Avagy miben repülnek a Magyar Honvédség helikopteresei

Szerző ;Fotó: Balogh Ákos

Mint minden anyag és technika a világon úgy a Magyar Honvédség hajózó egyenruhája is elavul, elkopik az évek és a nagy igénybevétel miatt. Azonban míg egy szakadt farmernadrág helyett elegendő egy újat venni, addig a hajózóruha pótlása már nem ennyire egyszerű feladat egy idő után. Egy teljesen új ruházati termékcsalád kifejlesztése és rendszeresítése az ezredforduló után vált szükségessé, hiszen maximálisan meg kellett felelni a kor és a NATO követelményeinek, továbbá az sem elhanyagolható szempont, hogy vészhelyzet esetén egy idejétmúlt védőruha semmit sem ér…

Az akkor rendszerben lévő 93 M repülőhajózó gyakorló ruházat gyakorlatilag megegyezett az előd 82 M ruházattal, így mondhatni, hogy 1982 óta ugyan az a ruhatípus szolgálta ki a magyar pilótákat többé-kevésbé, így tényleg aktuálissá vált 2000-2005 között egy új ruha megrendelése az állománynak.

A kiírt pályázat nyertese a Vektor Munkavédelmi Kft. lett, akinek sikerült nemzetközi kapcsolatai révén egy olyan védőruházatot megterveznie mely a legmodernebb anyagokból, kifejezetten a Magyar Honvédség igényeinek megfelelően lett kialakítva. A termékcsalád egyedi NATO szabványnak megfelelő sötétzöld anyagból készült és magában foglalja a béléssel ellátott repülőhajózó dzsekit, hozzá tartozó overallt és téli inget, kesztyűt és alsóneműket is.

A ruházat alapanyagaként az úgynevezett NOMEX tűzálló anyag szolgál, mely jelenleg a legmodernebb tűzálló szövet, több rend- és katasztrófavédelmi, valamint civil szakág ruházatának alapanyaga. A NOMEX hasonló, de ötször erősebb testvére az úgynevezett KEVLÁR, mely számos lövedékálló mellény és védősisak alapanyaga.

De mi is pontosan ez a NOMEX anyag?

Az amerikai DuPont vegyipari vállalat az 1960-as évek elején fejlesztette ki az úgynevezett meta-aramid anyagot, melynek szálaiból készítették el magát, a később NOMEX márkanéven forgalmazott nagy tűzállóságú szövetet.

A NOMEX és az egyéb aramid polimerek (mint pl. KEVLÁR) a technikai műanyagok családjába tartozik, szerkezeti felépítését illetőleg, fenol gyűrűt tartalmazó műanyag. Érdekesség, hogy a KEVLÁR és a NOMEX vegyileg ugyan úgy írható fel, pusztán szerkezetében van eltérés, mivel a fenol gyűrűre különböző helyeken tudnak „sallangokat ráaggatni”, melyektől eltérő tulajdonságú anyagot kapunk.

A KEVLÁR anyag felépítését illetőleg, a fenol gyűrűhöz az első és negyedik pozícióban kapcsolódnak az amid csoportok, melyet para-állapotnak hívunk.

A NOMEX anyagnál a fenol gyűrűhöz viszont az első és a harmadik pozícióban kapcsolódnak az amid csoportok. Ezt meta állapotnak hívjuk.

A magyar helikoptervezetők ruhája így tehát 4 másodpercig véd a nyílt lángtól, majd újabb 4 másodpercet jelent a megfelelő rendszeresített szintén NOMEX aláöltözet.

A ruházat első csapatpróbája 2004-2005 között zajlott, még az azóta már bezárt MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezrednél, végül pedig a 2005. március 30-i 9/2005 HM-rendelet rendszeresítette.

A ruházatot a honvédség öltözködési szabályzata alapján a repülőhajózó, repülőgép- és helikoptervezető, valamint a fedélzeti állomány viselheti, szakkiképzési feladatok végrehajtásakor, alaki szemlén, készenlét fokozásakor, valamint készültségi szolgálatban.

