A 715-ös Mi-24-es amelyik képes volt kétszer is lezuhanni repülés nélkül

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó Tolnai Márk + internet

K 220715-ös gyári számmal 1985-ben érkezett Magyarországra több társával is a 715-ös oldalszámot viselő Mi-24 V harcihelikopter, mely később tragikus esemény áldozata lett. Azonban a baleset után repülőképtelen állapotban még kétszer sikerült lezuhannia repülés nélkül. Az évek során, részt vett zombiháborúban és harcolt Bruce Willis ellen is.

A helikopter fénykorában.

Szomorú hogy egy olyan esemény mint ami 2001-ben bekövetkezett emberéletet is követelt. 2001.04.12-én ugyanis 10 óra 47 perckor nappal, egyszerű időjárási viszonyok között, géppárban végrehajtott gyakorló fotólövészet során Gyulafirátót közelében a lőirányon összeütközött a vezérgéppel (579 Mi-24D) majd kényszerleszállást hajtott végre, melynek során felborult és összetört. A helikopter személyzete Rolkó Zoltán százados gépparancsnok, Stumpf Péter főhadnagy operátor súlyosan megsérült. A vezérgép személyzete azonban a szerencsétlen zuhanás/földetérés következtében életét vesztette.

A baleset után 2001-ben.

Az igen megrázó és éveken keresztül a családtagokban, barátokban a repülős társadalomban mély nyomot hagyó eseményt valószínűleg mindenki csak felejtené, de itt sem az emberség és az ésszerűség beszélt.

A 715-ös roncsai először Mezőfalvára kerültek, majd gondolom némi nyomás (sok pénz) hatására KIÁLLÍTOTTÁK a helikoptert Zamárdiban egy haditechnikai parkban. Szomorú hogy egy ilyen roncsot közszemlére bocsátanak némi belépő áráért lehet nézegetni ki be mászkálni benne…

A „kiállítási tárgy” Zamárdiban.

Persze lehet hogy csak egyeseknek durva ez, sőt biztosan, hiszen a gép később reduktort és forgószárnyat is kapott és így „pompázhatott” a balatoni turistáknak. A haditechnikai park mára kisebb roncstemetővé vált, a gaz derékig érő, a kiállított töménytelen mennyiségű egykori honvédségi technikai eszköz pedig állapotmegóvás nélkül lassan a földdel válik egyenlővé.

Egy valami persze megússza ezt, megjelenik egy pénzes emberke és nagyon sokat fizet azért hogy filmforgatásra vihesse a Mi-24-es roncsot. A mai világba nyilván nem a két szép szeméért kapta meg a stáb a 715-öst.

Nem kisebb ember volt az illető mint Brad Pitt (persze nem személyesen). A Magyarországon forgó World War Z filmben amennyiben a vágott filmbe bekerül, egy balesetet szenvedett és lezuhant helikoptert alakít majd. A filmvászonról visszaköszönő 715-ösről persze csak kevesen fogják tudni hogy egy katasztrófa következtében vált ilyen állapotba és nem a díszlettervezők munkája.

A 715-ös a World War Z forgatásán, a budapesti egykori konzervgyár udvarán.

A helikopter tehát elviekben lezuhant újra… A zombiháború egyik áldozata…

Telik múlik az idő majd Bruce Willis úgy dönt nálunk forgatja  Die Hard ötödik részét, ami valójában Oroszországban játszódik így több mint tízmilliót fizet valakinek azért, hogy a Magyar Honvédség Mi-24-es harcihelikopterével repkedhessen és lődözhessen, azt viszont kevesen tudják, hogy a 715-ös is szerepet kapott, ismételten egy lezuhant gépet alakít… Éljen Bruce a hős!!

A Die Hard 5 forgatása után már Tökölön.

Eszméletlen hogy a mai világba pénzzel bármi megvehető, és senki nem törődik azzal hogy az éppen kikölcsönzött helikopternek milyen története van, hogy az sokak számára felkavaró emlékeket idéz fel. A gépnek már évekkel ezelőtt bontóba kellett volna kerülnie nem pedig szerepeltetni…

A forgatások befejeztével a roncs fekete oroszos festésben jelenleg Tökölön a repülőtéren lelt ideiglenesen nyugalmat, de kérdés hogy meddig…

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.