Egy pár fokkal igényesebb, méltóbb hely nyílik

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Reptár Facebook, Benedek Levente

reptarCsúszik a szolnoki RepTár repülőmúzeum átadása, az idei novemberi ígérettel szemben, csak 2016. március 21-én nyitja meg kapuit. Az új helyen az érdeklődők belépődíj ellenében látogathatják meg a restaurált kiállított eszközöket, de legalább étterem is lesz, no meg játszótér, és akadálypálya, minden ami kell… Ez nem „park” lesz, hanem egy pár fokkal igényesebb, méltóbb hely. – fogalmaznak Facebook oldalukon…

Elérhetővé vált a RepTár új weboldala, valamint Facebook oldala is, ahol bár még meg sem nyitottak, máris „szakértők” szórják az érdeklődőknek a valóban „hasznos” és „szakmai” repülős információkat, repülésről, repülőgépekről, és a majd egyszer megnyíló parkról… Közben érkeznek a restaurálási pályázaton nyertes MH Légijármű Javítóüzem által újrafestett repülőeszközök is, egyelőre a még parkosítatlan földterületre.

12095066_762970840480188_6414879729205030921_o

A Szolnoki Városfejlesztő Zrt. áprilisban úgy fogalmazott az lhsn.hu érdeklődésére – terveink szerint, illetve a mostani állapot szerint az idei év végén, novemberben fogja megnyitni kapuit. A projekt a hatóság által elfogadott ütemezés szerint halad, és még ha szűkösnek tűnik is az idő, a Támogatási Szerződés szerinti kötelező projektzárási határidő miatt ezt kell és ezt is fogjuk tartani. –

Most pedig mégis csúszni fognak, derül ki a Facebookon. Legújabb bejegyzésükben a Glamour napokra hívják fel a figyelmet, melynek keretében (vajon egy magazin promóciójának mi köze van egy katonai repülőmúzeumhoz?) 20% kedvezménnyel váltható belépőjegy a még meg sem nyílt múzeumba, persze ha valaki előtte vesz egy Glamour magazint a kuponért 545 Ft-ért. Itt büszkén hirdetik: nyitás 2016. március 21.

10962035_658382320950916_383453858_n

Megkérdeztük, miért kellett új múzeumot létrehozni megbontva Közép-Európa egyik legnagyobb repüléstörténeti gyűjteményét, hogy a régi ingyenes park helyett, új fizetős helyet hozzanak létre, melyre a facebookon azt a választ kaptuk:

„Ez nem „park” lesz. Egy pár fokkal igényesebb, méltóbb helyen lesz a kiállítás, őrizve, étteremmel, számos modern megoldással, folyamatos karbantartással, aminek költsége van.”

Köszönjük, hogy vagytok, GRATULÁLUNK 🙁 …

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.