Mostanság történt…

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: LHSN.HU Archív

Egyre ritkábban hajlunk mostanság arra, hogy az aktuális katona-politikai kérdésekkel foglalkozzunk, hiszen a legtöbben már beleuntunk a folyamatos ígérgetésekbe, hazugságokba, és a katona-politikai vezetők leginkább alkalmatlannak nevezhető figuráikba, abba, hogy nincs egyetlen olyan illetékes szakember sem, aki számon tudná vagy merné kérné az aktuális vezetést.

Most azonban néhány hónappal a választások után egy újabb négyéves ciklus elején úgy tűnik végre nem csak a honvédség ügyével foglalkozó szakújságírók és amatőr haditechnika rajongók próbálják meg jelezni, valami nagyon nincs rendben, nem csak a légierő terén, hanem a honvédség egészében.

Június közepén Hende Csaba honvédelmi miniszteri kinevezése előtt tartott meghallgatásán egyenesen alkalmatlannak minősítette a feladatra Vadai Ágnes – most épp független képviselő – egy felszólalásában. Már ekkor – igaz kissé erőtlenül – számon próbálta kérni Demeter Márta (MSZP) is az azóta megválasztott minisztert, bár Hende szokásos stílusában hárította a támadásokat…

_MG_7853

A napokban azonban végre úgy tűnik komolyabb „támadást” indított az ellenzéki képviselőasszony, ugyanis több olyan szakmai kérdést tett fel a honvédelmi tárca vezetőjének, melyekre az elmúlt négy évben mi is és a hasonló témakörű weboldalak is próbáltunk választ találni.

2014. július 9-én érkezett épp írásos válasz Hende Csabától arra az egészen friss kérdésre, hogy „Milyen helikoptereket szereztek be pár nappal a választások előtt?”.

A válaszból több eddig ismeretlen részlet derült ki, mint például hogy:

„A Mi-8T helikopterek beszerzéséről a Honvédelmi Minisztérium döntött a 2014-es év elején. Az eljárás jogi és beszerzési alapját a közbeszerzési törvény felhatalmazása alapján kiadott, a védelem terén alapvető biztonsági érdeket érintő, kifejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt áruk beszerzésére, illetőleg szolgáltatások megrendelésére vonatkozó sajátos szabályokról szóló 228/2004. (VII. 30.) Korm. rendelet 56. § (2) bekezdése képezte. A vonatkozó szerződést a HM 2014. február 28-án kötötte, bruttó 2.998.000.000 Ft értékben, amelyet a minisztérium teljes egészében a honvédelmi tárca költségvetéséből finanszírozott.”

Érdekes, hogy számos média, sőt a politikusok is belekötöttek a beszerzésbe, vizsgálat indítását is sürgették, miközben számtalanszor olvashattunk már olyan beszerzésekről főként missziós területeken melyek közbeszerzés nélkül az adott területen működő cégekkel köttetett, így vagy egy jó fogásnak vélték a „kötözködést” vagy teljes mértékben alkalmatlan a többi politikus is a honvédség ügyeinek képviselésére, amennyiben nem volt világos számukra az efféle beszerzés lehetősége, sőt az azonnali beszerzés égető fontossága is, azaz, hogy talán egyáltalán nem voltak tájékozódva a működőképes helikopterek számáról az érintett politikusok, noha ez minősített adat, mégis ma ez szinte bárki számára némi idővel, internettel, nyitott szemmel és ép elmével csak egy kis gondolkodás tárgya…

1782532_632601313493926_3428267602004869437_o

Demeter Márta aggódott a helikopterek felhasználhatóságát illetően is igaz alaptalanul:

„Tájékoztatom, hogy a Mil-családba alapvetően un. dual use eszközök tartoznak, így a Mi-8T helikopterek katonai és civil feladatok ellátására is alkalmasak.”

Bár aligha ismert és használatos kifejezés a „dual use” az orosz technikák esetében kétség kívül igaz. Elég csak jobban szemügyre venni az itthon szolgálatot teljesített és teljesítő Mi-8 és Mi-17 típusú közepes szállítóhelikoptereket. Gyakorlatilag kimondva kimondatlanul is ezek a helikopterek sem többek egy átlagos civil helikopternél. Sem páncélvédelem, sem beépített géppuska, sem aktív vagy passzív védelmi rendszer hőkövető rakéták ellen stb. stb.

Ami katonássá teszi őket az a terepszínű festésük, az utólagosan beépített katonai rádió berendezések és speciális eszközök, melyek egy részét, ha nem egészét ugyan csak a kecskeméti MH Légijármű Javítóüzem szerelte be, ahogy a frissen beszerzett régi-új minyókba is…

A honvédelmi miniszter miután kifejezte, hogy eszük ágában sincs a Mi-24-es harcihelikopter típust üzemeltetni – igaz kivonni sem merik – meglepő is volna, sőt nehezebben tálalható is volna kifejezetten katonai célú szállító, vagy harcihelikopterek beszerzése.

