Mozgalmasan kezdődött a szeptember

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: archív

Csolnoknál egy lezuhant siklóernyős mentésére a pápai, Etyeknél pedig egy lezuhant kisrepülőgép keresésére a szolnoki, kutató-mentő helikoptert is riasztották vasárnap kora este.

A két eset közel azonos időben, és majdnem azonos helyszínen is történt, így bár mindkét helyszínen az MH Pápa Bázisrepülőtéren állomásozó kutató-mentő helikopternek kellett volna a mentést végeznie illetékességi terület szempontjából mégis a szolnoki helikopterre is szükség volt. Az eset jó példája annak, hogy a területi illetékességen túl (a Duna folyó középvonalától nyugatra és keletre eső területek) miért nagyon fontos hogy az országban két helikopter is 24 órás készültséget lásson el.

A pápai kutató-mentő helikopter személyzete a csőrölhető hordágyat csomagolja össze egy korábbi eset után.

Komárom-Esztergom megyében a Mókus-hegy térségében történt balesethez riasztották elsőként a pápai helikoptert, itt egy siklóernyős csapódott a hegy oldalába, az ő mentésében a kutató-mentő helikopter személyzetén túl a Katasztrófavédelem szakemberei segédkeztek, majd a sérültet mentőhelikopter a budapesti Honvédkórházba szállította.

A sikeres mentést követően, feltehetően olyan rövid időn belül érkezett a következő riasztás, hogy azt az időközben Pápára visszatérő helikopterrel a repülés utáni ellenőrzések, a helikopter töltése, a mentőfelszerelések átellenőrzése miatt nem tudták volna ellátni ezért emelkedett a levegőbe a szolnoki gép is, mely Fejér megyébe repült és a Katasztrófavédelemhez beérkező riasztás szerint egy lezuhant kisrepülőgép felkutatását kezdte meg Etyek – Gyúró térségében.

Szolnokon is folyamatos készenlétben várja a riasztást egy speciális felszerelésű Mi-8-as, vagy Mi-17-es szállítóhelikopter.

Úgy tudjuk a beérkező riasztásra kivonuló Katasztrófavédelmi erők nem találták a lezuhant repülőgép nyomát ezért kérték a Magyar Honvédség kutató-mentő helikopterének segítségét, mellyel a levegőből sem találtak semmilyen jelet arra, hogy valóban repülőgép baleset történt volna, így a keresést abbahagyták, a helikopter pedig visszatért az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.