Tíz éve történt a tragikus baleset

Szerző: Balogh Ákos (veol.hu) ; Fotó: Balogh Ákos ; Videó: Benedek Levente

Lükő Zsolt posztumusz hadnagy fedélzeti technikus tragikus halálának tizedik évfordulóján emlékeztek egykori szentkirályszabadjai és szolnoki bajtársai a fiatal katona sírjánál.

Már tíz év telt el azóta, hogy kollégánk, bajtársunk nem velünk rója az égi országutakat. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnánk rá, amikor a zászlóaljépületünkbe lépve a fényképére pillantunk. Eszünkbe jut, hogy ő már a földöntúli állóhelyeken indítja a szállítóhelikopterek hajtóműveit… Meg megállunk és felidézzük őt, elképzeljük, milyen lenne, ha most is köztünk lenne. – fogalmazott emlékező beszédében Dajka Attila őrnagy az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Szállítóhelikopter Zászlóalj parancsnokhelyettese.

2008. január 31-én napnyugta utáni kiképzési repülésre szállt fel egy katonai Mi-8-as szállítóhelikopter, majd Óballa közelében, leszállás gyakorlásakor ismeretlen okból a földnek csapódott és kigyulladt. A balesetben a személyzet súlyos sérüléseket szenvedett, Lükő Zsolt fedélzeti technikus, aki éppen társa oktatását végezte, így nem a pilótafülkében ült, a gépben ragadt és életét vesztette.

A fiatal hajózó, aki a Veszprém közeli szentkirályszabadjai katonai repülőtéren kezdte pályafutását egy hónappal később ünnepelte volna 31. születésnapját, de ezt már nem érhette meg. Egykori barátja és kollégája Katona József nyugállományú zászlós érdeklődésünkre felelevenítette, – nagyon jó ember, igazi közösségi személyiség volt Zsolti, mindenki szerette, mindenkinek segített, önzetlen igaz barát volt egyben kiváló szakember. A mi szakmánkban sokszor a laktanyán túl is egymásra voltunk utalva valamennyi kollégánkkal, és ez nem csak addig volt így még a katonaságnál szolgáltunk, ez így van ma is. Folyamatosan összejárunk, ápoljuk a katonai hagyományokat, és egyben emlékezünk azon bajtársainkra is, akik már nincsenek velünk, ezért is jöttünk el, azonban fontos, mi nem csak ilyenkor vagyunk itt, valahányszor erre járunk, megállunk és emlékezünk Zsoltira.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.