10 éve nem látott dinamikus bemutató is végrehajtásra került

Szerző, Fotó: Balogh Ákos ; Videó: Benedek Levente

1 (59)Egy év kihagyást követően 2014. augusztus 20-án minden eddiginél látványosabb és dinamikusabb bemutatóval ünnepelték Szolnokon államalapításunk ünnepét.

A „szokásos” délutáni Tisza-parti vízi és légiparádé ez alkalommal sem okozott csalódást egyetlen szolnoki, vagy az ünnepre Szolnokra látogató érdeklődőnek sem, ahogy a programot civil ruhában szakértő szemmel megtekintő katonáknak sem.

Míg sokan szabadnapjukat töltötték addig, a szolnoki helyőrség alakulatainak tagjai közül több mint százan némi túlórát vállalva biztosították a katonai képességbemutató lebonyolítását.

Bár a város egész nap, különböző helyszíneken és különböző programokkal várta a lakosságot, szintén jól megszokott módon a legtöbben, a délután negyed hattól kezdődő vízi és légiparádéra gyűltek össze, zsúfolásig töltve a tavaly felújított Tisza-parti sétányt.

[flagallery gid=39]

A program első felében a vízi bemutató zajlott le a szolnoki sportklubok valamint a Magyar Jet-Ski Szövetség flyboard freestyle és freestyle bemutatóival, majd ezt követően egy négygépes nyitókötelékkel vette kezdetét a Magyar Honvédség szolnoki alakulatainak bemutatója, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, Az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj és az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj részvételével.

A kötelék vezére egy a bemutatók során most először felvonultatott típus a Helikopter Bázis 12-es oldalszámú Jak-52-es kiképző repülőgépe volt, majd ezt követte trojka alakzatba rendeződve három szállítóhelikopter, a 701-es oldalszámú Mi-17-es valamint az áprilisban beszerzett „régi-új” Mi-8T helikopterek közül a 3304 és 3305-ös lajstromszámú.

Az augusztus 14-én és 15-én végrehajtott gyakorlórepülések alkalmával láthattuk a 3301-es Mi-8-ast is, így a bemutatón végre teljesen bizonyossá vált, hogy mindhárom beszerzett helikopter rendszerbe állt és most már oszlopos tagjai a Bázis állományának.

A kötelékáthúzás után a 701-es azonnal megkezdte a magassággyűjtést majd célszalagdobást hajtott végre az ejtőernyős ugrások hibátlan végrehajtása érdekében. A helikopterből két körben összesen kilenc ejtőernyős ugrott mindeközben a közönség pedig már Fidel Ákos százados helikoptervezető szakkommentárját hallgatta.

[flagallery gid=40]

Az ugrók földet érését követően a Jak-52-es tartott igen látványosra és alacsonyra sikeredett elképesztő műrepülő bemutatót, melyet még egyszer sem láthattunk az ünnepi programok között, és megjegyzendő, hogy ilyen színvonalút talán még repülőnapokon sem, főleg nem ilyen kategóriájú repülőgéptől…

Amint elhagyta a bemutató légterét a kis motoros, máris a Tisza medervonalában jól rejtőzködve érkezett az első két szállítóhelikopter, megkezdve a dinamikus képességbemutatót, melynek fiktív harcászati helyzetében egy kiemelt fontosságú túsz kimentését kellett összehangolt manőverekkel végrehajtani.

A feladat közben a nézők megismerhették azon képességek széles tárházát, melyeket bármilyen körülmények között képesek a szolnoki katonák végrehajtani. Többek között az alpinköteles ereszkedést a FAST ROPE technikával a függésben lévő helikopterből történő leereszkedést, valamint a gyorsköteles úgynevezett SPIES ROPE technikával történő kiemelést is.

Miután az ellenség a földre került a túsz pedig biztonságos helyre a Kovács Krisztián őrnagy helikoptervezető, Ivády Imre százados másod-helikoptervezető, Kaliba Ferenc zászlós és Lőrincz Tamás zászlós fedélzeti technikus ekipázsú 701-es Mi-17-essel történelmi jelentőségű, igazán lélegzetelállító pillanatokat varázsoltak, a közel 13 tonnás madarukkal, melyre immáron több mint 10 éve nem volt példa.

Különböző kis magasságú helyzetváltoztatásokat Mi-17-es helikopterrel Magyarországon legutoljára 2004-ben az MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred utolsó kiképzési repülésén láthattak a meghívott vendégek, az óta valamiért ez a program mindig kimaradt a nyilvános szereplésekből. Noha ez alkalommal a kényszer szülte a lehetőséget, hiszen nincs üzemképes Mi-24-es harcihelikopter, mégis örömteli volt látni, hogy a magyar szállítóhelikopter vezetők igenis képesek 2014-ben is egy igen színvonalas, szépen lerepült bemutatóprogramot végrehajtani. Az ilyen repülések során a helikoptervezetőnek minden tudását, tapasztalatát össze kell szednie, valamint maximálisan megbízni a helikopterében, melyet – nem csak nekik, hanem a bemutatóban résztvevő helikopterek személyzeteinek is – a háttérben, a bázison dolgozó repülőműszaki kollégáiknak köszönhetnek.

[flagallery gid=41]

A bemutató végezetül ismételten egy záró kötelékkel fejeződött be valamint Fidel Ákos százados szavaival:

„Jövőre ugyanitt!!”

A fotózáshoz biztosított helyünkért ez úton szeretnénk köszönetet mondani Lamos Imre dandártábornoknak az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnokának!

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.