Némelyik honvédségi inkurrencia a róka fogta csuka esete…
Forrás: magyarhirlap.hu
Két részletben bontják le Csepelen, a Solar Kft. telephelyén a hajdani NDK-s Mi–24-es helikoptereket – értesült lapunk. A légi járművek a két Németország egyesítése után érkeztek a Magyar Honvédséghez, ám nálunk egy percet sem töltöttek a levegőben. A pályáztatás nélküli ügylet nem magában áll, ahhoz szorosan kapcsolódik az inkurrens rakétatechnika megsemmisítése – mondta a lapunknak adott interjúban Borbíró Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára.
A volt keletnémet helikopterek (Fotó: MH)
– Miért nem lelni nyomát semmiféle pályáztatásnak az ügyben?
– Ez nem igaz, hiszen volt pályáztatás.
– Hol?
– Az eszközöket a HM cége, az Arzenál Zrt. vásárolta meg, az értékesítést ők pályáztatták, erről minden dokumentáció rendelkezésre áll. Ha emlékeim nem csalnak, talán három vagy négy cég adott ajánlatot, és közülük a Solar volt a legjobb, ezért kapták meg ők. Mindent összevetve, ezeket a helikoptereket nem eladtuk.
– Hanem?
– Cseréltünk, ám a történet megértéséhez képletesen szólva túl kell lépnünk a helikoptereken. A mezőfalvi bázison tároltunk több száz Volhov típusú rakétát, amelyeknek évtizede lejárt a szavatossági és üzemideje. Ezek az eszközök a bennük lévő hajtóanyagok, azaz a nitróba áztatott TNT miatt súlyos biztonsági kockázatot jelentettek.
– Miért?
Borbíró Zoltán: Vajon minek tárolunk még mindig T–55-ös alkatrészeket? (Fotó: Horváth Péter Gyula)
– Ez a szer hosszú ideig tárolható, jól tűri az ütést, a rázást és a hőt, ám néhány évtized után átkristályosodik, s akkor szinte bármiféle külső behatásra fölrobban. A tárca jó ideje kínlódott a megsemmisítésükkel, s bár seregnyi ajánlat érkezett, nem jutottunk dűlőre. Mivel idehaza ezzel nem igazán foglalkozik senki, döntően cseh és ukrán vállalatok érdeklődtek a projekt iránt. A legolcsóbb ajánlat félmilliárd forint körül járt, amit nekünk kellett volna fizetnünk azért, hogy elvigyék és szétbontsák a rakétákat.
– Az előző kormányok alatt is volt megsemmisítés, azokat miként intézték?– Nem gondolom, hogy jogászként nekem kellene műszakilag és részletekbe menően értékelnem mások munkáját, így maradjunk annyiban, kevéssé európai módon történtek a dolgok. Mindent összevetve, számunkra az volt a megnyugtató, ha ezek kikerülnek az országból és nem nekünk kell bajlódni velük.
– Hogyan került képbe egy csepeli cég és a helikopterek?
– Először is állásfoglalást kértünk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től, hogy mit tehetünk azzal a készlettel, amelyet ugyan horribilis pénzekért, szó szerint milliárdokért tárolunk és őrzünk, ám az valójában számunkra mégis értéktelen.
– Megbocsásson, de amiért félmilliárdot kell fizetni, mégsem lehet nulla értékű.
– Alapvetően a hadi használhatóságról beszélek. Seregnyi harci eszköz már nincs rendszerben, de az alkatrészeit mégis raktáron tartjuk. Másrészt arról sem szabad elfeledkezni, hogy az egykori szovjet technikát kizárólag az utód Oroszország megfelelő szerveinek jóváhagyásával szabad értékesíteni. Tehát akárki nem viheti el azt, még romos formában sem. Ilyenek voltak a szintén Mezőfalván tárolt volt NDK-s helikopterek, azzal kiegészítve, hogy azok dobra veréséhez értelemszerűen Németország engedélye is kell. Mint korábban említettem, nekünk alapvető érdekünk az inkurrencia mielőbbi értékesítése és a felszabaduló források honvédelmi célú hasznosítása. Beleértem ebbe a kiürült bázisok értékesítését is. Takarékoskodnunk kell, abból a kevésből kell jól főznünk, amit az adófizetők számunkra biztosítanak.
– Közbevetve, nyitva maradt a MNV Zrt. állásfoglalásának kérdése.
– A vagyonkezelő engedélyt adott az ügyletre, így elkezdhettük a tárgyalásokat. Célunk az volt, hogy a minisztériumnak ne kelljen egy fillért sem fizetnie. De még mindig nincs vége az alaptörténetnek, mert a rakéták önmagukban nem biztosítanának kellő fedezetet az ügylethez. Mátyásföldön sok egyebek mellett szép számban található T–55-ös harckocsialkatrész, annak ellenére, hogy e tank már több mint tizenkét éve nincs rendszerben sem nálunk, sem máshol. Az elődeink valamiért a nyakunkon hagyták ezeket a vasakat. Az okokat nem ismerem, de azért elgondolkodtató, hogy nyolc év alatt nem tudtak eladni belőle egy motort sem.
– Mennyi helikoptert bontanak szét?
– Két részletben majd negyvenet.
– Nem lehetett őket felújítani?
– Mint mondtam, ezeket a légi járműveket több mint húsz esztendeje, a két Németország egyesítése után kapta a Magyar Honvédség. Azóta a korábban említett Mezőfalván álltak a szabad ég alatt a flaszteron, s egy percet sem repültek velük. A képhez tartozik, hogy az idők folyamán szinte minden hasznosítható alkatrészt kiszereltek belőlük. A korábbi vezetés egyébként annyira nem törődött az egésszel, hogy némelyik helikopterből fa hajtott ki.
– Visszakanyarodva a rakétákra, ezeket végül idehaza vagy külföldön bontják szét?
– Csehországban, de ez már nem a mi ügyünk, mert ezt az Arzenál intézi. Mindent összevetve adunk egy halom hadilag használhatatlan lomot az Arzenálnak azért, hogy megszabaduljunk egy félmilliárdos kiadástól. Az Arzenál, hogy hasznot tudjon termelni, a helikoptereket pályáztatás útján értékesítette. Nekünk megérte a csere.
– Biztos ebben?
– Maximálisan. Számunkra ez a tipikus róka fogta csuka esete volt, hiszen eladni nem tudtuk, a szétbontására nem leltünk forrást, tárolni viszont muszáj őket.
– És a vállalatnak?
– A HM-cégek szigorú állami és minisztériumi felügyelet alatt dolgoznak, ott nincs helye semmiféle mutyinak. Azt pedig, hogy a Solarnak miért volt üdvös a bolt, tőlük kell megkérdezni. De józan ésszel nehezen hihető, hogy a saját bukásukra játszanának.
