Éjszakai kiképzési repülésen a Gripenek

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Balogh Ákos , Benedek Levente ; Videó: Benedek Levente

Négy katonai sugárhajtású repülőgép, 13 pilóta, összesen 15 felszállást hajtott végre napnyugta és éjszakai körülmények között Kecskeméten október 25-én, hogy éves kiképzési tervüknek megfelelően gyakorolhassák a levegőben 1-1, illetve 2-1 elleni légi harcot, földi célok elleni támadást, valamint műrepülési elemeket.

A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis pilótái október 18–28. között hajtották végre feladataikat délután 16 és éjjel 23 óra között, képességeik fenntartása érdekében, Kecskemét, Eger, Mezőkövesd, Füzesabony, Miskolc, Debrecen Tiszafüred, Tiszaújváros, Kaposvár, Nagyatád, valamint Nagykanizsa légterében.

A feladatokba október 25-én nyerhettünk bepillantást, kezdve a napnyugtától egészen az első napnyugta utáni teljes sötétségben végrehajtott felszállásig. Az események nem zajlanak másként, mint egy nappali körülmények között végrehajtott repülés alkalmával, csupán a repülőgépek előkészítése és kiszolgálása bonyolódik annyival, hogy a műszaki állománynak zseb- és fejlámpákat kell használnia. Munkájukat segíti továbbá egy nagy teljesítményű aggregátorról üzemelő reflektorkocsi is, a kecskeméti betonon az éj sötétjében viszont így is meg kell küzdeniük a pilótáknak a földi manőverezésekkel, kigurulásokkal és felszállással, noha mindez kellő rutinnal és a repülőgépre szerelt fényszórókkal problémamentesen történik.

A mostani repülések során a személyzetek nem használtak éjjellátó (NVG) szemüvegeket, kizárólag a gépek műszerei, valamint a vizuális látásuk segítségével hajtottak végre különböző feladatokat, mint például kötelékrepülést, légiharc manővereket és földi célpontok elleni támadásokat szürkületben és éjszakai körülmények között.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.