Mind az overálon, mind pedig a kabáton több tépőzáras felület is található, ezeken a repülőhajózó állomány a mellrészén hímzett tépőzáras színes név- (becenévvel) és Hungary feliratot, valamint egységjelzést, a bal felkaron hímzett színes nemzeti színű pajzsot, a jobb felkaron hímzett tépőzáras századjelvényt, valamint hímzett tépőzáras barna színű gyakorló rendfokozati jelzést, zöld alapszínre hímzetten visel.

A 9/2005. (III. 30.) HM rendelet, mely a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatát tartalmazza a következőket rögzíti a ruházat viselési módját illetőleg:

Az öltözet változatai:

Télen

  • Sötétkék köznapi sapka
  • 2003 M Repülőhajózó dzseki béléssel
  • 2003 M Repülőhajózó overall
  • 2003 M Téli repülőhajózó ing
  • 2003 M Téli repülőhajózó alsó
  • 2003 M Repülőhajózó kesztyű
  • 2003 M Repülőhajózó zokni
  • Repülőhajózó bakancs
  • Selyem nyaksál

Átmeneti időszakban

  • Sötétkék köznapi sapka
  • 2003 M Repülőhajózó dzseki
  • 2003 M Repülőhajózó overall
  • 2003 M Nyári repülőhajózó ing
  • 2003 M Nyári repülőhajózó alsó
  • 2003 M Repülőhajózó kesztyű
  • 2003 M Repülőhajózó zokni
  • Repülőhajózó bakancs
  • Selyem nyaksál

Nyáron

  • Sötétkék köznapi sapka
  • 2003 M Repülőhajózó overall
  • 2003 M Nyári repülőhajózó ing
  • 2003 M Nyári repülőhajózó alsó
  • 2003 M Repülőhajózó kesztyű
  • 2003 M Repülőhajózó zokni
  • Repülőhajózó bakancs
  • Selyem nyaksál

A ruházat kihordási ideje:

Amennyiben a terepen végrehajtott foglalkozás nem esik egybe a szakfeladatok teljesítésével, a 2003 M repülőhajózó hadi- (gyakorló-) védőöltözet megkímélése céljából a meghatározott hordmód változatok betartásával 90M vagy 2000 M hadi- (gyakorló-) öltözetet kell viselni.

A repülőhajózó állomány a 2003 M repülőhajózó overall fölött, egyébként még megengedetten felső ruhadarabként, repülőhajózó fekete bőrdzsekit is viselhet, melynek részletes szabályait a HM Honvéd Vezérkar főnöke intézkedésben határozta meg.

Eszerint, az Alpha Industries CWU-45 P Leather jelzésű repülőhajózó fekete bőrdzseki megengedett öltözetként való viselését a szakállomány részére engedélyezték, úgy, hogy az kötelező ruhadarabbá nem nyilvánítható, beszerzése és annak költségei a viselő szakállományt terheli és csak abban az esetben hordható, ha a viselő feladata nem esik egybe készültségi szolgálattal, szakkiképzéssel, alaki szemlével, sorakozóval, lövészettel, vagy egyéb központi rendezvénnyel. A bőrdzseki mellrészén bőrre nyomott névfeliratot, alatta hímzett tépőzáras gyakorló rendfokozati jelzést kell viselni.

A 2003M ruházathoz érdekes módon bakancsot csak később 2009-ben rendszeresítettek hivatalosan, a honvédelmi miniszter 138/2008. (HK 1/2009.) HM határozata alapján, melyben a BATES 2500 M-9 ZIP ASSAULT repülőhajózó bakancsot nevezték meg, a védő öltözethez illeszkedő korszerű lábbeliként.

Összességében, elmondható tehát, hogy a magyar helikoptervezetők ruházata korszerű, a NATO szabványoknak megfelelő, viselete a körülményekhez képest kényelmes és még egy jó darabig kiszolgálhatja az érintett állományt.

A bemutatott ruha a www.lhsn.hu weboldal tulajdonában van.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.