Helikopterrel a helikopteralkatrész-gyárba

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Rozgonyi Cecília, Horváth Ádám

Munkalátogatás keretében megtartott szűkkörű bokrétaünnepségre került ma sor Gyulán, az Airbus Helicopters Hungary helikopteralkatrész-gyár leendő üzemének építkezésén – közölte a Védelmi Fejlesztésekért Felelős Kormánybiztos titkársága.

Az érvényben lévő járványügyi intézkedések figyelembe vételével megrendezett esemény apropóját az adja, hogy a munkálatok során elkészült a gyárcsarnok vasbeton szerkezete, elérve legnagyobb magasságát.

Az eseményen részt vett Bruno Even, az Airbus Helicopters ügyvezető igazgatója is, akit Maróth Gáspár a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos kísért. A nemzetközi delegáció az esemény gyulai helyszínére a budaörsi repülőtérről a Magyar Honvédség három H145M helikopterével érkezett.

A bokrétaünnepségen Maróth Gáspár elmondta: az építési menetrend lehetővé teszi, hogy az európai helikoptergyártó és a magyar állam repülőgépipari vegyesvállalatának otthont adó létesítményben terv szerint 2022-től kezdetét vegye a termelés.

A 25 milliárd forintos beruházás keretében létrejövő Airbus Helicopters Hungary épület építtetője a NIPÜF Zrt, a generálkivitelező a Market Építő Zrt. Alapterülete 13 ezer 513 négyzetméter, 157 méter hosszú és 92,70 méter széles, legmagasabb pontja 11,82 méter. A legnagyobb hazai repülőgépipari vállalkozás leendő otthonának építkezésen naponta 70-100 fő dolgozik.

Az Airbus Helicopters és a magyar állam 2020. júliusában létrehozott vegyesvállalatának üzemét, elkészültét követően a piacvezető európai helikoptergyártó működteti. Elsősorban precíziós megmunkálást igénylő fém alkatrészeket állítanak elő a cég portfólióját alkotó helikoptertípusok dinamikus rendszerei számára. Az épülő gyár első leendő mérnökeinek a képzése már elkezdődött az Airbus Helicopters franciaországi és németországi üzemeiben.

A gyár szomszédságában a magyar állam létrehozza az STU Repüléstechnológiai Felületkezelő Kft. üzemét, mely kulcsszerepet játszik az alkatrészek előállításának technológiai folyamatában. A szükséges szakemberutánpótlás biztosítása érdekében sor kerül a térségi szakképzés szükséges fejlesztésére, melynek célja a Magyar Repülőgépipari Akadémia létrehozása.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.