Majdnem csalódás volt a repülőnap…

Szerző ; Fotó: Benedek Levente

A hétvégén rendezték meg a SIAF 2016 (Slovak International Airshow Fest) nemzetközi repülőnapot a Szliácsi repülőtéren. Bár a forgószárnyas repülés terén nem nyújtott különleges izgalmakat, azért a merevszárnyú repülőeszközök terén akadtak bizony említésre méltó vasak.

Kezdjük ott, hogy az időjárás előrejelzés már napokkal előre kellemes – mit kellemes? – egyenesen meleg napokat jósolt, ami végül így is lett, bár visszagondolva Kecskemét 2013 forróságát nem lehet überelni.

A repülő program a szokásos katonai nyitó kötelékkel és ejtőernyős ugrásokkal kezdődött, a földön katonai parádé és zászlófelvonás nyitotta meg a SIAF 2016 programját augusztus 27-én szombaton. A nyitó kötelékbe két L-39 Albatros és három MiG-29-es – ebből kettő a készenléti géppár – emelkedett a levegőbe, talán nem kell részletezni a nagyvasak elképesztő hangját, a kormoló hajtóművek több alkalommal is beborították a bázis feletti eget, nagyon sok magyar vendég legnagyobb örömére.

Apropó, ha már itt tartunk. Szliács jó tempóval 2,5 órás útra van Budapesttől, a határtól pedig picivel több, mint egy órára. Nem hiába, lépten nyomon magyar hangokba botlott az ember, illetve sok ismerősbe a magyar aviatika kommmünitéjéből.

A programra visszatérve, bemutatták a Renegát vagyis a nem az útvonalnak, illetve a repülési szabályoknak megfelelő magatartást tanúsító repülőgép azonosításának és ha kell leszállításának mozzanatát. A Renegát gép az idén beszerzett VIP szállításra használatos Airbus A319-es volt. A gépet használtan vették a szlovák belügyminisztérium korosodó Tu-154-esének helyére. Az elfogás után az Airbus elsőre egy szép alacsony áthúzást is végrehajtott, majd landolás után pár perccel később távozott.

Ezután jött a várva várt pillanat. Az Ukrán Légierő 2013 után idén tért vissza először a repülőnapok körébe, rengetegen emelték fel fényképezőgépüket szemmagasságba a Szu-27-es indulásának pillanatában. Bár repülése nem volt látványos, de ne felejtsük el, hogy a típus jóval nagyobb, mint a Gripen vagy a Falcon, impozáns mérete ellenére szép szűk fordulókkal repülte le a programját.

A programban volt még egy cseh felségjelű MiG-15-ös, illetve az Aero Vodochody két nagyon sikeres példányának az L-29 Delfin és az L-39 Albatros bemutató repülése is. Ha már itt tartunk, a cseh Légierő Gripen pilótája gyönyörű programot repült, igen szépen megmutatta a típus erősségét a levegőben, jó lett volna látni esetleg egy Gripen-MiG-29 légiharcot is, bár talán nincs az a szervező, aki ezt valaha nyilvános programba merné rakni… Magyar részről a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis képviselte magát a statikus soron egy Gripennel melyet Oláh Dániel hadnagy repült át, a levegőben pedig civil részről Veres Zoltán műrepülő pilóta kápráztatta el a közönséget.

Bemutatója után jött a „generációk a levegőben” program, MiG-15-ös, MiG-21-es és egy MiG-29-es startolt el egymás után. Nagy izgalommal várta mindenki, hogy milyen szépen fognak ezek együtt kötelékben repülve kinézni, valamennyi néző szorította a fényképezőt a kezében, hogy véletlenül se maradjon le a pillanatról. Végül hatalmas csalódással kellett tudomásul venni, hogy a gépek szólóban kilométeres távolságokra érkeznek egymás után, a repülőnap ezen része a fölöslegesség érzésével ért véget.

A nap egyik érdekes, egyben szerencsés kimenetelű eseménye, a Patrulla Águila spanyol demo csapat egyik gépének balesete volt. A bemutatójuk utáni landolás során a repülőgép bal-főfutója gyakorlatilag lerobbant a gépről, a gép pilótája métereken át gurult még a géppel és a biztonságos megállás után azonnal, saját lábán elhagyta repülőgépét. A valóságban mindezt annyiból lehetett észlelni, hogy több tűzoltóautó is a pályán hagyott repülőgéphez érkezett, végül a fényképek alapos tanulmányozása után derült ki, bizony a két főfutó mérete igen nagyban különbözik. A repülőnap úgy tűnik, kisebb átokkal van sújtva, tavaly a 2015-ös repülőnapon, ugyanúgy egy kerék volt az áldozat, akkor a Szlovák Légierő MiG-29-esének főfutó gumija durrant el. A gépnek bár sikerült az egyik gurulóra lehajtania és ott megállnia, a törmelékek eltávolítása miatt mind a két esetben, azaz idén is, hosszú – hosszú percekig szünetelt a repülőprogram.

A Szlovák Légierő MiG-29-esének és a Román Légierő MiG-21-esének bemutatója egymás után a nap végére került, sajnos már erősen ellenfényben. Ám aki vasárnap is kilátogatott a repülőnapra örülhetett, hisz az eddigi évek jó szokásához hűen, a szervezők a délutáni programokat vasárnap délelőttre rakták át. Az orosz vasak után a napot, belga csapat F-16-os bemutatója zárta. A pilótának erős napja volt, hisz délelőtt még Svédországban repült az ottani légierő 90. születésnapjára szervezett repülőnapon, majd ezt követően délután nyégyórási landolással érkezett meg Szlovákiába, hogy egy órán belül ismét bemutatót repüljön…

A statikus soron a Louisiana állam beli, Barksdale Légibázisról átrepülő, a 307. Bombázó Ezred, 93. Bombázó Századának B-52H típusú nehézbombázója talán az egyik legizgalmasabb típus volt. A gép személyzete – a szuvenírek árusítása mellett – készségesen válaszolt a kérdésekre is. A gép innen majd az angliai Fairfordba fog repülni és hajt végre feladatokat az Ample Strike keretében. Megtudtuk azt is, hogy alig 1 hónapja pedig még Szíria felett éles bevetésen is volt.

A dinamikus Szu-27-es mellett a szintén ukrán felségjellel és vicsorgó fogakkal díszfestett An-26-os volt még üde színfoltja a kiállított sornak. De a prímet a belgák vitték el. Idén igaz a Hercules szállítórepülőgépüket nem hozták el, így a party zaja is elmaradt, de a 21. VIP/Szállító század gondoskodott a különlegességekről. Saját sörüket árusították a közönségnek, és adtak kóstolót is! Az ok igen prózai, Brüsszel környékén az egyik sörgyártó kizárólag a századnak készíti a sörét, így az alakulatnak saját nedűje van, ami az olyan tikkasztó forróságban mint amilyen Szliácson volt pedig nagyon jól jött.

A nagy meleggel és a szervezési gondokkal átitatott SIAF 2016 repülőnap (szombati napja) végül a pozitív zónába áthajló értékekkel fejeződött be. Maradt el repülési program, sok volt az üresjárat, amikor egyszerűen nem volt mit nézni, mindennek ellenére szinte biztos, jövőre lesz SIAF 2017. És hogy a tavalyi kiváló program után idén kissé ellaposodott légishowt sikerül-e gatyába rázni az pedig majd kiderül…

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.