Légibemutató Szolnokon 2010
Szerző; fotó: Balogh Ákos
Augusztus 20. egyet jelent a szolnokiaknak: parádé a vízen és a levegőben. Ez évben sem volt másként. Az ünnepi programok sokféle színes programmal várták a családokat, gyerekeket, felnőtteket egyaránt, azonban leszögezhetjük azt, hogy a vízi és légiparádé vonzotta a legtöbb lakost és turistát a partra.
A délután öt óra környékén kezdődő ötven perces rögtönzött jet-sky és motorcsónak verseny mindenki tetszését elnyerte, azonban a legnagyobb sikert, mint minden évben az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis képesség-bemutatója vívta ki magának. Persze ezt nem csodálhatjuk, hiszen ez évben is egy dinamikus, látványos bemutatót láthattunk.
Nyitóképként kettő Mi-24-es harcihelikopter és egy Mi-17-es szállítóhelikopter köteléke alacsony áthúzással köszöntötte a parton összegyűlteket, majd szétválás után ejtőernyős ugrás következett 1200 méteres magasságból.
Miután a bemutatót tartó alakulatok zászlójával a hat kupolakövetéses ugrást végrehajtó ejtőernyős földet ért, egy fiktív harci helyzetbe nyerhettek bepillantást a nézők.
Egy bajbajutott és megsérült pilóta kimenekítésére, egy harcihelikopter rácsapást hajtott végre a területre, majd megkezdte a beérkező szállítóhelikopter biztosítását. A vízi deszant kirakására kijelölt Mi-17-es szállítóhelikopter berepült a légtérbe és vízre helyezte a műszaki felderítőket, akik megkezdték a vízi átkelést és a hídfőállások kiépítését, valamint az átkelést segítő vízben úszó kötélzet kifeszítését.
Következő mozzanatként a Mi-17-es a Tisza-folyó bal partjára jutatta a fedélzetén lévő gyorsreagálású lövésszakaszt az előre kijelölt célterületen. A katonák megkezdték a vízi átkelés végrehajtását a műszaki felderítő katonák által kiépített átkelési hídfőállások között.
Ezután a szállítóhelikopter ismételten berepült a műveleti terület fölé és speciális „FAST ROPE” technika segítségével kijuttatta a különleges műveleti csoportot, akik végrehajtották a diverzáns tevékenységet a Tisza-hídon, valamint felkutatták a bajba jutott pilótát.
Eközben a vízi átkelésben résztvevő erők átkeltek a folyón és biztosították a Tisza-folyó jobb partját. A biztosítást követően érkezett egy gyorsreagálású lövész csoport motoros rohamcsónakon és megerősítették a hídfőállást.
A harcihelikopter ez alatt folyamatosan biztosította a légi és vízi mozzanatokat.
Végül az átkelésben résztvevő szakasz rohamcsónakokkal kivonásra került, ezzel párhuzamosan pedig beérkezett a különleges műveleti csoport kiemelését végző szállítóhelikopter, és végrehajtotta a diverzáns feladatot végrehajtó csoport és a pilóta kiemelését „SPIES ROPE” technikát alkalmazva.
A kiemelést követően a szállítóhelikopter távozott a műveleti területről, a harcihelikopter biztosítása mellett.
A vízi deszant feladat végrehajtása után a Kecskeméti Repülőnap sztárja, a speciális díszfestésű Mi-24-es, Csőrike II mutatta be a repülés, a függés és a földközeli magasságon történő helyváltoztatások különböző manővereit.
Az ünnepi programokat, mint ahogy azt az előző években is megszokhattuk, este kilenc órakor tűzijáték zárta.