A 031-es MIG-15 UTI első hivatalos bemutatkozása

Szerző ; Fotó: Balogh Ákos

Szomorú eseményeket élnek át a pilóták és a kiszolgáló állomány azokban a pillanatokban, amikor az általuk üzemeltetett típust a kiöregedés miatt végleg nyugdíjazza a légierő.

Ilyen szomorú pillanatokat éltek át 1975. szeptember elsején azok a katonák is, akik az akkor kivonásra kerülő Míg-15 típusú első generációs sugárhajtású vadászgépet üzemeltették.

Csodálatos és felejthetetlen emlék azonban az, amikor 36 évvel később ugyan ez a típus ismét a levegőbe emelkedik, egykori bázisán.

Mint az mindenki számára ismert, a JET AGE Alapítvány jó néhány évvel ezelőtt a Lengyel Légierőtől megvásárolta az 1990-ben kivont 031-es oldalszámú Míg-15 UTI-t azaz, egy kétüléses oktató vadászgépet, azzal a céllal, hogy rengeteg energiát belefektetve egyszer repülőképes géppé varázsolják.

A várva várt pillanat öt év alatt ötven ember huszonötezer munkaórája után következett be. A hivatalos engedélyek birtokában a gép elemelkedhetett a tököli repülőtér betonjáról.

A sikeres próbarepülés után a gép átrepült az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis repterére, ahol jelenleg is folyik a gép berepülése.

Azért esett épp erre a repülőtérre a választás, mert a berepüléshez szükséges biztonsági feltételeknek maradéktalanul megfelelt, valamint a szükséges támogatást is megkapták az alakulattól.

A hét elején többször is sikeres repüléseket hajtottak végre a géppel, így 36 év elteltével újra egy magyar felségjelű MIG.15-ös gurulhatott, majd szállhatott fel a szolnoki betonon.

A gép első hivatalos bemutatkozása, az egykori üzemeltetők jelenlétével 2011. július 13-án volt a Helikopter Bázis hangárjában.

A meghívott vendégek megismerkedhettek a típus történetével, a JET AGE Alapítvány elnökével, és közelről is megcsodálhatták a már magyar felségjellel ékeskedő 031-est.

Sajnos az előző napi leszállások során a vadászgép futóműje meghibásodott, így a nagyközönség előtti első repülése elmaradt, azonban a jelenlévő vendégek egy hajtóműpróba során újra érezhették a hajtómű iszonyatos dübörgését.

A megrendelt pótalkatrész beérkezése, és a szükséges javítások után a gép berepülését folytatják a szakemberek, majd ha ezt sikeresen teljesítik, két útvonalrepülés, festés és a Légiüzemeltetési Utasítás elkészítése, valamint annak jóváhagyás után a gép megkapja Légialkalmassági Bizonyítványát, és megkezdődik első lépcsőben három pilóta kiképzése.

A felújítást végző alapítvány célja a vadászgép repülőnapokon való szerepeltetése, valamint bebizonyítani azt, hogy kitartó munkával képesek egy ilyen repülőtechnika szakmailag kifogásolhatatlan nagyjavítására és, hogy az évekkel ezelőtt megszerzett tudás és tapasztalat ma is hasznosítható. Szeretnék, hogy ez a repülőgép egy dicső példa legyen arra, hogy civil lajstromban is képesek egy ilyen technika üzemeltetésére.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.