol kipróbálható, kézbe vehető volt az összes rendszeresített eszköz, fegyver, persze kizárólag lőszer nélkül.

Délelőtt 11 óra magasságában kezdődött a napi programok leglátványosabb része a dinamikus bemutató a Holt-Tisza, a bázishoz eső legközelebbi részénél. Mivel az alakulat a hét során vízi kiképzést tartott így az ott felelevenített tudásukat mutatták be jelmondatukhoz híven, földön, vízen, levegőben.

A kitalált fiktív harcászati cselekmény során először a Helikopter Bázis 3304-es oldalszámú Mi-8T helikoptere érkezett a kijelölt terepszakaszra, aminek feladata volt a 88-as harci úszócsoportjának (búvárainak) kirakása, akiknek a feladata egy rejtett figyelőállás kiépítése volt, majd második körben az alakulat képességei között nemrégiben bevezetésre került – átvéve az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljtól – FAST ROPE technikával a felderítő katonák kijuttatása a holtág túlpartjára.

A felélénkülő tevékenységekre felfigyelő ellenerő – melynek szerepét is a zászlóalj tagjai látták el – azonnal támadásba lépett és a hangos fegyverropogások kíséretével tűzharc bontakozott ki, a vízen és a szárazföldön egyaránt.

A 88-asok helyzetét a rendelkezésükre álló szállítóhelikopter DOOR GUNNER-e, azaz ajtólövésze is segítette, miután a harcihelikopteres képességet jelentő Mi-24-es helikopterek a katonapolitikai vezetők elmaradó döntései miatt évek óta a földön vesztegelnek. (Igaz, sokáig már ott sem…)

A nagy erejű ellenerő leküzdéséhez támogatást és kiemelést kérő felderítők segítségére rohamcsónakokkal lövészek is érkeztek akikkel együtt már képesek voltak a támadás visszaverésére. A kimenekítés egy újabb körben szintén a rohamcsónakok segítségével valósult meg így téve pontot az esemény végkimenetelére.

A meghívott vendégek a bemutatót követően ebéddel folytatták és fejezték be az Alakulat Napi ünnepséget.

Részvételi lehetőségünket ez úton is köszönjük Dr. Lippai Péter ezredesnek, Csajbók József zászlósnak és a nemrégiben kinevezett új HM Sajtófőnök Úrnak is!

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.