A Magyar Honvédség Falcon 7X repülőgépén érkezett haza utolsó, brüsszeli beosztásából

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Földes Attila, LHSN.HU Archív

Dr. Orosz Zoltán altábornagy a Magyar Honvédség Katonai Képviselő Hivatala vezetőjeként betöltött mandátumának lejártát követően február 11-én adta át Horváth Gábor vezérőrnagynak feladatait Brüsszelben, majd pénteken a kora délutáni órákban a Magyar Honvédség Falcon 7X repülőgépével érkezett haza az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra.

Az altábornagy 2017 decembere óta látta el katonai képviselői feladatait, az utolsó hivatalban töltött hete folyamán megtartott Katonai Bizottsági Plenáris üléseken pedig mind a NATO, mind az EU Katonai Bizottságok elnökei köszönetüket fejezték ki a katonai képviselő kiemelkedő aktivitásáért, valamint a magyar képviselet proaktív működéséért, és kívántak nyugdíjas éveihez sok sikert, jó egészséget. – derül ki a honvedelem.hu tudósításából.

Orosz Zoltán 1956. augusztus 22-én született Kaposváron, 1974-ben kezdte meg katonai tanulmányait a szolnoki Repülőműszaki Főiskolán, mint helikoptervezető pilóta-technikus, majd az akkori rendszer szerint képzését a Szovjetunióban folytatta, a Kirgíz Köztársaság fővárosának katonai bázisán, Frunzéban. Az évek során számos hazai és külföldi továbbképzésen vett részt, 2002-ben elvégezte a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, vezérkari tanfolyamát, 2007 és 2010 között pedig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, PhD képzését.

Katonai beosztásait tekintve pilóta pályafutását 1977-ben kezdte Szentkirályszabadján, az MN 6690. alakulatnál, mint másod- majd első helikoptervezető. 1984-ben az MN 1936. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezredhez, majd 1990-től a szervezeti változások következtében MH 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezredhez került, ahol többek között volt ezred megfigyelő, hadműveleti és kiképzési osztályvezető és parancsnokhelyettes is, majd 2003-tól kezdve megbízott parancsnok.

2004-ben ismét szervezeti átalakulások következtek be, így az MH 86. Szolnok Helikopter Ezred parancsnoka lett, mely beosztását egészen 2007-ig látta el, amikor is az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoki beosztásából Székesfehérvárra, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságra került, ahol törzsfőnökként folytatta szolgálatát. 2010-ben a HM Honvéd Vezérkar főnök-helyettesének nevezték ki, ahol egészen 2017-ig szolgált, ekkor kapta meg utolsó beosztását a Magyar Honvédség Katonai Képviselő Hivatala vezetőjeként.

Az altábornagy aktív repülő pályafutása alatt 3100 repült órát gyűjtött össze Mi-2, Mi-8, Mi-17, Mi-24 típusú helikoptereken és AN-26 típusú szállító-repülőgépen.

Dr. Orosz Zoltán altábornagynak több évtizedes, hosszú és aktív katonai szolgálata után, további jó egészséget és hasonlóan aktív nyugdíjas éveket kívánunk!

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.