Több mint százan, most mégis összegyűltek, ott ahol egykor minden véget ért, hogy emlékezzenek a dicső múltra és katasztrófában elhunyt bajtársaikra

Szerző ; Fotó: Balogh Ákos

Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület szervezésében és meghívására baráti találkozón vettünk részt az MH Pápa Bázisrepülőtéren, ahol többek között eddig nem látott felvételeket mutattak be a Sámán század életéről.

Az összejövetelen több mint százan vettek részt, mesélte el érdeklődésünkre Simon Róbert Sándor a katonai repülőket összefogó egyesület korábbi elnöke, a rendezvény főszervezője. A napsütéses szombati napon először egy rövid megemlékezést tartottak a repülőtéren kiállított MiG-23-as vadászrepülőgép, a Sámán század legendás technikai eszköze mellett kialakított emlékparkban, ahol emlékező beszédében Szolyák Sándor nyugállományú mérnök őrnagy az 1979-es évekig visszamenőleg elevenítette fel a MiG-23-as típust üzemeltető katonák történetét, amikor is az akkor még Magyar Néphadsereg első hat példánya érkezett meg a típusból. Kiemelte: 1992-ben lettünk Sámán Század, sok nemzetközi repülőnapon vettünk részt itthon és külföldön egyaránt. Sajnos az első pápai repülőnapunk tragédiával ért véget, aztán egyre inkább elhatalmasodott rajtunk a pénztelenség, egyre kevesebbet tudtunk repülni, az 1996-os búcsúrepülésig azonban mégis összesen több mint 22.000 repült órát teljesítettünk.

Az emlékparkban a beszédet követően koszorút helyezett el a katasztrófában elhunytak emlékére Reinhardt Zsolt – a repülőkatasztrófában elhunyt Reinhardt Róbert unkaöccse – és Cseporán Mihály, egykori MiG-23-as pilóta. A repülőműszakiak emléktáblájánál Horváth Ferenc és Kuti Sándor helyezte el az emlékezés koszorúját, majd a rendezvény a Bázisrepülőtér művelődési otthonában folytatódott ahol Kositzky Attila nyugállományú altábornagy, akkori 2. Repülő és Légvédelmi Hadtest Parancsnok, később a légierő vezérkari főnöke mesélt a MiG-23-as típushoz köthető élményeiről, többek között a típuskivonás hátteréről, és először osztotta meg a nagyközönséggel ő miért nem kapott átképzést a MiG-23-asra. Ezt követően az Ég Katonái Egyesület által összeállított, eddig nem látott filmfelvételeket mutatták be a közönségnek a MiG-23-as üzemeltetésének éveiből.

Eközben beszélgettünk Szőke Sándor nyugállományú törzszászlóssal, aki annak idején a Szovjetunióban kapott kiképzést a MiG-23-típus földi mechanikusaként. Egészen az utolsó repülésig kitartott hivatása mellett, ez idő alatt három általa szerelt repülőgépet is katasztrófa ért, egyiket sem a szerelésekkel összeköthető műszaki meghibásodás okozta, ugyanakkor mégis elcsuklott hangja, mikor a történtek szóba kerültek, több hajózó kollégája is elhunyt…

Hasonló emlékeket elevenített fel Sersztnyev György nyugállományú alezredes, a Sámán század egykori parancsnoka is:  a MiG-23-as nagyon bonyolult repülőnek számított, de a pápai állomány mindent megtett, hogy a gépek gyorsan hadrendbe állhassanak. Gyakorlatilag három hónap után az első pilóta már harckészültségi szolgálatot láthatott el. Sajnálatos módon a nagyszámú repült órák során voltak olyan események is, melyeknek nem kellett volna, hogy bekövetkezzenek – emlékeztetett a konstrukciós hiba, valamint pilótahibák okán bekövetkezett összesen öt repülőeseményre, mely során 5 hajózó veszítette életét.

Kerezsi-Szabó Zsolt az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület elnöke és Simon Róbert Sándor a rendezvény megszervezésével kapcsolatban elmondta, az elmúlt 20 évben egyetlen összejövetelt sem szerveztek a típus kapcsán, ezentúl ötévente legalább szeretnék, hogy összegyűljenek a pápai sámánok, mert a jelenlegi találkozó is eredményesnek bizonyult. Találkoztam olyan kollégákkal is, akiket 15 éve nem láttam – tette hozzá Simon Róbert Sándor.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.