Komoly gondok is akadhatnak az új helikopterek megérkezéséig

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: lhsn.hu

Már egy jó ideje nagy a hallgatás Honvédelmi Minisztérium részéről, az új helikopterek beszerzése kapcsán, most pedig kiderült A HM 30 évre titkosította, hogy miként lesz áthidalva azon időszak helikopteres képességének biztosítása, mely a remélhetőleg hamarosan beszerzésre kerülő új helikopterek beérkezéséig tarthat…

20130429-DSC_0014

Az egykori NVG képességgel felruházott helikopterek már rég nem működnek.

Apró morzsák hullnak néha – néha, melyekből megtudtuk, nemzeti helikopteres képesség kialakítását tervezik, ami azt jelenti, hogy egy beszerzési tender keretében kívánnak a rendőrségnek, légi mentőknek, katasztrófavédelemnek és a honvédségnek is gépeket vásárolni.

Persze ez több szempontból sem szerencsés, de mivel információk szerint csak 2016 környékére realizálódhat ebből bármi is, így most fontosabbnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy az amúgy is elvérzett magyar helikopteres képesség miként fogja átvészelni ezt az időszakot. Hiszen az égető problémának még csak a tüneti kezelésére sem látunk jeleket, nem hogy teljes orvoslására.

Aggasztó lehet, hogy az elmúlt években több írásban is olvashattunk arról, hogy a Magyar Honvédségben rendszeresített Mi-8-as helikopterek, és a Finnországtól kapott Mi-8-asok is  2014-ben elérik össztechnikai üzemidejüket, azaz nagyjavítás után sem üzemeltethetőek tovább, sőt azt is bejelentették, hogy 2014-ben kivonásra is kerülnek a magyar minyók. De most tényleg???

487510_352623588193459_1268380430_n

A magyar Mi-24-esek üzemideje több mint egy éve lejárt, azóta levegőben sem voltak…

Ha ez nem lenne elég mindössze két Mi-17-es helikopter utolsó nagyjavítási időpontja ismert – és látható is a levegőben az elmúlt években -, igaz csak időszakra behatárolható módon, de ez épp elég ahhoz, hogy a 7-8 éves időtartamra szóló nagyjavítási ciklussal számolva rájöjjünk, idén ezeknek a helikoptereknek is lejárhat a naptári üzemideje.

Ez a jelenleg ismert állapot tekintetében (alig 1-2 üzemképes helikopter lehet) nem jelent túl sok jót, miután nem ismert olyan intézkedés, ami üzemidő hosszabbításokat szorgalmazna.

felvarro reklam

A Légi Kutató-Mentő Szolgálat, a már rég óta nem működő Mi-24-es helikopterek által adott 24 órás légi sugárfelderítő készenlét és légtérvédelmi készültség (ami elvileg a Gripenek ellenére is létezett a kis sebességű légi járművek ellen) tényleges és végleges megszűnése komoly nemzetközi problémákat eredményezhet. Problémás lehet később az esetleges üzemidő nélkül mindössze miniszteri paranccsal és utasítással „reptetett” helikopter is…

Bár a Nemzeti Közlekedési Hatóság 2013 nyarán bejelentette, hogy az orosz MIL helikopterek gyártójának, azaz az Oboronprom hadiipari cégnek Működési Engedélyt állított ki, mellyel a cég részt vehet a hazai orosz gyártású katonai helikopterek üzemeltetésére, irányuló pályázatokon, valamint a tervezett helikopterbeszerzési tenderen is, amennyiben meg tud felelni majd a pályázati követelményeknek, és pályázatok is kiírásra kerültek, melyekkel kapcsolatban tavaly őszre ígért tájékoztatást a HM, most 2014 elején mégsem tudunk semmit!

20120417-DSC_0696-2

Hende Csaba 2012: „A helikopteres képesség problémáját ebben az évben így vagy úgy de meg kell oldani!”

Felvetésünkkel kapcsolatban:

„Tervez-e a honvédelmi tárca a meglévő orosz típusokon nagyjavítást, üzemidő hosszabbítást elvégeztetni (a beszerzési tender és az új helikopterek megérkezéséig), ha igen mikor, kik, hol végzik, milyen áron? Hány helikopternek hosszabbítják meg az üzemidejét és meddig?”

Továbbá:

„Az említett továbbüzemeltetésre irányuló pályázat lezárult-e, ki lett a nyertes (lett-e?), ennek értelmében történik-e, vagy történt-e helikopterek javítása, üzemidő hosszabbítása?”

Valamint:

„Amennyiben semmilyen módon nem javítják, hosszabbítják a jelenleg meglévő helikopterek üzemidejét, miként tervezi megoldani a Magyar Honvédség abban az átmeneti időszakban a helikopteres képességvesztés lehetőségét, mely a helikoptertender lezárulásáig, valamint az új helikopterek beérkezéséig, azokra való kiképzések befejeztéig tarthat?”

tartalmú kérdéseket intéztünk a Honvédelmi Minisztérium Sajtó Osztályához, akik a következő választ adták:

„A feltett kérdések közérdekű adatokra vonatkoznak, azonban azok megismerhetőségét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény felhatalmazása alapján a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Hvt.) korlátozza. A Hvt. 38. § (7) bekezdés szerint a Honvédség haditechnikai eszközeire vonatkozó adatok, a keletkezésüktől számított 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak.”

DSCF0135

A helikopteres képesség már a múlté…

Érthetetlen, hogy miért nem lehet információt kapni anélkül, hogy nem nyilvános adatokat közölnének, miért nem kaphattunk egy állásfoglalást arról, hogy történik-e valami vagy sem, lesz-e valami vagy sem? Egyáltalán körülbelül mi van most, vagy hol is tarthatuk… A Magyar Honvédség kommunikációs vonala megint túlteljesített…

Megígérjük, ha 30 év múlva még lesz Magyar Honvédség megkérdezzük, és beszámolunk róla mi történhet napjainkban…

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.