Éleslövészeti hetet zárhattak a helikopteresek

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Papp Béla

Mint az megszokott időről időre az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állománya éleslövészeteket hajt végre az éves kiképzési tervének megfelelően. Ez november elején sem volt másként, igazi nagyüzemi napokat zárhattak a múlt héten.

2012. november 06-08 között került végrehajtásra a táborfalvai lő- és gyakorlótéren a Helikopter Bázis soron következő levegő-föld éleslövészete.

A heti feladatok végrehajtása során a megszokottnál jóval nagyobb „nyüzsgés” jellemezte a szolnoki állomány életét, hiszen a lövészeten Mi-24-es harci helikopterek, Mi-8-as és Mi-17-es szállítóhelikopterek is részt vettek, valamint a lövészet biztosításában érintett földi kiszolgáló eszközök is keményen dolgoztak a sikeres végrehajtásért.

Lőttek, amivel csak lehetett

A helikopterek fegyverzetét illetőleg megtalálhatóak rajtuk géppuskák/gépágyúk, nem irányított rakéták és irányított rakéták is ezek használata pedig komoly felkészülést és gyakorlást igényel. A megszerzett tudás azonban szinten tartás nélkül bizonyos idő után elvész, így az ilyen alkalmak során meghatározott rend szerint a hajózók és műszakiak felfrissíthetik tudásukat a fegyverzetek kezeléséből, lőnek mindennel, amivel csak lehet az adott helikoptertípuson.

Legutóbb a lövészeti feladatok során 30 miliméteres gépágyúval, 80 miliméteres SZ-8 KOM nem irányított rakétával, valamint 7,62 mm-es ajtólövész-géppuskával is pusztították a célokat.

A kiképzési éleslövészet célja egyébként a szinten tartásánál azért jóval összetettebb. Az alakulat szakemberétől megtudtuk:

„A levegő-föld éleslövészet célja a hajózó személyzetek harci alkalmazási jártasságának fenntartása, az előrehaladó repülőkiképzést folytató hajózó állomány kiképzése, illetve a missziós feladatokra kijelölt hajózó állomány műveleti területre történő felkészítése volt.”

Más helyszín – a szokásos feladatok

A múlt hét egy kis érdekességet is „rejtegetett”, a lövészeten ez úttal nem külső területre történő kitelepüléssel kerültek a feladatok végrehajtásra Veszprém közelében, hanem a táborfalvai lőteret „szórták meg”, a helikopterek felkészítése, töltése pedig a szolnoki bázison történt.

Persze ez nem csoda, többször is rendeztek már lövészetet ily módon, kihasználva a lőterek elhelyezkedését, és a változatos domborzati viszonyokat.

Ettől függetlenül a Helikopter Bázison végrehajtott munkálatok nem különböztek az eddig megszokottaktól, valamint a célok leküzdése is a szabályoknak megfelelően történt.

A lövészet mindhárom napján, a táborfalván kijelölt földi célok komplex rácsapásokkal történő pusztítása került végrehajtásra, a fegyverzetek egy rácsapáson belüli többszöri alkalmazásával, továbbá betervezésre és végrehajtásra kerültek a fedélzeti ajtólövészek kiképzéséhez szükséges repülések is.

Napirend, pontosan, úgy ahogy kell

A végrehajtás menete is a már jól megszokott felépített rendszer alapján zajlott:

A lövészeti nap a helikopterek műszaki előkészítésével indul, ami a pusztító eszközök függesztésével egészül ki. Ez alatt a hajózó állomány felkészül és eligazításon vesz részt a napi feladatokkal kapcsolatban, ami tartalmazza az időjárási adatok pontosítását, koordinációt a többi végrehajtó személyzettel, a lőtér használatának rendjét, stb…


Ez alatt a lőtéren előkészítik a területet, átvizsgálják és lezárják a körzetet, előkészítik a célokat. Berendezésre kerül egy repülésvezetői pont, ahonnan majd a lövészetet irányító hajózó vagy előretolt repülésirányító „vezényli” le a rácsapásokat.

A felszállások egy előre elkészített repülési terv szerint történnek, ami abban segít, hogy a közös légtérben történő műveletek koordinálva kerüljenek végrehajtásra. Ezen terv alapján irányít a repülésvezető a lőtéren is.

Végezetül a repülést egy kiértékelés zárja, amin a hajózó személyzeteken kívül repülésvezető és a parancsnoki állomány is részt vesz. Itt értékelik a napi végrehajtást, a tapasztalatok alapján tervezik a következő repülési napokat.

Mennyi az annyi?

Vajon hány rakétát lőnek el egy lövészet során és miért pont annyit? Most erre is választ kaptunk:

„Az adott lövészetre meghatározott kiképzési célok elérése érdekében megszabott repülési feladatok határozzák meg a függesztésre kerülő pusztító eszközök darabszámát. Ez lövészetenként a néhány száztól a több ezres darabszámot is elérheti. Általában véve elmondható, hogy nem a darabszám a lényeges, mivel egy gyakorló lövészet során a célzás és a fegyverrendszerek üzemeltetésének begyakorlása a cél. Így nem az a szempont, hogy ‘mennyi’ rakéta vagy lövedék ‘repül ki’ a csőből, hanem hogy kirepül-e és pontosan a célba talál-e.”

A hét végeztével pedig minden megy tovább, folytatódnak a kiképzési repülések, és elkezdődik a „várakozás” a néhány hónap múlva ismét elkövetkező lövészetre…

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.