Szerző: Balogh Ákos
20131018-DSC_0237-EditSajnálattal tudatjuk, hogy Gödri Dezső nyá. repülő alezredes hosszú szenvedés után, 58 éves korában, 2014. május 21-én elhunyt.

Gödri Dezső Frunzéban kapott helikoptervezetői képzést, 1977.09.01-től Mi-8 másodpilóta, majd 1980.09.01-től kezdődően Mi-24-es operátor, majd helikoptervezetőként repült 2004-es nyugállományba helyezéséig (munkahelyének felszámolásáig) több mint 2500 órát.

Katonai pályafutása során 2000.12.01-től Mi-24 századparancsnoki (2. harcihelikopter század), majd 2002.01.01-től a Mi-24 Harcihelikopter Zászlóalj parancsnoki beosztásban tevékenykedett.

Kiemelkedő alakja lett az MH 87. Bakony Harchelikopter Ezred állományának, nyugállományba vonulását követően is hirdette a magyar katonai helikopteres repülést, összefogta veterán kollégáit a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületében, ahol egészen 2014. elejéig töltött be elnöki pozíciót.

Barátként fogadta a repülés iránt érdeklődő fiatalokat, igyekezett átadni a repülés szeretetét és szaktudását a jövő nemzedékének is.

Szerkesztőségünk munkáját mindig is szívesen segítette, támogatta, helikopteres köreikbe fogadott minket, így mély megrendüléssel értesültünk halálának híréről.

Nyugodj Békében Dezső!

 

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.