A Honvédelmi Minisztérium bérleti díj megállapítása után továbbra is bérbe kívánja adni a repülőteret

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Internet

Március elején számoltunk be arról, hogy bezárták a Szolnok-Szandaszőlős honvédségi tulajdonú sportrepülőteret, az üzemeltető Honvéd Sportrepülő Egyesület bérleti szerződése ugyanis lejárt. Közben a terület értékesítéséről is szóltak egyes információk. Tájékoztatást kértünk a Honvédelmi Minisztériumtól a kialakult helyzet kapcsán, melyet végre meg is kaptunk.

A szaktárca elmondta:

„A Honvédelmi Minisztérium eddig sem, s ezután sem akarta, akarja elidegeníteni a vagyonkezelésében lévő Szolnok-Szandaszőlős-i repülőteret.

A Honvéd Sportrepülő Egyesület (HSE) Szolnok-Szandaszőlős-i bérleti szerződése 2013 júniusában lejárt, amely következtében a hatóság visszavonta a repülőtér üzembentartási engedélyét. A repülőteret összesen három egyesület használta – beleértve az üzembentartói engedéllyel és bérleti szerződéssel rendelkező HSE-t is -, amelyeknek így megszűnt a repülőtér-használati jogviszonya.

http://hampage.hu/repules/szolnok020428/04280157.jpg

A Honvédelmi Minisztérium jogszerűen járt el akkor, amikor a hatályban lévő jogszabályoknak megfelelően a terület bérleti célú további hasznosításán gondolkodott. A HSE jelezte ugyanakkor, hogy továbbra is bérelni kívánja a repülőteret.

A Honvédelmi Minisztérium – többek között az egyesület HOSOSZ-tagságára is tekintettel – bérleti díj megállapítása után továbbra is bérbe kívánja adni a repülőteret számára, s megtette a szükséges intézkedéseket a szerződési dokumentum megkötésére.”

Bár a válasz megnyugtatóan hangzik, továbbra is aggályos, hogy a jelenleg a repülőtér kényszerű elhagyására felszólított egyesületek, az üzemeltetett repülőtechnikák elhelyezési problémáit, és a tavaszi szezon beindulása ellenére földön töltött percek okozta bevételkiesést hogyan fogják átvészelni…

Mint ahogy korábban is elmondták az egyesületek vezetői, a tagság a repülésért fizet, így ha nincs repülés bevétele sincs az egyesületnek. Pénz nélkül pedig bérleti díjat sem fognak tudni fizetni…

A repülőtér civil engedélyének bevonása kapcsán megkerestük a Légügyi Hatóságot is, de ők továbbra sem adtak hivatalos tájékoztatást. Vajon milyen alapon, és milyen szakszerűséggel vizsgálják az engedélyeket, milyen alapon vonnak vissza egy engedélyt ha azt két héten belül nem tudják megindokolni újságírói kérdésre? Min kell egyáltalán ennyit gondolkodniuk?

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.