Családi nyílt nap a Helikopter Bázison
Szerző; Fotó: Balogh Ákos
Tradicionálisan, mint minden évben az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, alapító okiratának keltezéséhez legközelebb eső szombaton megrendezik a bázis Családi Napját, egy napot mely a bázis területén a katonaságról is szól egy kicsit, de leginkább a család jegyében telik el. Így volt ez idén 2011. május 28-án is.
A rendezvény sajnos a tavalyi évben elmaradt, ugyanis Lamos Imre dandártábornok szavaival élve: „Amikor az ország északkeleti részében a Sajó és a Hernád völgyében emberek ezrei kerültek bajba és menteni kellet őket, menteni az embereket, javaikat, a szolnoki katonák bizonyítottak. Ott voltak helytálltak, mentettek életeket, javakat.”
Idén azonban szerencsére, ugyan szűkebb keretek között, de sikerült együtt ünnepelnie a bázis katonáinak, családjaikkal együtt a ragyogó napsütésben, ugyanis míg az ország többi részén borult és esős idő volt a jellemző, addig Szolnokon tűzött a nap.
Az esemény színes programsorozata a Repülők Emlékparkjában kezdődött. Az szobornál koszorúzással emlékeztek a katonai repülés során életüket vesztett bajtársakra az egybegyűltek.
Koszorút helyezett el az emlékműnél a Honvéd Vezérkar képviseletében Orosz Zoltán altábornagy, vezérkarfőnök-helyettes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis nevében Lamos Imre dandártábornok, a Helikopter Bázis és a helyőrség parancsnoka, őket követve a helyőrségben állomásozó katonai alakulatok képviselői, a Magyar Repülők Bajtársi Egyesülete, a Magyar Veterán Repülők Szövetsége valamint a Veszprém és Szolnok Városi Nyugdíjas Egyesületek képviselői tisztelegve az elhunytak emléke előtt.
Ezt követően már a felszállópálya közelében elhangzott a parancsnoki köszöntő, melyben Lamos Imre dandártábornok köszöntötte, és jó szórakozást kívánt a vendégeknek, valamint köszönetet mondott a családoknak, a szülőknek, akik a bázis katonái mögött állva támogatják őket kiváló munkájukban.
A további programok között volt a szolnoki Légierő Zenekar szórakoztató szakalaki bemutatója, az őrkutyák izgalmas előadása, továbbá táncos programok, arcfestés a kicsiknek, a felállított sátrakban a bázison lévő szárazföldi erők fegyvereinek bemutatója, valamint a statikus soron a Magyar Honvédségben egykor rendszeresített, és a jelenleg rendszerben lévő repülőgépek, helikopterek voltak megtekinthetők testközelből, kívül- belül.
A nap legjobban várt eseménye természeten a 11 órakor kezdődő kiképzési repülés volt, melyben a helikopter bázis egy harci, két szállítóhelikoptere, egy Jak-52-es kiképző repülőgépe, valamint az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj és az MH. 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonái vettek részt.
A repülős szaknyelvben trojka alakzatnak hívott formációban érkezett nyitóképként egy Mi-24-es harcihelikopter vezetésével két Mi-17-es szállítóhelikopter, majd ezt követően rögtön kezdődött a harcászati bemutató.
A fiktív helyzetben egy ellenséges konvojban szállított VIP túsz kiszabadítását hajtották végre. A harcihelikopter ugrásból végrehajtott tűzcsapást intézett a konvoj élén haladó UAZ gépjárműre, ami kigyulladt, így sikerült megakadályozni a továbbhaladást. Ezután a harcihelikopter visszatért és folyamatosan biztosította a területet.
Ezt követően északi irányból érkezett egy szállító helikopter, ami kirakta a terület külső figyelőinek állományát. Az MH. 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonáiból álló csoport feladata a konvoj érkezési és menekülési irányának lezárása, és biztosítása volt, megakadályozva azt, hogy bármilyen ellenséges segítség eljusson a megállított csapatig.
A mozzanat után a különleges műveleti csoportot szállító helikopter érkezett a műveleti terület légterébe, amiből speciális FAST ROPE technikával a függésben lévő helikopterből ereszkedtek a földre a katonák.
Feladatuk volt a VIP személy felkutatása, a közvetlen környezet biztosítása mindaddig míg a szállítóhelikopter meg nem érkezett a kiemeléshez.
A kiemelés szintén speciális technikával, az úgynevezett SPIES ROPE használatával került végrehajtásra. A kötélen lógó különleges műveleti erők a VIP személlyel együtt elhagyták a területet, majd ezután az érkező szállítóhelikopterrel a külső biztosítók is távoztak, a Mi-24-es kíséretével.
A sikeres művelet után a JAK-52-es tartott kiképzési műrepülést, melynek manővereivel, mindenkit elkápráztatott.
A repülési programban szerepelt még a MI-24-es harcihelikopter képesség bemutató repülése, és különböző módon végrehajtott kis és nagy magasságú ejtőernyős ugrások is.
Voltak civil repülő vendégei is a Családi Napnak, ugyanis, repült még a jó öreg PO-2-es, Li-2-es repülőgép is, utóbbin lehetőség volt utasként repülnie a látogatóknak, továbbá tiszteletét tette egy rendőrségi MD-500-as helikopter is.
A folyamatos repülések mellett déltől kezdődött az ebéd, mely szokásos módon nem más volt, mint a finom honvédségi babgulyás és túrós rétes.
A sikeres nap után mindenki az élményektől kimerülve térhetett haza, és reméljük a jövő ében is lehetősége lesz a bázisnak megrendezni Családi Napját.