A természet mindenek felett

Szerző; fotó: Balogh Ákos

Természeti katasztrófa, napsütés és éjszakai köd a Logical Decision 2010 hadgyakorlaton.

Október közepén járunk, az elmúlt napokban még utoljára kiélvezhettük a tiszta szép időt, ami kedvezhetett volna egy többnemzeti helikopteres gyakorlatnak is.

Kedvezhetett volna, hiszen, az MH. 87. Szolnok Helikopter Bázis által rendezett, október 4-től 14-ig tartó Logical Decision 2010 nevezetű többnemzeti hadgyakorlat legelső napjától kezdve az ajkai térségben történt vörösiszap katasztrófa terelte el a magyar pilóták  figyelmét.

Az eset súlyossága miatt ugyanis szükség volt a szállítóhelikopterek bevetésére.  Lamos Imre dandártábornok a szolnoki Helikopter Bázis parancsnoka elmondta, a helikoptereknek mind a mentésben, mind pedig VIP személyek szállításában részt kellett venniük a katasztrófaterületen.

A folyamatos elfoglaltságok mellett, kevesebb géppel de részt tudott venni országunk a gyakorlaton, ami szerencsére problémamentesen zajlott le, noha pár kisebb nagyobb érdekesség mégiscsak történt közben. Az éleslövészetek folyamán több kis sebességű légijármű is megsértette az ország légterét, és emiatt többször is a különleges festésű 716-os oldalszámú Csőrikét jelölték ki a légirendészeti feladatok ellátására. Ez volt Csőrike első éles bevetése.

A 226 magyar, 63 belga és 36 macedón katona részvételével rendezett gyakorlat fő célja a műveleti területen, tervezett feladatot végreható harci- és szállítóhelikopter erők felkészítése az aszimmetrikus hadviselésben alkalmazható, különleges műveletek végrehajtására.

Ezek közül most először mutathatta be a Magyar Légierő az NGV, (Night Vision Goggles – éjjellátó szemüveg) képességét is, rögtön az első nap, és sajnos valóban éles helyzetben, a már említett katasztrófa helyszínén.

A sikeres együttműködés során különböző feladatok kerültek végrehajtásra, többek között éleslövészet a „0” ponti lőtéren, valamint különleges műveleti rajtaütési feladatok (Direct Action) éjszakai körülmények között az újdörögdi Romváros területén.

Az aktívan résztvevő országok természetesen saját helikoptereikkel érkeztek, így közösen gyakorolhatott a Magyar Honvédség Mi-24-es harci és Mi8/17 szállítóhelikopter állománya a belga Agusta Westland A-109 típusú valamint a macedón Mi-24 típusú helikopterekkel.

Az MH. Pápa Bázisrepülőtéren október 14-én tartott zárónapon sajnos ismételten a természet szólt közbe ugyanis az estére leereszkedő átláthatatlan ködfüggöny megakadályozta, hogy a Romvárosba tervezett éjszakai rajtaütési feladatot végrehajtsa a kijelölt többnemzeti állomány.

Lamos Imre dandártábornok záróbeszédében kiemelte a zárónap időjárása miatt elhalasztott feladat nem járult negatívan hozzá a gyakorlathoz, sikeresen végre tudták hajtani azt és remélhetőleg a jövő évben is sikeresen megrendezésre kerül.

Az eseményt a repülőtér tiszti étkezdéjében búcsúceremónia zárta, ahol lehetőség volt a különböző nemzetiség katonái számára a baráti beszélgetésekre és tapasztalatcserére.

A gyakorlat éleslövészetén készített képeinket IDE kattintva találjátok!

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.