52 év folyamatos szolgálatot követően

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: Balogh Ákos , Földes Attila

Úgy tudjuk, 52 év folyamatos szolgálatot követően kivonja a Magyar Honvédség a rendszerből a Mi-8-as szállítóhelikopter típust, ezért az utolsó repülőképes gépükkel országjáró búcsúrepülés keretében köszöntek el a katonák a magyar égbolttól pénteken.

Az első Mi-8-as szállítóhelikoptereket 1969-ben rendszeresítették a honvédség kötelékében, egy sokoldalú helikoptertípusról van szó, mely alkalmas csapatok és utánpótlás szállítására, valamint nem irányított rakétáival saját csapatok közvetlen tűztámogatására. Bár szállítóhelikopterként tervezték, a hadműveleti alkalmazása során is bizonyította sokoldalúságát. Ha szükséges egyaránt használható harci, kutató-mentő, vagy tüzérségi-tűzfelderítő helikopterként is, de készült úgynevezett „párnás” változatban is, mely kiemelt személyek légi szállítását tette lehetővé.

Az elmúlt évtizedek során több mint 60 darab Mi-8-as szállítóhelikopter repült a honvédség kötelékében, tereptarka festésükön viselve a magyar nemzeti színű felségjelzést. Ezek az évek során folyamatosan öregedtek el és további ipari szintű nagyjavításuk, üzemeltetésük nem volt lehetséges. Az utolsó három üzemképes Mi-8-ast 2014-ben szerezte be a honvédség, melyek használt gépek voltak ugyan, de nagyjavított helikopterek. Üzemidejük 8 naptári évre és/vagy 2000 repült órára szólt. A rendszer hiányosságai és az alkatrészellátási problémák odáig vezettek, hogy mára a három helikopterből információink szerint csak egy volt üzemképes, melynek lejár a naptári üzemideje és további üzemidő hosszabbítására információink szerint már nincs szándéka a katonai vezetésnek. Így egy országjáró búcsúrepülés keretében a 3304-es oldalszámú helikopterrel pénteken elköszöntek a magyar légtértől, a katonai repülőterektől.

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományában szolgáló géppel a személyzet a szolnoki katonai repülőtérről indulva ellátogatott az MH Pápa Bázisrepülőtérre, az egykori szentkirályszabadjai katonai repülőtérre és a kecskeméti, MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra is, ahol a légvédelmi készenléti szolgálatban lévő Jas-39 Gripen vadászrepülőgépek gyakorló elfogással köszöntek el a típustól. A sajtó mellőzésével végrehajtott búcsúrepülés során a Mi-8-ast egyik utód típusa, egy – nemrégiben beszerzett – Airbus Helicopters H145M típusú, könnyű többcélú helikopter kísérte, melyből a látottak alapján feltételezhetően az utolsó út légifotózása zajlott. Azt, hogy ki fotózott és milyen célból nem tudtuk meg.

Az utolsó Mi-8-as, vagy, ahogy szakmai körökben becézték „minyó” leállításával nem maradt helikopter nélkül a légierő, ugyanis még néhány modernebb, de külsőre hasonló Mi-17-es szállítóhelikopter repül még a szolnoki alakulatnál, valamint az egyik utód típust jelentő H145M helikopterből is húsz darab már a Magyar Honvédség rendelkezésére áll, melyekkel folyamatosan dolgoznak a katonák a katonai képességek elsajátításán. A szállítóhelikoptereken túl Mi-24-es harcihelikopterekkel rendelkezik még a légierő és néhány éven belül tizenhat darab vadonatúj, de a H145M-től nagyobb méretű, Airbus Helicopters H225M helikopterekkel is bővül majd a flotta.

A sokak számára ismerős Mi-8-as típusokkal egyébként összességében több százezer órát töltöttek katonáink a levegőben, kutattak és mentettek árvíznél, szélsőséges időjárási körülmények között, ipari katasztrófánál, repülőbaleseteknél, szállították magyarországi látogatása során II. János Pál pápát, segítettek légi „daruzási”, beemelési feladatokban népgazdasági munkák keretében és megszámlálhatatlan katonai feladatban is szolgálták vele a hazát.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.