Már 12 éve…

Szerző ; Fotó: Balogh Ákos

20130412-DSC_0036A végzetes katasztrófa után 12 évvel, 2013. április 12-én is, akárcsak minden évben, emlékezők szűk köre gyűlt össze a Veszprém melletti „0” ponti lőtéren, hogy koszorút és virágot helyezzenek el a baleset helyszínén.

A család, barátok, és bajtársak nem felejtik el ezt a napot, 2001.04.12-én ugyanis 10 óra 47 perckor nappal, egyszerű időjárási viszonyok között, géppárban végrehajtott gyakorló fotólövészet során Gyulafirátót közelében a lőirányon összeütközött a Magyar Honvédség két Mi-24-es harcihelikoptere, majd kényszerleszállást hajtottak végre, melynek során a vezérgép személyzete életét vesztette.

20130412-DSC_0008

A délután 16 órakor kezdődő megemlékezésre összegyűltek együtt vonultak ki a baleset helyszínére, ahol egy kis emlékhely került kialakításra.

A hangulat komor, egy-egy szál virág, koszorú és mécses kerül elhelyezésre, majd néhány perces néma csenddel adóznak Sápi Zoltán százados helikoptervezető és Nagy László főhadnagy fegyverzeti operátor emléke előtt.

20130412-DSC_0025

Különös, hogy 2001. április 12-én a magyar helikopteres repülés történetében először hajtottak végre közvetlen légi támogatást a hajmáskéri lőtéren a NATO eljárásoknak teljesen megfelelően, Magyarországon viszont először  alkalmazott és számunkra újszerű eljárással.

A célokra történő rávezetés mellett, a helikopterek fedélzetén először megjelenő GPS alkalmazásával, kötelékben hajtották végre a feladatot a pilóták. A végrehajtás bonyolultsága, a feladat újszerűsége és az időjárási viszonyok együttese katasztrófát eredményezett…

Ezzel szemben a szó szerint is életek árán megtanult tudás, képesség mára rutinná vált a magyar katonai helikopteres repülésben és az afganisztáni missziós körülmények között életek múlnak rajta…

20130412-DSC_0030

A lőtéri megemlékezés a veszprémi Vámosi úti temetőben Sápi Zoltán sírjánál ért véget.

Nyugodjatok békében!

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.