A miniszter válaszában kitért arra is, hogy:

„A helikopterek valamennyi, így a legutóbbi – 2013.09. hó és 2014.03. hónap között végrehajtott és a korábbi komplex – ipari nagyjavítását is a Mil Gyártó-Tervező Iroda által feljogosítással bíró javítóüzemekben hajtották végre, biztosítva a helyszíntől független, magas szintű műszaki és repülésbiztonsági elvárások teljesítését. A beszerzett helikopterek engedélyezett össztechnikai üzemideje jelentős tartalékokkal bír, azonban a pontos adat ,valamint az eszközök korábbi szolgálati/üzemeltetési helyükre vonatkozó adatai a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011 . évi CXIII. törvény 38. § (7) bekezdése szerint nem nyilvános információnak minősül, így jelen válasz keretében nem áll módomban azt megosztani Önnel.”1 (18)

Igaz ez így kissé érdekes, hiszen bárki könnyedén lekövetheti mindhárom helikopter civil előéletét a világhálón. Ezek az adatok aligha lehetnek titkosak, vagy ha azok is akkor pedig a vicc kategóriába tartoznak. (na jó ezt mondjuk eddig is tudtuk)

Csak hogy ne mi áruljuk el akkor a dolgot, beszéljen az internet:

http://russianplanes.net/reginfo/16710
http://russianplanes.net/id133140
http://russianplanes.net/reginfo/15435

Kicsit segítünk:

RA-24132 = 3301

RA-22316 = 3304

RA-24530 = 3305

Röviden tömören megállapítható a gépekről, hogy körülbelül egy nagyjavítási ciklus (kb. 8-10 év) az élettartamuk még – ha a magyar gépek kivonásait vesszük figyelembe – ameddig azonban még jó pár órát lehet repülni velük. Ez a forgatókönyv éppen megfelelő is lehetne, amennyiben kiírásra került volna végre egy beszerzésre irányuló tender, ami ugye nem történt meg csak ígéret maradt már egy jó ideje.

Így azonban félő, hogy ezek a helikopterek hosszú távon semmivel sem javítják a honvédség helikopteres képességének helyzetét, mivel egyrészt a még működő szállítóhelikopterek nagyjavítások nélkül, publikus adatokból elérhető számítások alapján ebben az évben a földre kényszerülnek, másrészt pedig a honvédelmi tárca hulladékáron kiszórta a típushoz tartozó összes alkatrészét, így egy meghibásodás hosszú időre a földre kényszerítheti a régi-új gépeket is, mint ahogy információink szerint ez már meg is történt az elmúlt hetekben…

Jól ismert tény az, hogy a honvédelmi miniszter által leírt – „a Mil Gyártó-Tervező Iroda által feljogosítással bíró javítóüzemekben hajtották végre, biztosítva a helyszíntől független, magas szintű műszaki és repülésbiztonsági elvárások teljesítését.” – gondolat csak papíron létezik, ahogy az oroszoknál egyes alkatrészek nagyjavított állapota is. Ebből adódóan talán máris komoly problémával állnak szemben a honvédségi szakemberek, amennyiben nincs pótalkatrész, úgy súlyos hónapokat is várni kényszerülhetnek – és máris egy helikopterrel kevesebb repül -, hiszen az orosz gyártó cég nem foglalkozik kiemelten egy kis összegű és kis tételű magyar alkatrész megrendeléssel – hát még a garanciális cserékkel, már ha van garancia a régi-új helikopterekre -.

2489344_MJ_07

Úgy ahogy azzal a megnyert pályázattal sem, amelyben vállalták, igen nagy ellenértékért a magyar helikopterek üzemeltetését, üzemidő hosszabbítását, és amit már 2013 év végén végre kellett volna hajtaniuk.

Szerencsére többek között ez is feltűnt Demeter Márta képviselőasszonynak így hamarosan arra a kérdésre is választ kaphatunk, hogy:

„Milyen nehézségekbe ütközött a helikopterflotta fenntartása céljából megkötött szerződés végrehajtása?”

A Mi-8-as helikopterek teljes elöregedésükig, úgynevezett össztechnikai üzemidejük eléréséig általában egyébként 40 évig állhatnak szolgálatban, vagy egy adott repült óraszám eléréséig, ezt követően ipari nagyjavítással sem garantálható a biztonságos üzemeltetés.

Mindez azonban mostanság érdekesen alakuló tényező, hiszen több itthon össztechnikai elöregedés miatt kivont Mi-8-as szállítóhelikopter is az oroszokhoz került – miután hulladékként kérdéses pályázatokon a honvédség kiszórta őket – véletlenül pont egy ipari nagyjavításokkal foglalkozó vállalat telephelyére.

Lehet, hogy a magyar helikopterek a döntéshozók hozzá nem értésének áldozatai? Felelősöket lehetne találni a technikai eszközök hulladékként történő értékesítését végzők között? Lehet, hogy lehetne még helikopteres képesség és Magyar Légierő?!?!…

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.